Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Jenei Károly: Források Dunapentele történetéhez 1546 – 1864

mérő alá legyen és hány szekér széna termő Rétye legyen, ki fog tet­szeni az Conscriptióban, 12 sarjút pedig ezen Hellysághben senki sem kaszálhat, minthogy ara való Rétye nincsen. Ad 6-tum: Az 3-dik Punctombul számozott munkán kivül állittya az Hellységh, hogy kaszálásnak üdéjén mind egyaránt szolgált, egész, fél, fertálos és gyalogh is töltőt volna ki ki három napot, azt föl gyöjtve, öszve rakván, be is horta Robotban Paxsig, in Tétényik," ugy mondgyák, hogy egész Hellyes maga erejével, Fél Helyes pedig ketőt öszve fogván két lóval kocsival Esztendőnként négyszer, vagy öttször lét volna, annak pedig elmenetelinek üdéje, ugy visza térése bizonyos napszámban nem imputáltatott,^ mint hogy az szükséghnek üdéjén, midőn parancsoltatott, elöli köllött álloni. Ad 7-mum: Mind ekkoráig kilenczedet adtak mindenféle földi Ter­ményekbül, ugy mint Búzabul, Árpábul, Zabbul, Kölesbül, Kenderbül, Lenbül, Káposztábul, Babbul, Lencsébül, Báránybul, amegh irtt negyedik Punctomban, hatodik czikelben foglalt konyhára valókon kivül pedig többet nem adott. Ad 8-vum: Mind Szabad Migrátiobeli 10 Lakosok. Ad 9-num: Semmi Puszta Hely sincsen ezen Hellységhbeli Lakosok koszt, mert naponként inkáb szaporodik, hogy sem fogyna. Actum Anno, Die, Loco ut supra. 1 ' Biller Mátyás biró, Vadász István, Pálinkás István, Mato Jaczko es­küdtek, Ex Communitate: 18 Tóth György, Füstös János, Galamb Pál, Nagy Mihály. Coram Ladislao Pribék Incliti Comitatus Albensis Tabulae Iudiciariae Assessor mp. 19 Háromoldalas eredeti tisztázat. Fm Lt Acta locarum fasc. Dunapentele. 1 úrbéri szerződésük 2 megállapodásuk 3 1744. április 24-én kiadott 4 osztatlanul 5 másolatban 1. sz. alatt bemutattatik G a jobbágyoktól függetlenül a községnek külön biztosított a szerződés szántó­földet és rétet 7 szolgáltatott 8 elszállítására, értékesítésére n fekszik n negyedtelkesekre 1 nyolcadtelkesekre 2 az összeírásban, helyesebben az úrbéri táblázatban 13 Paks mezőváros 14 Rudnyánszky József Tétényből igazgatta Fejér és Tolna megyei birtokait 15 számított be 16 szabad költözködésű jobbágyok 17 kelt fenti évben, napon és helyen 18 a községből l!J Pribék László Fejér megye táblabírája előtt

Next

/
Thumbnails
Contents