Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Strasszer György: Pártviszonyok és politikai küzdelmek Fejér megyében a népi demokratikus átalakulás időszakában II.

tagság ellenére is erősödik a párt vezető szerepe a szakszervezetek­ben. Megállapították azt is, hogy a székesfehérvári közhangulatban a gazdasági viszonyok erősödése, a stabilizáció és a rendszer iránti bizalmat erősítik. A párt általaiban erősödőben volt, egy, a párt köz­pontjából kiküldött bizottság januárban megalapította, hogy a párt népszerűsége, tekintélye növekedik a megyében. 1 * 2 Januárban;—februárban mozgalmas, eseménydús volt a megye politikai élete. A ,,Magyar Közösség" elnevezésű ellenforradalmi szervezkedés felszámolása során több székesfehérvári személyt is letartóztattak, köztük volt a püspöki irodaigazgató és a Kis­gazda Párt egyik helyi vezetője. 1613 Ez a tény és általában a Kisgazda Párt jobboldali vezetőinek és képviselőinek kompro­mittálódása a baloldali erőket újabb határozott fellépésre ösz­tönözte. Január közepén a Baloldali Blokk pártjai kiáltványban ítél­ték el a demokráciaellenes összeesküvést. Ebben élesen elutasították a Kisgazda Párt megyei nagyválasztmányának december utolsó nap­jaiban tett állásfoglalását és újra szót emeltek a párt reakciós képvi­selőinek eltávolításáért. A megyei pártvezetés azonban még mindig nem volt hajlandó elhatárolni magát a jobboldali erőktől. A megyei nagyválasztmány állásfoglalása mellett erről vallott Kovács István megyei pártelnök szolidaritás-vállalása is Kovács Béla pártvezérrel. A baloldali erők februárban több alkalommal is kísérletei tettek Kovács leválasztására a jobboldaliról, a párt „úri" szárnyáról. 16 ' 4 A párt egészséges elemeivel való összefogás szándékát juttatták kifejezésre a többi pártok, amikor a városi nemzeti bizottságba való visszatérésre szólították fel a kisgazdapárti tagokat, amelynek ők továbbra sem tettek eleget. A Kisgazda Párt megyei vezetésében csak Nagy Ferenc végleges lelepleződése, a párton belüli újabb tisztogatási sorozat és a nyári országgyűlési választásokon elszenvedett vereség következté­ben indult meg az erjedési, megújulási folyamat. A pártban azonban már februárban megfigyelhető volt egy kilépési hullám. Ezt a párt újabb propagandahadjárattal, nagygyűléssorozattal igyekezett ellen­súlyozni, de ennek ellenére mindinkább szembetalálta magát az ér­dektelenség jeleivel. 185 A Kisgazda Pártban jelentkező válságjelek idején viszont némi­leg erősödött a Nemzeti Paraszt Párt. Január 26-án Erdei Ferenc jelenlétében megtartotta megyei pártértekezletét. Erősödését a párt irreális igények felvetésére használta fel. Ők kezdeményezték az UFOSZ vezetőségekkel kapcsolatos pártközi tanácskozást, amelyen azért emeltek szót, hogy a helyi vezetőségeket koalíciós alapon szer­vezzék meg és a szervezetek elnökei a Nemzeti Paraszt Párt tagjai lehessenek csak. A Szociáldemokrata Párt megyei szervezeteinek tevékenysége is hullámvölgyben volt az év elején. A pártnak őszi gyűléssorozata óta komolyabb akciója nem volt. A Peyer-memorandum megzavarta a párt vezetőit és átmenetileg újra a munkásegység-ellenes irány­vonal erősödött meg, ily módon került egy platformra a párt megyei vezetősége az UFOSZ kérdésével kapcsolatos vitában és döntés­ben. 166 A pártszervezetek munkájának felfrissítéséhez azonban a párt január 20-án megrendezett megyei konferenciája komoly mér-

Next

/
Thumbnails
Contents