Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

elkülönített legelő egy részének a földesuraságokkal történt felcserélését tartalmazza, tehát ezekre a harminc éves okmányokra az elkülönítési eljárás során feltétlenül szükség lett volna. Az egyházak képviseletében a helyi lelkészek jártak el. Farkas Imre, székesfehérvári megyéspüspök 1859. augusztus 18-án felhatalmazta Zalay Ferenc alesperes és dunapentelei plébánost, hogy az úrbéri szabályozás alkalmával a plébániát, iskolát, templomot; általában az egyházat érintő ügyekben képviselje az egyházi hatóságot, védje a katolikus egyház jogát, és ügyeljen arra, hogy a hasznosítandó egyházi javadalmi birtok előnyös helyen legyen. A plébánia földjeit a hitelesítési eljárás alkalmával mérték fel. Ekkor 68 677 négyszögöl földet (57 magyar holdat) hasítottak ki erre a célra. A görög nem egyesült vallásúak lelkészét a püspöki meghatalmazás beszerzésére a sárbogárdi szolgabírói hivatal még júliusban felszólította, de ezt még október 27-én sem mutatták be. A szolgabíró a késedelmet az elkülönítéssel szemben tudatos ellenszegülésnek minősítette, s ezért felsőbb hatósági megkeresést sürgetett, mert „alig tehető fel, hogy egyeseknek talán elfogultságból származható akadályai, felsőbb helyen egy népes helység közössége érdekének felfüggesztésére indokul felhasználtatnék." Mivel felhatalmazást a görög nem egyesültek lelkésze nem tudott felmutatni, így a küldöttség nem is képviselte ezeket az érdekeket. Odzsics Tivadar, Buda kerületi esperes már az egyezség megtörténte után folyamodott a dunapentelei szerb tanító javadalmazására kimérendő fél telek szántóföldért és az ehhez járó legelő illetőségéért. A felhatalmazó levelet azonban nem tudta beszerezni, mert a Szentendrén lakó püspök ekkor huzamosabb ideig Karlovácon tartózkodott. A pentelei telkek számát az 1824. évi egyezséglevél alapján állapították meg. Eszerint a volt jobbágyok birtoka 78 és kétnyolcadnyi úrbéri telekből, valamint 6 és négynyolcad extrasessionalista (javadalmazottak számára fenntartott) telekből állott. Ilyen extrasessionalista telke volt a római katolikus egyháznak, mely másfél telek nagyságú volt. (A katolikus tanítónak fél, a községnek 1, a görög nem egyesült lelkésznek 1, a jegyzőnek fél telek javadalmi földje volt.) A mészárszékhez és a kocsmához pedig 1—1 telek javadalmi föld tartozott. A községnek korábban csupán 16 és fél hold szántóföldje volt, mégis a küldöttség ragaszkodott hozzá, hogy ehhez, egész teleknyi legelőrészt adjanak. A zsellérekkel az egyezséget 1859. szeptember 18-án külön kötötték meg. A zsellérek a 78 holdnyi (1100 négyszögöllel számolva) legelőt a perkátai út melletti téglaházi dűlőben, azután a Postahegy délkeleti oldalában és még három kisebb dűlőben kapták meg. A zsellérek a legelőrészek maguk közötti elosztását mondták ki. A tagbirtokok kiosztása során azonban a zsellérek között nézeteltérés támadt. A zsellérek — a telkes gazdák példájára — 1859. szeptember 18-án érdekeik védelmére saját soraikból deputációt választottak. Ennek tagjai a következők: Németh József, Kosaras Péter, Schwarz János, Weszó György, Hegedűs Mihály, Lehóczki Antal, Keller József, Horváth István, Tóth Gáspár, Tóth János (takács), Schveibl Móricz és Pálinkás János. A mérnöki felmérést az előszállási uradalom helyettes mérnökére, Müller Jánosra bízták, akit a sárbogárdi szolgabírói hivatal tisztviselője támogatott. Ezek 1859. október 2-án meg is jelentek Dunapentelén, de a volt jobbágyság, különösen pedig a zsellérség többrendbeli panaszt ter-