Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Jenei Károly: Források Dunapentele történetéhez 1546 – 1864

b) 6'Vs Extraserialisták úgymint Cathol. Plébános és Mester, Nótárius, Rácz Pópa, Mészáros, Vendégfogadós és a Communitas Sessioira, 3 ugy­szinte c) Kisházas Zsellérek számára Ezerkétszáz Holdnyi szám szerént 1200 H. kiterjedésű Legelőt (Holdját 1200 négyszög ölekkel számolván) olly formán által adják, hogy ennek egy részébe a Helység felső tájján, az ugy nevezett Téglaházi és Tábor állási Legelő, minthogy ezt a Jobbágyok a Forspontozás tekéntetéből 4 közel léte miatt különösen megkérték, jusson; a többi pedig a mi azon túl a nevezett mennyiség tellyességéhez meg kí­vántatik, ez a Helységnek legalsó részén a Kis Apostagi határra dűlő és az Urbariális Szántó Földek' végében helyhezödött köz Legelőből és a föl­cserélendő Censualis Földekből" hasittasson ki és jövendőbe örökre csak az emiitett Urbariális, Extraserialis Sessiokra és a Zsellérek számára mint különös Legelő szolgáljon; melly Legelőnek mennyiségén a most érdek­lett Jobbágyoknak Barmaik és Marháik annyival is inkébb bőséges ele­delt nyerhetnek, minthogy azon feliül az Urbariális, Censualis és Réti Földek ugarjain, tarlójin való Legeltetés csupán csak a Jobbágyság hasz­nálatijára fog hagyattatni. 2- szor Hogy a Jobbágyoknak a Földmivelés dolgában lehető köny­nyebbségök elő segittethessen, az eddig ide s tova több részekre szagga­tott Censualis Földjeik is egy tagba jöhessenek, abban is megegyeztek, hogy a kis Apostagi határra dülő ugy nevezett Alájáró Censualis Föld gyeplegelőnek alkalmatos volta miatt hagyattatván; ez, és a Venyingi ha­tárra dülő Szilia nevezetű Censualis Föld szinte az Urbariális Földeknek folyamatjában annyi mennyiségben és minémüségben egy tagban a mos­tani köz Legelőből kihasittasson. 3- szor Jóllehet a Jobbágyok a Méltóságos Földes Uraságoknak a pör­be bé iktatott azon kívánságára, hogy a réti földjeik is a külön Legelő mellett az Urbariális földek folytában vágattassanak ki a pörnek 8-ik lapján részént a mostani réti földek közelié te, részént némelly javításaik miatt hajolni nem akartak és ebben már a Méltóságos Földes Uraságok is megegyeztek; fontolóra vévén mindazonáltal azt hogy az újonnan kiadan­dó réti földek semmivel messzebb nem lennének, egyébberánt is gazda­ságok javítására és a legeltetés használására minden Földjeiknek egy tagban leendő kihasitása igen kezekre esne; jóllehet a Méltóságos Földes Uraságok őket az előbbi réti földjeik birtokában már most meghagyni akarták: ők mindazonáltal több izbeli józan tanakodás és meggondolás után önkényt ezen réti földektől el állottak, és ezeknek annyi mennyiség­ben és minémüségben az újonnan kihasítandó Legelő és Urbariális Föld­jeik mellett való kihasittatását kérték, mellyben a Méltóságos Földes Uraságok is megegyezvén nékiek megajánlották. 4- szer Mindazáltal a Táborállási Censualis Földek és Helység rétje, mellyek a Jobbágyoknak jutandó Téglaházi Legelő mellett közel a Hely­séghez feküsznek, a Jobbágyoknak különös kérelmére mostani helyheze­tőket a szürüs kertekkel egyetemben megfogják tartani. 5- ször A Duna partján lévő vízmosások, szakadások és vontató utak a Jobbágyságnak kiméretendő fentebbi Járandóságokból kihagyattatnak. 6- szor A Legelőre való Marha kijárásnak szolgálandó 12 öles szé­lességű Posta ut a Jobbágyoknak kivágatandó competentiákból 7 szintén ki fog hagyattatni.

Next

/
Thumbnails
Contents