Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Kállay István: Az adózás története Székesfehérvárott a XVIII. században.

lékos adó beszedésére. A tanács úgy határozott, hogy a nem fizetőktől a két tanácsos az ingóságokat vegye el. 1729—1730-ban szintén végre­hajtást rendelt el a tanács. ,,Ha nincs pénz, természetbenieket kell el­venni" — mondta. 1731-ben két belső, öt külső tanácsosból és három választott községi tagból álló bizottság vizsgálta felül a hátralékokat. Az 1732. évi határozat szerint a végrehajtás sorrendié a következő volt: ingóságok, ingatlanok, ha egyik sincs — börtön. A létfenntartás­hoz szükséges dolgokat nem volt szabad végrehajtani. 1785-ben adó­tartozás fejében több polgárt közmunkára, csatornák tisztítására kö­telez a város. 13 A kivetés alapjául szolgáló adókulcs 1773-dg nem volt központi­lag szabályozva. Kivetés alapjául szolgáltak a bel- és külvárosi házak, a kereskedők-kézművesek foglalkozása, a polgárok és zsellérek álla­tai, illetve maga a zsellér személye, valamint a szántó, rét, szőlő. A bécsi udvari kamara 1773^ban rendelte el az üresen fekvő vá­rosi telkek osztályozását. Első osztályú telek négyszögöle után 7, má­sodosztályú után 5, harmadosztályú után 3 kr-t vetettek ki. 1: 1776-tól kezdve országosan az ún. eperjesi normát vezették be. Ez a majorsági földek után 50 d-t, valamint minden öt négyszögöle után tovább 1 d-t, a kertek után 25 d-t és tíz négyszögöle után 1 d-t jelentett. A városi tanács 1776. június 29-i ülésén tárgyalt az eperjesi normáról. Ügy döntött, hogy ezt a normát kell az adókivetésnél alkalmazni. Ugyan ez évben a tanács a kártékony madarak irtása céljából, minden adózóra 15 veréb- és egy varjúfej beszolgáltatását vetette ki, ami összesen 26 465 veréb- és 1775 varjúfejet jelentett. 15 1783-ban Ferenczy Antal királyi biztos az adókivetéssel kapcso­latos panaszokat vizsgálta meg a városban, illetve összeállította a ki­vetés alapjául szolgáló adatokat. Ezek a következők voltak: 16 polgárok száma: 713 zsellérek száma: 1172 házak négyszögöle: Belváros Külváros I. osztály 470 öl 203 öl II. 734 12531 III. 2991 19419 IV. 5031 197899 V. 7837 54815 VI. 2123 — Majorság Kertek I. osztály 6990 öl 16720 öl II. 211040 53965 III. — 44210 összesen 218030 öl 114895 öl szántó 4434 db rét 2776 kerti ház 44 kukoricaföld 500 nádas 12 szőlő 12309 kapás

Next

/
Thumbnails
Contents