Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Czakó Sarolta: Székesfehérvár szabad királyi város igazgatása 1688 – 1740.

nyújtott be az udvari kamaránál. Ebben a következő kérelmek elintézését sürgette : 1. A nagy katonai beszállásolás ellen tenni kell valamit, állítson fel a katonaság néhány kaszárnyát, miképpen azt Budán tette. 2. Bocsásson a kamara a város rendelkezésére egy erdőt, a városi építkezésekhez szükséges faanyagok biztosítása céljából. 3. Mérsékelje a hús és bor fogyasztási adóját. 4. Engedélyezze a házi szükségletre szolgáló áruk és vámáruk harmincad-mentességét, amellyel a város korábban rendelkezett. 5. Adjon a kamara a városnak 2—3 falut. 6. Kegyeskedjék a kamara visszaadni a sörházat, a malmot, a mész- és téglaégetőt, valamint a város pallosjogát, 7. valamint tegyen arról, hogy a városparancsnoknak polgári ügyekben ne legyen intézkedési joga, 8. mivel a legjobb telkeket, szántókat, réteket és kérteiket ő bírja, csakúgy mint a kőbányát, 9. pedig minden háznak és udvarnak polgári tulajdonban kellene lennie. 10. Engedje meg a cigányok eltávolítását. 11. Kapja vissza a város a tanácsházat. 12. Az ezredes ne vehessen fel egyetlen polgárt sem katonai szolgálatra, s ezért a város fizessen 30,— forintot.

13 A kérés nem talált meghallgatásra. Egészen 1703-ig hiába folyamodott a város különböző jogainak visszaadásáért. A kormányzat mindazon javadalmakra, bevételi forrásokra igényt tartott, amelyekből a városok az újjáépítést megkezdhették, a török időkben tönkrement gazdaságukat helyreállíthatták volna. így az egyetlen út a felemelkedéshez a lassú gyarapodás volt. Székesfehérvár város tanácsa nem szűnt meg a kamarához intézett kéréseit meg-megújítani. 1691ben a városbíró folyamodott a budai kamarai adminisztrációhoz, hogy adja bérbe a városnak a hús- és borfogyasztási adóját, s ezért a város évente 200,— forintot fizetne.

14 A jegyzőkönyv nem tudósít arról, hogy az adminisztráció ebbe beleegyezett volna, arról viszont igen, hogy ugyancsak a városbíró instanciajára a városnak adományoz egy Fejér megyében, Keresztes felé fekvő földet malomépítés céljára.

15 Minden engedélyt, ameily a város életének normalizálását vagy megkönnyítését célozta, lépésről-lépésre kellett tehát kicsikarni a felsőbbségtől. 1692-ben Albert Benedek, Hegh Gáspár szenátorok, valamint Ajtai Sámuel nótárius jártak Bécsoen a város küldöttségeként, hogy előmozdítsák a tanács által felterjesztett kérelmek elintézését.

16 A város bécsi ágense ekkor Laczkó János volt, akit szolgálataiért a város évi 100,— forint fizetségben részesített.

17 A felsőbbségtől nem sok engedményt sikerült kicsikarni. Ez látható abból a tényből is, hogy a jegyzőkönyv vissza-visszatér egy-egy kérelem megújításária. Nyilvánvaló, hogy nincs kellő súlya a város tanácsának, hiszen ez nem az a testület, amely a királytól adományozott jogok alapján önállóan intézi életét, s a felsőbbségnek csupán jelentéstétellel, valamint meghatározott kötelezettségei teljesítésével tartozik.