Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)
Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.
káslevelezők széles körét, szervezze meg az olvasókkal történő rendszeres találkozásokat és reagáljon minden hozzá érkezett levélre, még nem felelt meg teljes egészében a lap tevékenysége; noha mozgósító ereje jelentős, olvasótábora pedig széles körű volt. A helyi lap olvasóinak száma az építkezésen egy szinten állt a párt központi lapjával, a Szabad Néppel: mindkét újság olvasóinak száma ötezer körül mozgott.107 A Sztálin Vasmű építője példányszáma, nagy olvasottsága következtében lényegesen befolyásolta az építkezés politikai arculatát, sőt egyes termelési tapasztalatok, újítások részletes leírásával, rajzos ábráival nemegyszer konkrét termelési feladatok megoldásához is segítséget nyújtott. A Központi Vezetőség ülését követő hónapokban a figyelem ismét az újítások, új munkamódszerek felé fordult. Egyrészt annak következtében, hogy ezek alkalmazása és széles körűvé válása — különösen a normamódosításba bevont munkákban — a tervek, illetve a felajánlások végrehajtásának fő feltétele lett. Másrészt a két hónap tapasztalatai, a felajánlásokban tapasztalt lemaradások szintén figyelmeztettek szerepükre. Az építkezésen az újításoknak már hagyománya volt. A negyedévenként benyújtott újítások száma a több százat is elérte. (1951. IV. negyedében például a magas- és mélyépítésben 362 újítást nyújtottak be, 1952. I. negyedében 227-et.) Ezeknek mintegy felét elfogadták.108 A Szabad Népben tavasszal közzétett bírálat nyomán nemcsak az elbírálás gyorsult meg, hanem az elfogadott újítások bevezetése szélesebb körűvé, a keletkezett megtakarítás pedig nagyobb arányúvá vált. Bonta József Kossuth-díjas főépítésvezető újítása a mélyépítésben éves szinten 958 ezer, Hidas Károly főmérnöké 187 ezer, míg Márki János művezető újítása (betoncsavarozó gép) 240 ezer Ft megtakarítással járt.109 A munkások közül kiemelkedett Szlipcsevies István sztahanovista kőműves brigádvezető, aki — korábbi vakolópisztolyát továbbfejlesztve — olyan vakolóágyút szerkesztett, melynek segítségével 1 kőműves 8 óra alatt 1000 m2 falat tudott vakolni.110 Az augusztus 20-a tiszteletére folyó versenyben Szlipcsevies újításai is alkalmazásra találtak. Jeszenovics Gyula, a Városépítő Vállalat G/3-as munkahelyének sztahanovista kőművese, Szlipcsevies újítását továbbfejlesztve vaskalodát szerkesztett: ezzel a bemutatón 300 %-ot teljesített.111 Szintén a nyár közepén folyt igen aktív munka az Orlovféle falazási módszer ismertetése, illetve alkalmazása érdekében, amely a két kézzel folytatott folyamatos falazást jelentette.112 Több újítás, ésszerűsítés bevezetése segítette a gyári építkezést: Kálóczi említett emelőszerkezete mellett, Bódis József ács, illetve Katona Sándor vasbetonszerelő újítása került alkalmazásra a Martin építésén.113 Augusztus folyamán Herth Imre építésvezető és Gál György műszaki osztályvezető újítása nyomán az E/5-ös építkezésen előregyártott pilléreket alkalmaztak.114 Méginkább e témára irányította a figyelmet az augusztus 18—25 között tartott újítási hét.115 Ennek keretében kiállítás nyílt az erőműnél. Itt olyan újítások voltak láthatók, többek között, mint Weisz Ferenc ács és Bódis János létraösszefogó bilincse, Scheidl József állítható zsinórfeszítője, Platthi Lőrinc betonáthidaló-vasa és Buti Gyula habarcsterítő ládája. Üj módszer alkalmazását, egyúttal a takarékosság érvényesítését jelentette a nyár fo300