Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - I. Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében

I. Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében 1. Az ügyvédi intézmény római jogi formái Hazánkban az ügyvédi hivatást száz éve gyakorolják zárt, szervezett keretek közt. Az ügyvédi diploma alig kétszáz éves. Minél távolabbra tekintünk ezt megelőző korokba, annál nehezebb az ügyvédi hivatás gyakorlóit felismerni, működésükről számot adni. Ügyvédnek bármely történelmi korszakban azt tekinthetjük, aki mások jogi természeti ügyeivel jogi szakismeretei és rátermettsége alapián tiszteletdíj fejében rendszeresen foglalkozik. Ahhoz, hogy az ügyvédkedés valóban foglalkozásszerűvé váljék, szükséges a jogélet bizonyos fejlettsége, a társadalmi differenciálódás megfelelő foka. Megkísérlem vázolni az ügyvédség kialakulásához vezető folyamatot. Ennek előzményeként a mai helyzetből kiindulva kellett végighaladni a múltba vezető nyomokon, elnevezések, megjelölések és tartalmi elemek segítségével a gyökerekig jutni el, és várható volt, hogy a kezdeti formák lényegesen különbözni fognak attól, ami ma az ügyvédet jellemzi és jelenti. Kiindulásunk tehát nem a mai ügyvéd alakjának felkutatása a múltban, hanem azon elemek feltárása, amelyekből az évszázados, változások során társadalmi, gazdasági, jogi formai erők hatására ez az intézmény kialakult. A római jog a mai európai jogrendszerek számos formai elemét kidolgozta és szolgáltatta, s ránk hagyományozta az ügyvédségnek is mind formáit, mind megjelölését.1 A római jog ismerte a képviseletet perben és peren kívüli ügyleteknél egyaránt. A kezdeti és klaszszikus fejlődés szakaszában ez nem volt meghatározott egyének élethivatásszerű vagy díjazott foglalkozása, hanem a família keretében oldódott meg, a távollévő családfőt fia, rabszolgája, szabadosa, cliense helyettesíthette teljes jogkörrel. Az első kettő eleve a családfő részére szerzett, a többiek számára a jog kidolgozta a teljes jogkörű helyettes, a procurator omnium bonorum fogalmát, és ezzel lehetővé tette az ügyleti és a perbeli helyettesítést is. A posztklasszikus jogban az ügyleti és gazdasági helyettes, a procurator társadalmi állása süllyedt,2 a colonusok és más csökkent jogképességűek között tartották számon.3 Ennek a szemléletnek változott társadalmi viszonyok közötti nyomaival a középkori jogban is találkozunk. A perbeli egyedi helyettesként, képviselőként eljáró procurator ezért vagy mandatarius, vagy pedig procurator et dominus megjelöléssel nyert az egyszerű ügyvivőtől megkülönböztetést.* A procurator fogalmában lényeges a más személyében való ügyködés lehetősége, de ez nem szakmai, hanem családi jellegű. A rabszolgatartó társadalom sajátos családi szerkezete tette ezt lehetővé. A feudális viszonyok közt, bár némi változással, de ismét ezzel találkozunk a familiárisok képviselete során. A procuratorral szemben a képviselt ezért dominus, patrónus, a procurator kezdetben filius vagy servus, később cliens, s e megjelölések későbbi korok jogi nyelvébe is eljutottak.5 9