Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Czakó Sarolta: Székesfehérvár szabad királyi város igazgatása 1688 – 1740.

Év Bevétel Kiadás Maradvány forint dénár forint dénár forint dénár 1703—4708 1722^1723 1723— 1724 1724— 1725 1725— il 726 1729— 1730 1730— 1731 1731— 1732 1732— 1733 12105 3706 4304 4258 2575 19585 1,2374 13209 13711 75 96 58 47 60 68,5 56,5 16 12,5 12316 3921 4034 4214 2575 14028 6822 9564 10860 46 96,5 76 60 79 26 37 97,5 — 210 — 214 269 43 5556 5552 3644 3050 25 50 61,5 71 89,5 30,5 79 15 Általános az a felfogás, hogy a tőkeszegénység miatt nem folyt beruházás, nem történt tőkefelhalmozás a XVIII. századi magyar városokban. Székesfehérvár esetében ez csak részben igaz. Igaz a török hódoltság utáni évek tekintetében, valamint a Rákóczi szabadságharc idején és az azt követő esztendőkben. Az 1720-as évek végétől azonban már mutatkoztak a konszolidáció eredményei, a békés termelőmunka megindulásával a termelőerők fejlődésnek indultak, s az országban végrehajtott közigazgatási változtatások, az újonnan létrehozott vagy átalakított központi kormányhatóságok irányító szerepe is éreztette hatását. Székesfehérváron 1729-től ha nem is tetemes öszszegek jelentkeztek maradványként a kasszában egy-egy gazdálkodási év zárásánál, ahhoz mégis mindenképp elég jelentősek voltak, hogy a kereskedelem fejlesztésére, tőkefelhalmozásra vagy közcélokra fordíthatták volna azokat. Ilyen irányú felhasználással pedig nem találkozni. Kállay István a magyar városok gazdálkodásáról készült munkáiban nem a tőkeszegénységben látja a felhalmozás megindulásának gátját, hanem inkább abban, hogy nem volt a városokban olyan szakembergárda, amely értett volna a szakszerű és jó gazdálkodáshoz, s mindenikor megszabta volna a gazdálkodás helyes irányát. Ezenkívül komoly méretű korrupció uralkodott XVIII. századi városainkban. A központi kormányszervek ellenőrző tevékenysége éppen ez időben bontakozott ki, egyik fontos céljának tekintve a feudális kiváltságokkal rendelkező közösségeken belüli korrupció felszámolását. Kállay összeveti a szabad királyi városok és a kamarai kezelésben levő mezővárosok helyzetét. Az utóbbiak sokkal kedvezőbb gazdasági feltételek között éltek, mert nem volt lehetőség korrupcióra, az állások betöltésénél szigorúan szakmai szempontok érvényesültek, a tisztviselők nem dolgoztak hamis adatokkal, külön pénztárral. További oka lehet a tőkefelhalmozás elmaradásának, hogy városaink jövedelemforrásai 75 %-ban feudális járadékokból táplálkoztak, e téren pedig nem lehet keresni a továbbfejlesztés útját. A városok ugyanis úgy igyekeztek ezeket a forrásokat fenntartani, biztosítani, hogy a legfőbb beruházást ezekre fordították, nem pedig bizonytalan kimenetelű, kockázatvállalást igénylő új iparágak fejlesztésére vagy a kereskedelem fejlesztésére. Általános volt szinte az a jelenség is, hogy a fennmaradó pénzeket a városok további feudális jellegű befektetésekbe invesztálták, földvásárlásokra, szőlővásárlásokra fordították. Székesfehérvár esetében ez azért is fokozottan igaz, mert kevés földdel rendelkező város volt a török hódoltság után. Természetesen a hibákat nemcsak a ke-