Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.

tak; legjobbjaik pedig (elsősorban a sztahanovisták) a helyi párthatá­rozatnak megfelelően, nemcsak megkülönböztetett felszereltségű és kulturált szállásra, hanem az elsők között voltak jogosultak lakásra is. Elsőként a gépgyáriak májusi műszaki és sztahanovista értekezle­tén került sor a jutalom-lakások kiosztására.46 A szervezeti intézkedések, az anyagi és erkölcsi ösztönzők mellett külön kell szólni arról, hogy az új módszerek elterjesztéséért folyta­tott munkában lényeges szerep jutott az építkezés kommunistái és DISZ fiataljai példamutatásának. Egyéneknek és kollektíváknak egyaránt. Itt csak az egyes vállalati (pl. a Gyár-, illetve a Lakásépítő Vállalati) DISZ Bizottságokat említjük meg. Ezek különösen a fia­talok nevelésében, kollektíváik kialakításaiban és összetartásában, a termelési tapasztalatok brigádok közti megosztásának megvalósításá­ban, a lemaradók segítésében, illetve az arra legalkalmasabb brigád­tagok vezetővé nevelésében tűntek ki.47 Jellemző, hogy e két bizott­ság munkaterületén — már a fejlesztési tervek megvalósítása előtt, május végén is — jelentős volt a sztahanovisták száma. A gyáron dol­gozó ifjúsági brigádokból minden hatodik—hetedik fő sztahanovista volt. Június elején az építkezésen dolgozó sztahanovistáknak mintegy ötöde a fiatalok soraiból került ki.48 Az új módszerek alkalmazására történő áttérés úttörői a kommu­nisták, az építkezés, pártszervezetei voltak. Ebben az egyéni példamu­tatásnak éppen úgy szerepe volt, mint a kollektívák tevékenységé­nek. A már említett kádercserék segítették ezt a munkát. A Magas­építő Vállalat l-es alapszervezetének új párttitkára, Borbándi András pl. nemcsak elvileg magyarázta a sztahanovista-módszer jelentőségét, hanem a gyakorlatban is bemutatta, hogyan kell sztahanovista mó­don dolgozni. (Legtöbbször úgy, hogy maga rakott le 2—3 sor téglát, s közben tanította a dolgozókat.) Nevéhez fűződött, hogy az L-épületen dolgozók az új módszerre tértek át.49 A 72/1-es Építőipari Vállalatnál viszont a májusi taggyűlést követően történt az újra való áttérés. Az ott született kommunista elhatározást rövidesen még 6 másik brigád követte; a későbbiekben pedig brigádok sora csatlakozott a kezdemé­nyezők példájához.50 A bírálat megjelenését követő hónapban sokirányú munka indult meg a vezetés, és nem kevés kezdeményezés a dolgozók részéről a he­lyi Sztahanov-mozgalom fellendítésére, a benne résztvevők számának növelésére. A bírálat alkalmas volt arra, hogy a felvetett problémát megoldáshoz segítse. Ugyanakkor arra serkentette a helyi vezetést, hogy még további kezdeményezéseket kell tenniök, még jelentősebb erőket kell összpontosítaniök annak érdekében, hogy a feszített ter­veket az új módszerek alkalmazásával, az új formájú munka verseny keretében és az életbe lépő normakövetelmények figyelembevételével is teljesíthessék. A Városi Pártbizottság a következő láncszemként a vállalatokon belüli és a vállalatok közötti jobb együttműködés meg­teremtését, a területi felajánlások rendszerének bevezetését jelölte meg. 286

Next

/
Thumbnails
Contents