Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Degré Alajos: Szavazási rend a megyegyűléseken 1848 előtt

rogtak, és tág tere nyílt a korteskedésnek. Zala megye 1819-ben a szavazatszedő bizottságok kötelességévé tette, ügyeljenek arra, hogy „ne buzdítsa senki a voksolókat valamely jelölt melletti voksolásra". Vas megye már valamivel komolyabban rendelte ed, hogy „akik mások voksát megvenni vagy egyéb erőltetett móddal ennek vagy annak voksolására valakit reá venni merészelnének, tiszti vádlevéllel büntettessenek".

98 Mint Pálóczi Horváth Ádám pamfletjéből és a Révész által idézett titkosrendőri jelentésekből tudjuk, ha kiéleződött a helyzet, és személyenkénti szavazásra került sor, ezek a rendelkezések egyáltalában nem akadályozták a szabályszerű szavazatvásárlásokat. Révész a reformkor országgyűléseiről írt munkájában igen részletesen foglalkozik a választójoggal, és ennek kapcsán a megyegyűléseken való szavazással is. Mégsem tartjuk a fentiek tárgyalását feleslegesnek, mert Révész majdnem kizárólag a követutasításokban és a titkosrendőri jelentésekben foglaltakra alapozza mondanivalóját. A követutasításck pedig, ha olykor fel is tárják a megyékben előforduló visszaéléseket és panaszokat, inkább a szabályozás iránti kívánságokat rögzítik. A titkosrendőri jelentések pedig sokszor tévednek. Pl. az 1843-as zalai választásokkal kapcsolatban azt írják, hogy a nagy, döntő közgyűlés előtt tartott augusztus 7-i közgyűlésen alig jelent meg valaki, még a megyei tisztviselők közül is, mert mindenki a szept. 7-i szavazást előkészítő korteskedéssel volt elfoglalva.

99 Ezzel szemben a jegyzőkönyv szerint az augusztus 7-i közgyűlésen jelen volt maga a főispán, a két alispán, valamennyi jegyző, a tiszti ügyész és helyettesei, a főadószedő, öt főszolgabíró, összesen húsz főtisztviselő, hatvan kisebb megyei tisztviselő, ötvennégy táblabíró, három főúr, tizenkét uradalmi ügyész, Név szerint felsorolva összesen 165 személy, „és sok más nemes", tehát annyian mint más, nem különösen fontos közgyűlésen.

100 Általánosnak mondható a hangadó közép birtokosok és hozzájuk tartozók éles elkülönülése a csak harcos tömegként felvonultatott, etetéssel, itatással, megvesztegetéssel kezelt szegény nemességtől. Zala megye 1819. évi, a választás előkészítése során összeírt nemesi lajstromában minden járásban külön sorolják fel a mágnásokat, főpapokat, és a „status equestert" a „lovagi rendet". Ez alatt értették az összes megyei tisztviselőket, le a valóságos vagy „becsületbeli", azaz tiszteletbeli esküdtekig és al-adószedőkig, a táblabírákat, egyéb tekintélyesebb birtokos nemeseiket, az uradalmi ügyészeket és tiszttartókat, az ügyvédeket. Tehát mindazokat, akik a megyét a maguk szervezetének érezték, akik a közgyűlésekre eljártak, és akiknek megjelenését a közgyűlési jegyzőkönyvben feljegyezték. Csak ezután kerítettek sort — falunként — a parasztsorban élő szegény nemesekre.

101 Ez a gondolkozás érvényesül az egészen más összetételű Békés megyének 1832-ben a szavazás rendjét megállapító, és a főispán által kimondott határozatában. Eszerint „a nemesség a székház udvarán és folyosóin gyülekezik, a szála (közgyűlési terem) ajtaja mindaddig zárva marad, míg a karok és rendek ott székeiket el nem foglalták".

102 Tehát még formálisan is elkülönítették a „karokat