Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Közlemények - Strasszer györgy: A demokratikus pártok ifjúságpolitikája és ifjúsági szervezetek Fejér megyében 1945-ben

ifjúsági szervezet egyaránt szűk ifjúsági rétegre támaszkodott ebben az időben, tömegek mozgósítására a nyári időszakhoz viszonyítva már nem, az új helyzet igényeihez képest még nem volt képes, ezért a választási harc kimenetelében sem játszhatott jelentősebb szere­pet. A politikailag legaktívabb fiatalok közvetlenül a pártok válasz­tási kampányában, megmozdulásain vettek részt, az ifjúság tömegei­nek felkészítését és megnyerését elhanyagolták. Az országgyűlési választások után a politikai harc általános éleződése az ifjúságra, az ifjúsági szervezetek munkájára és viszonyukra is visszahatott. A re­akciós erők támadásának hatására és egyre inkább elzárkózó politi­kája, szervezeti befeléfordulása miatt a MADISZ tekintélye és befo­lyása romlott, jó néhány megyei szervezete megszűnt, sok tagja el­hagyta, átmenetileg komoly válságba került. Egyes községekben — többek között Mórott — vezetésében klerikális befolyás érvényesült. A jobboldali szervezetek támadásai szaporodtak és felerősödtek. November közepén provokátorok merényletet követtek el a MADISZ megyei székháza ellen.69 Erősödött a jobboldali, egyházi jellegű szer­vezetek tevékenysége, ezért a megyei nemzeti bizottság nem engedé­lyezte tovább a Legényegylet működését.70 A demokratikus rendszer elleni támadásban 1945 végén Fejér megyében általában komoly szerephez jutottak a katolikus irányítású ifjúsági szervezetek. Eze­ket és tagjaikat különös előszeretettel használták fel a rendszer elleni támadásokra. Üldözték a MADISZ szervezésében, munkájában részt vett pedagógusokat és alkalmazottakat. Az egyházi iskolákban fog­lalkoztatott pedagógusokat a KALOT-ba kényszerítették. Egy ilyen eset ösztönözte többek között arra a megyei Nemzeti Bizottságot, hogy 1946 elején határozatában az egyházi iskolák államosításáért emeljen szót.71 Az ifjúság kérdése, az ifjúsági mozgalom ügye 1945 végén tehát elsőrendű politikai kérdéssé, az osztályharc egyik fontos elemévé vált. A baloldali ifjúsági szervezetek, főleg a MADISZ gyengülése, gyengítése az ifjúságnak a párttól, a baloldali erőktől való elszigete­lődésének veszélyével járt, ez pedig az egész demokratikus rendszert gyengítette. Napirendre került a baloldali, demokratikus ifjúsági mozgalom megszilárdítása, szervezeti talpraállítása, majd ellentá­madásának előkészítése. Ebben a folyamatban örömmel üdvözölték a demokratikus ifjúsági mozgalom minden híradását, éle tjeiét. A Fe­hérvári Hírek december 28-i számában a MADISZ-nak a szegény gyerekek megsegítésére irányuló akcióját és kulturális műsorát e szavakkal kommentálta: „a szervezet él és élni fog". 346

Next

/
Thumbnails
Contents