Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Jenei Károly: Források Dunapentele történetéhez 1546 – 1864

és a malom tulajdonos fia Tóth János azon kötelet, mellyel a malmot behúzni fogják, magukkal bevigyék és el is távoztak már a parttól, a midőn a végett, nehogy elhibázván a másik bent lévő Dereglét, ezen alól érkezzenek és így a kötelet kézhez nem adhatván, fáradságuk haszontalan lenne, sebesebben evedztek, ez által pedig az történt, hogy elhibázván a punctumot, sokkal előbbre és fellyebbre jöttek a Deregléhez, mintsem szükség lett volna, melynek következésében neki mentek azon emiitett lántznak, mely az 26 emberekkel megrakott Dereglét tartotta és mivel az órával ez alája ment, elmerült a Deregléjök és lebukott, a benne lévő négy férfiak által ugrándoztak ugyan, a többi 26 pajtásaikhoz, de mivel az első Deregle megtelvén vízzel, a víz fenekére lesijetett, nehézsége végett a lántzot is magával lenyomta, melly a másik Dereglét is maga után a méllységbe lehúzta és végképen valamennyi harmintz bent lévővel lesüllesztette, feljött nem sokára ugyan és a karrót is tövéből felhúzta, de már akkor egészlen üres volt, mert minnyájokat kisodorta a viznek sebessége, egyéb hogy Tóth Jánosnak és ugyan a malom tulajdonosnak fia, és Farkas István, az órában

2 megkapaszkodván, rajta lógva feljöttek és életöket mégis mentették, látván ezen szerencsétlenséget a parttól is, a kint lévő Molnárok tüstént két Dereglére kaptak, de mivel a parttól távolabb esett, nem azonnal érkezhettek a segítségért jajgató szerencsétlenekhez, azoknak tüstént deszkákat hánytak és az boldog volt, aki egyre kaphatott, mert azokat megragadni és a hajóba behúzni lehetett, de azok elvesztek, kik egymásba kapaszkodván, egymást a Duna fenekére lehúzták, mert alig közüllök egy valaki a viz színére is felvergödhetett, a többiek kapkodták és lerántották és igy segítségökre jövőknek megmenteni iparkodó szándékjokat haszontalanná tették, mert abban a pillanatban, a midőn őket a segítők megragadni akarták, a mélységbe eltűntek és tsak az üres buborékokat hagyták maguk után és ezek voltak azon tizennyoltz személyek, kik összvekaptsolva, egybeölelkezve, együtt is lettek a habok prédájává, voltak ezek közül két szerencsétlen atyáknak két két fijaik, jelesen Tóth Mihálynak fia Mihály és István, ugy szinte Bartalos János és József, kilentz sessiós Gazdák: jelesen Kátli János, Bakoss Jósef, Nyuli János, Peretséni Mihály, Tóth István, Sztánik Mihály, Bartalos János, Dobrovszki Jósef, Molnár György, négy házas Zsellérek: Kaszás György, Börtsi Jósef, Kollár Imre, Németh Mihály és végre három molnárok: Farkas Márton, Vastag Mihály, Adamitska János, valamennyien tizennyoltzan pedig mind legjobb korú emberek s annyi özvegyeket hagytak magok után és mind öszve 32 neveletlen árvákat, mind ezen előadásból kivilágosodik az, hogy a mostani szerencsétlenséget semmi véteknek, tsupán tsak véletlen és senkit nem okozható történetnek tulajdonítani lehet, annyival is inkább, mivel azok a kik által kezdete okoztatott, jobbára molnárok s magok is elvesztek, hogy pedig ezentúl hasonló szerencsétlenségre alkalmatosság ne szolgáltassék, keményen meghagytuk a molnároknak, hogy jövendőre az illyen kikötésre, minthogy elegendő számmal vannak, egymás segítségére lévén, tudatlanokat és magokon segíteni nem tudókat előhívni ne merészeljenek. Ami végtére az 1818/1819. esztendei adójokat illeti, az emiitettek közül 16-an lévén magok gazdájok s adózók, ezeknek tartozásuk az ./. alatt ide mellékelt jegyzés szerint különösen felvévén; áltáljában 181 Ft 57 dénár lészen. Költ Fejérvár, Június 30-án 1819. Korher János szolgabíró, Nagy Boldizsár eskütt.