Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Közlemények - Bácskai Vera: Fehérvár fejlődése a XVIII. században és a XIX. század elején

hálózat újjáalakulása, a tényleges rangsor megváltozása, azaz fejlődés jellemzi. Ha csak a Fehérvárral nagyjából azonos népességű, tehát a 10 000 főnyi lakosságot meghaladó településeket — szabad királyi városokat, püspöki városokat és mezővárosokat — vesszük figyelembe, amelyek száma 1787-ben 18 volt, Fehérvár népességét tekintve a 16. helyen állott. 1828-ban már 43 ilyen népességű település volt az országban, s Fehérvár a 11. helyet foglalta el. 1787-ben a püspöki és mezővárosok közül Eger, Kecskemét, Miskolc és Hódmezővásárhely, 1828-ban már csak ez utóbbi három előzte meg. A mezővárosok népességének szaporulata gyorsabb ütemű volt, mint a szabad királyi városoké: a növekedés arányát tekintve Fehérvár 1828-ban a 10 000-nél nagyobb lakosságú települések között a 16. helyen állt, azaz valahol a közepe táján. A szabad királyi városok közül a kereskedelmi központok — Pest és Kassa — mellett Űjvidék, Szeged, Szatmárnémeti, azaz az agrárjellegű városok előzték meg. A mezővárosi fejlődés hajtóereje általában a mezőgazdasági árutermelés és az azzal párosuló gabona-, bor- és állatkereskedelem volt. E téren Fehérvár aligha versenyezhetett velük, annak ellenére hogy a lakosság jelentős része foglalkozott itt is őstermeléssel. A gabonatermelés azonban jelentős felesleget nem produkálhatott, hiszen az 1770—1780-as évek adatai szerint a termés a lakosság szükségleteinek csak egynegyedét, egyharmadát fedezte.10 A vásárokon eladásra kánált gabona és élelmiszer nagy részét maguk a fehérváriak élhették fel: a kínálat valószínűleg nem is volt olyan nagyméretű; hiszen mind az 1828. évi országos összeírásból, mind Fényes Elek egykorú leírásából ismeretes, hogy Fejér megye Dunához közel eső községei termésüket a Dunán szállították a fővárosba. A mezőgazdaság másik ága, a szőlőművelés ugyan jelentős volt, de feltehetően elsősorban szintén a belső fogyasztást szolgálta. A fehérvári bor nagyobb arányú keresletéről vagy forgalmáról legalábbis nem tudunk. Az állattenyésztés, a XVIII. század közepén erőteljesen fellendülő juhtenyésztés sem vált jelentősebb hajtóerejévé a város fejlődésének. Az állattenyésztés ugyan szolgáltathatott volna nyersanyagot a bőr- és textiliparral foglalkozó nagyszámú kézművesnek, s a XVIII. század folyamán nyilván hozzá is járult ezeknek az iparoknak a fellendüléséhez, a XIX. század elején azonban sem a helyi állattenyésztés termékei, sem a forgalmas állatvásárok nem töltöttek be jelentős szerepet a helyi ipar vagy kereskedelem fellendülésében. Az élőállat, a bőr és a gyapjú feltehetően nemcsak a távolabbi piacokra, de a helyi nyersanyagfogyasztókhoz is idegen kereskedők közvetítésével jutott. Az 1828. évi összeírás készítője feljegyezte, hogy a tímárok, szűcsök, csapók és posztókészítők tőke hiányában zsidóktól vásárolnak nyersanyagot, s a késztermékeket is nekik adják el. Ezt megerősíti Fényes Elek közel egykorú leírása is, mely szerint ,, . . . a gyapjú, nyersbőr kereskedés. .. egészen a zsidók kezében van, sőt az egészet az itteni számos rácokkal és görögökkel egyesülvén, csak ezek űzik."11 Valószínűleg a nagykereskedelem helyi kibontakozási lehetőségeinek hiányával magyarázható a fehérvári kereskedők nagyarányú fluktuációja is: míg 40 éves periódus folyamán Pesten a kereskedőknek 356