Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Életrajzok - Lukács László: Nagy Károly 1867 – 1943.

hitközség nem képes papot tartani, meg a templomot és a paplakot tatarozni, mert eddig is az egyházi adó P/10-ét az azóta szocializált uradalmak fizették, mely összeg a szocializálás által szintén elesett; és ez is a hívek nyakába szakadt. Azért jártam tehát tanfolyamra és szereztem róla bizonyítványt, hogy ha Zámolyon mint pap meg nem élhetek, mert a felsoroltak elvonása után csak 500 kor. értékű párbérem maradt volna, semmi más, akkor egy évi póttanítöi kurzus elvégzése után a tanítói pályára mentem volna, miként ezt a szocialista átképző tanítói tanfolyam vezetőjének meg is mondtam, ki meg is igéfte kérésem teljesítését, ha Zámolyon mint pap megélni nem birok. Ezért tehát megélhetési, kenyérkérdésből, vagyis végső szükségből vettem részt a tanfolyamon, szereztem róla végbizonyítványt, nem pedig azért, hogy vérbeli szocialista legyek. Ha Sárosdon maradhattam volna, ott soha eszembe se jutott volna szociallistának lenni. A 2 vöröskatona temetésén azért voltam jelen, mert vásárlás végett akkor éppen Székesfehérvárott voltam és a megyeházán láttam a 2 díszes ravatalt; kíváncsi voltam tehát a díszes temetésre; azért megvártam azt, és mivel a menet Zámoly felé haladt részt vettem a menetben is. Egyébként Károlyi alatt jelen voltam a 8 rendőr temetésén is, Budapesten, szintén egészen véletlenül. T. i. véletlenül akkor éppen Budapesten voltam és az országház előtt mentem el, melyen látván a fekete bevonást és megtudván, hogy mily díszes temetése lesz a szocialista — kommunista összecsapásban elesett 8 rendőrnek. Jelen voltam a temetésen és az országháztól a köztemetőig a gyászmenetben mentem éppen úgy, mint tegnap múlt egy hete a 2 vöröskatona temetésén a megyeháztól a temetőig szintén a gyászmenetben mentem. Így áll a dolog. Tehát sem a tanfolyamon sem a temetésen nem tüntetésből vettem részt. A szocializmus karjaiba pedig az elkeseredés és azon remény juttatott, hogy a szocialisták segítségével visszakerülhetek Sárosdra, mi meg is történt volna, ha Nagyméltóságod el nem rettentette volna a sárosdi híveket az én visszavitelemtől. Ezek után újból bocsánatot kérek vagyonom elvesztése fölött érzett végső elkeseredésemből eredt Nagyméltóságod ellen szóval és tettel elkövetett kifakadásaimért. Ezek után vagyok megnyugtató válasz reményében legmélyebb tisztelettel Zámoly, 1919. augusztus 10-én. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája Nagy Károly pélbános."

20 Prohásztka válasza a következő volt: „Megkaptam mentegetődző levelét, mely fényt vet szavahihetőségére és jellemére, s szavakkal akarja feledtetni a bűnök, botrányok, s a hatóság ellen intézett támadások hosszú sorát. Tisztelendőséged úgy viselkedett az egyházzal szemben, mint a legelvetemültebb hiteihagyott. S e bűneit és botrányait a bírói eljárás fogja öntudatára hozni, s a nyilvánosság elé tárni, melyet „ad deposi ti on em" indítok Tisztelendőséged ellen. Vegye most tudomásul, hogy önt ezennel felfüggesztem, minden egyházi ténykedésétői eltiltom. Csak a halálos betegeket láthatja el,