Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében 1828 – 1864.

közbirtokosok) földtulajdon szerinti rétegződésének bizonyítékait is. Anyagának ismerete ma már szinte az egyetlen kulcs az országos értelemben vett problémakomplexum zárjának felnyitásához. A forrásanyag jellegéből adódik azonban, hogy itt csak lépésről-lépésre lehet előrejutni. Ez az oka annak, hogy szerény vállalkozásaink során csak a megyei szintű vizsgálódások vonalán haladhattunk előre. Megelőzően azonban fel kellett tárnunk forrásunk genezisét, számba vennünk annak egfőbb iratfajtáit, meghatároznunk azok reális forrásértékét, tisztáznunk a küönböző .iratfajták egymáshoz való viszonyát; végeredményben tehát a forráskritika mérlegére kellett helyeznünk forrásaink értékeit és hiányait, hogy a múlt valóságának feltárásában elfoglalt helyét kijelöljük.

2 E foirrásmódszertani aapvetés teszi csak lehetővé az úrbéres föld felmérése eredményeinek reális számbavételét, az úrbéres parasztság rétegződésének a rendezőeljárás menetében nyomon kísérhető kvantifikálását. Itt kell felhívnunk a figyelmet — csak jelzésszerűen, mivel dolgoztunk szűkebbre szabott keretei nem engedik meg a részletesebb motodikai elemzést — a lényeges forrásmódiszertani problematikára. Alapvető kérdés ugyanis, hogy forrásanyagunkat történeti hűséggel szólaltassuk meg és figyelemmel legyünk arra, hogy az iratok nem egy vagy néhány évhez kötött egyszeri állapotot, hanem a rendezőeljárás — bírói gyakorlat által igazgatott, évtizednyi idő-, sőt korszakhatárokat is összekötő, meghatározott szakaszokra osztott — bonyodalmas menetét tükrözték. Az eljárás egyes szakaszai pedig a nekik megfelelő iratfajtákat és számszerűségeket termelték ki. Ebből következik: a különböző időmetszetekben készült táblás kimutatások számiszerű adatai a permenet egészéből kiszakítva — önmagukban — félrevezethetnek. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az egyes iratfajták számszerűségei a permenet során —- aszerint, hogy melyik peres fél bemondásait vagy állításait rögzítették — egymásnak ellent is mondottak; valójában az ellentétes érdekű peres felek társadalmi küzdelmeinek mindenkori erőviszonyaitól voltak meghatározottak. Forrásunk tehát eredendően a rendezőeljárás gyakorlatát és eredményeit örökíti meg. A volt úrbéresek egykorú rétegződése képének rekonstruálása, csak e menet s ezen belül az egyes szakaszok meghatározott funkcióinak ismeretében lehetséges. De ez is csak olyformán — és ez sem mellékes —, hogy az értékelhető adattömeget és azok változásait, mindig a leíró jellegű magyarázatokkal, iratokkal-elleniratokkal, ítéletekkel és azok indoklásával öszszefüggésben és egybehangzóan használjuk. A pertörténet ismerete nélkül az adatsorok értelmüket vesztik. Vagyis: amilyen összetett folyamat volt maga a birtokrendezés, olyan komplex és sokfajta iratot termelt ki a permenet adminisztrációja. Maguk a birtokrendezések,

3 amelyek az úrbérrendezést közvetlenül követően még csak szórványos, a XIX. század fordulójától már egyre szembetűnőbb kísérőjelenségei voltak a tőkés termelés kezdeti útjára lépő magyarországi agrárfejlődésnek, a feudális rendszert megroppantó, jobbágyfelszabadító forradalom után szaporodtak el,

4 h°gy — ezután már a polgári földtulajdon viszonyai között — a határhasználat régi, feudális formáit, a paraszti és a földesúri jellegű