Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.

mázta az új ütemtervet.63 A Mélyépítő Vállalat D/29-es munkahelyé ennek alapján dolgozott. Lipták János főépítésvezető és Wolf Johan­na főmérnök irányítása alatt az erőmű építői a hónap végén napokra, sőt esetenként órákra bontott ütemtervek alapján dolgoztak. A gyári csatornaépítők 2,3 km hosszúságú munkahelyén, ésszerűsítésekkel dol­goztak a határidők teljesítéséért, 80 kétszeres sztahanovista és 50 diák közreműködésével. Az építkezésre érkező diákokat már az első napokban magával ra­gadta a munkahelyekre általában jellemző, és az ütemtervek által fel­gyorsult munka lendülete, különösen a mélyépítésben.64 A C/2-es épü­leten dolgozó aszódi gimnazisták (Zrínyi, Petőfi és a Vörös Csillag női-) brigádja rövidített munkaidő alatt napi 25—30 m3 földet termelt ki. De inspirálólag hatott az élő ütemterv a kikötő partfalának építői­re, a kokszoló földmunkáin dolgozók munkanapokkal mérhető meg­takarításaira éppen úgy, mint az ütemterveket készítő, illetve a vég­rehajtást szervező műszaki-gazdasági munkahelyi vezetőkre. Arra is volt példa, hogy kommunista dolgozók (mint Garazsi György mérnök, Fazekas és Kormos búvárok) rendkívül veszélyes eljárás (vízalatti robbantás) alkalmazásával képezték ki a betonszekrény útjában álló nagy szilárdságú Duna-medervonalat a süllyesztés munkájának gyor­sítása, a határidő rövidítése érdekében. Ugyanott a búvárok (Éles Ist­ván, Magony József, Csöndör Ferenc, Fazekas István csoportvezető­vel az élen) a 6 órás műszak helyett esetenként 10 órát is víz alatt töl­töttek az l-es szivattyúház munkálatai során.65 Az építkezés legjobbjainak kiválasztása, a munkában hősiesen helytállók nyilvános elismerése a hónap végén történt meg. A már említett vörös csillag első bekapcsolói június legjobb brigádjaiból ke­rültek ki.66 Ezek közé tartozott Demeter József 19 tagú kubikos-, Ku­kucska Mihály 26 tagú emelő- és Földesi László 10 tagú szerelő-bri­gádja. Előírt munkaóráiknak több mint a felét takarították meg, 228— 246 % közötti teljesítményátlaggal, minőségi munka végzésével úgy, hogy közben több munkatársuknak adták át termelési tapasztalatu­kat, munkamódszerüket. A június 20-i levélben foglaltak első értékelése július elején tör­tént.67 Az 5-i helyzetet alapul véve arról adott számot, hogy a felaján­lások egyértelműen és általánosan még nem valósultak meg. A határ­idők lerövidítésében jelentős helyeken (erőmű, tűzálló) több napos volt a lemaradás, a takarékosság érvényesítésében szintén elmarad­tak, a minőség érvényesítésében kifogások merültek fel. Az általános képen belül a városépítésben, elsősorban a határidők tartásában, to­vábbá egyes helyeken (26-os Trösztnél, Betonútépítő Vállalatnál) a gépek kihasználásában a helyzet az átlagosnál kedvezőbben alakult. A júniusi erőfeszítések a kívánt eredményt ennek ellenére még nem hozták meg. A párt és a DISZ-fiatalok munkája a felajánlások teljesítéséért a Központi Vezetőség ülését követő hetekben Az év első felében tett intézkedések tehát a feszített tervek mara­déktalan végrehajtásához kevésnek bizonyultak. Országosan az építő­291

Next

/
Thumbnails
Contents