Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, III.
Dani Lukács A PÁRT- ÉS A TÖMEGSZERVEZETEK MUNKÁJÁNAK FŐBB VONÁSAI A DUNAI VASMŰ ÉPÍTÉSÉN, III. 1951. december — 1952. március A TERMELÉS PÁRTIRÁNYÍTÁSA ÉS SZERVEZÉSE A december 21-i munkaverseny. Az 1952. évi terv feladatai 1951 második felében az MDP KV Titkársága határozatának végrehajtásában sikereket értek el az építkezésen. A vezetés szervezeti és személyi megerősítése, a párt- és tömegszervezetek sorainak rendezése hatékonyan befolyásolta a mű és a város új nevének elnyeréséért folyó munkát, ami lehetővé tette három segédüzem átadását és az első csapolás megvalósítását a vasmű egyik segédüzemében, az öntödében. A novemberi pártértekezleten — amelyről más vonatkozásban már szó esett 1 — az év hátralevő részében a három segédüzem befejező munkálatainak elvégzését, a pártszékház, a nyomda és a mozi átadását jelölték meg feladatként. Ugyanakkor aláhúzták a munkafegyelem szilárdításának fontosságát, a havi elvándorlók számának csökkentését. A szakszervezet feladatává tették a lebontott tervek eljuttatását a brigádokhoz, valamint a brigádvezetőkkel és a sztahanovistákkal történő foglalkozást. Határozat született a népnevelők munkájának javítására, a helyi lap olvasóinak növelésére, a pártélet rendszeresebbé tételére, a pártoktatásba bevontak számának szélesítésére. Az-értekezleten elfogadott határozattal az 1951-es év sikeres befejezését, és az 1952-es tervév megalapozását kívánták szolgálni. A Központi Vezetőség 1951. november 30-i ülésén hozott határozatok még inkább aláhúzták a pártértekezleten kijelölt célkitűzések következetes és maradéktalan végrehajtásának fontosságát, sőt a terv- és a munkafegyelem megszilárdításában, a munka szervezésének javításában fokozottabb követelményeket állítottak az építkezés pártszervezetei, kommunistái elé. Részlet a szerző a dunaújvárosi munkásmozgalommal (1950—-fogla&kozó dolgozatából. A felvonulás időszakáról szóló rész a Fejér megyei történeti évkönyv 4. kötetében, az első csapolás megvalósításáért folytatott munkát ismertető anyag a Fejér megyei Szemle 7/1970. számában jelent meg.