Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Jenei Károly: Források Dunapentele történetéhez 1546 – 1864

Jenéi Károly: FORRÁSOK DUNAPENTELE TÖRTÉNETÉHEZ 1546—1864. Dunapentele ősi magyar település, alapításának pontos időpontja azonban nem ismert. Ugyanígy a mohácsi vész előtti történetére is csak szórványos adatok állnak rendelkezésre. A következőkben közölt adatok és iratok sem lépnek fel a teljesség igényével, mégis fontos forrást jelentenek a község több mint három évszázados múltjának a megismeréséhez. A közölt adatok mindenekelőtt arról tanúskodnak, hogy Dunapentele lakossága a török hódoltság első éveitől kezdve ötven éven át még magyar nemzetiségű volt. Valószínűnek látszik, hogy magyarsága a tizenötéves háború idején széledt el, illetve részben a háború áldozatául esett. Néhány közvetett adat szerint Dunapentelét 1630 körül rác telepesek vették birtokba, akik ott a török hódoltság utolsó éveiben 50 házban, helyesebben földbe vájt kunyhókban laktak, míg a palánkvárban török hadinép tanyázott. A felszabadító háborúk idején a rácok nagyrésze biztonságosabb helyekre menekült el és csak a török kiűzése után, 1690-ben települt vissza. A rác lakosság száma két-három évtizeden át ingadozott. Sokan elhagyták a falut, de helyükre újak jöttek. A község településtörténetében döntő fordulatot jelentett az 1736-os év, amikor br. Száraz Györgyné, Daróczy Katalin magyar gazdákat telepített Duna-pentelére. Kezdeményezését veje: Rudnyánszky József folytatta, aki 1744-ben újabb magyar jobbágyoknak engedte meg a megtelepedést. Amikor a település lezárult és a jobbágyság gazdaságilag erősödni kezdett, amint az egyébként általános jelenség volt, a földesúr kezdte növelni az úrbéri szolgáltatásokat és mind jobban súlyosbította a jobbágyság terheit. Rudnyánszky Józsefnek ez a törekvése 1767-ben a lakosság nyílt felkelésére vezetett. A dunapentelei jobbágyok a provizor házára támadtak, a földesúr baracsi ispánját bántalmazták és kijelentették, hogy a jövőben a robotot és szolgáltatásokat nem teljesítik. A földesúr a vármegye segítségével azonban a lázadást elfojtotta. Ezt követően 1768-ban megtörtént a Mária Terézia-féle úrbéri rendezés, mely Dunapentelén nagy csalódást keltett. A jobbágyok nem kapták meg „azt az igazságot", melyben reménykedtek. A rendezés kedvezőtlenebb lett az 1744. évi szerződésnél. A jobbágyság nem szűnt meg harcolni továbbra sem helyzetének javításáért. Sokévi küzdelem után 1824-ben sikerült elérni a legelőkérdés méltányosabb rendezését. Az elért eredmény újabb harcokra ösztönözte a dunapentelei népet. Ez a küzdelem Szórád Márton és jobbágytársainak mozgalmában érte el csúcspontját. A község életében