Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Közlemények - Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében 1828 – 1864.
alkotva a házas és háznélküliek kategóriáiból, megállapítottuk: a házasok közül 287-en — 25,3 %-os arányban — a háznélküliek közül 176-an — 37,9 %-os arányban — foglalkoztak fél évnél is hosszabb ideig, gyakran egész éven át iparral. A hazátlanok viszonylag magasabb számaránya törvényszerű. Megállapítottuk továbbá azt is, hogy iparűző házasaink közül 857 (76,7 %), a háznélküliek közül pedig 368 (77,3%) egyedül űzte iparát. Ellenben 259 (23,3 %), illetve 108 (22,7 %) házas, — illetve háznélküli — családfő segéderőt is igénybe vett. A házasok összesen 407, a hazátlanok összesen 230 segédet-szolgát (szolgálót) is alkalmaztak. Természetes, hogy az iparűzés időtartamának különbségei, valamint az alkalmazott munkaerők számának eltérései, az adóképesség — s így közvetve az anyagi helyzet — differenciáira utaló tényezők. A foglalkozási ágak vizsgálatát itt nem tudjuk végrehajtani, bár azokról is vannak kész eredményeink. Meg kell most elégednünk néhány utalással. A hagyományos iparosokon kívül — kocsmáros, molnár, mészáros, kovács — szép számmal találhatók olyanok, akik mezőgazdasági termények ipari feldolgozására vállalkoztak (többnyire a számbeli többségben levő takácsok, mellettük a pékek, a kötélgyártók, cipészek, csizmadiák, kosárfonók, stb.), de akad közöttük jóformán minden iparágból, amit az asztalosok, esztergályosok, gombkészítők, festők, kalaposmesterek, nyergesek, posztókészítők, szűcsök, szappanfőzők, üvegesek sűrűn előforduló említései tanúsíthatnak. Olyan speciális iparággal is találkoztunk, mint az órakészítőé, a rézművesé, a puskaművesé. A különféle iparágak összes száma 34 volt. Ez a falusi háziipar erős differenciáltságát mutatja. Az iparűző zsellérség anyagi helyzetének különbségeire már a fentebb mondottakból is következtethetünk. Érdekes feladat lenne ezt a problémát módszeresebben is megközelíteni, bár befejezett és teljes értékű megoldásra most nem vállalkozhatunk. A sok érdekességet ígérő problematika megvilágításához kísérleti támpontul szolgálhatnak az adóosztályzati besorolások ismérvei és rovatai. Az adófizetőket ugyanis anyagi helyzetükhöz mérten különböző adóosztályokba sorolták be. (Hogy ez mennyire volt igazságos és mennyire nem, ezt — kritikai vizsgálatok híján — most nem állapíthatjuk meg.) Az iparosoknál 7 osztályt állapítottak meg, mindegyiknél feltüntetve, hogy milyen anyagi erővel rendelkező adófizető, melyik osztályba nyert besorolást. Ugyanígy jártak el a kereskedőknél is, azzal az eltéréssel, hogy a mercatoroknál — a befektetett „vagyon" nagyságcsoportjai szerint — 9, a quaestoroknál pedig ismét csak 7 osztályt állítottak fel. 103 Ha az anyagi helyzetre utaló egyes ismérveket megvizsgáljuk, jól elkülöníthető csoportbeosztásokat kapunk. Most csak a megyénkben összeszámolt 116 molnár zsellércsaládfő példájára utalunk jelzésszerűen. Ebben az esetben az anyagi tehetősséget jelző osztálybasorolás ismérvei a következők voltak:
