Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. (Székesfehérvár, 1971)

Tanulmányok - Kállay István: Székesfehérvár haszonvételei 1688 – 1790 között

A város nem mindig kezelte maga a malmokat, hanem néhány év­ben bérbeadta őket. 1727-ben Khorherr Ferenc tanácsos vette bérbe a serfőzőház melletti malmot. 1732-től Strubegger György János belső tanácsos bérelte 3 évre a két malmot évi 750 ft-ért, Ecker Kristóf és Platter Mihály molnármesterek ugyanez időben a középső kállómalmot bérelték. 5 évre, évi 150 ft-ért. Vállalták, hogy a malmot és az árkot rendbe hozzák. Téglát-követ a város adott hozzá. Az öt év elteltével a két molnárnak bérleti előjoga volt. 1737-ig a tatarozás nem történt meg, 1739-ben Hübner Péter bőrös akarta bérbe venni a középső mal­mot, gubacs őrlése céljából. Platter molnárnak meghagyta a tanács, hogy őrölje meg — szükség szerint — Hübner gubacsát. Platter ma­lombérlő 1741-ben az alsóból a felsőmalomba ment át. 1742-ben Schlosser Ádám belső tanácsos vette bérbe három évre évi 200 ft-ért. a középső malmot. 1793-ban a három malom összesen évi 1800 ft-ért volt bérbe adva. A kiküldött kamarai biztos szerint 6000 ft-ot is lehe­tett volna kapni értük, ha árverés útján és nem tanácsosoknak adnák bérbe. 162 A város a malmokban őrölt gabona után malomvámot, — taxát szedett. 1722-ben ez egy mérő tiszta búza után 75 d, kevert búza után 40 d, 1727-ben .34, ill. 17 garas volt. Később a molnárok harmad-, ill. negyedrészért őröltek. 1753-ban külön 1 kr megbízási díjat (Auftrags­Taxa) szedtek. 1754-ben a tanács levélben fordult Buda városához, egy ott tartózkodó molnárlegény elleni panasszal, aki az elvámolt gabo­nából 8 mérőt ellopott. 163 A malomban elvámolt gabona eladási ára következőképDen ala­kult: 162 ft, d 1694 köböl 1698 mérő 1716 mérő 1728—9 mérő 1 1735 ! 1774 mérő mérő 1779 mérő 1784 mérő búza 2 ft 75 1,25—2,25 75 d 1.25 70—75 d köles 1 ft 25 60 d árpa rozs 60 d 60 d 35—40 d zab 40 kr 42—43 kr 35—40 d kevert gabona 2 ft 60 d 1 45—50 d * * * A városi malmok leggyakoribb ügyfelei természetszerűleg a pékek voltak. A tanács szigorú felügyeletet gyakorolt felettük is. Egy 1725. évi határozat szerint, ha valamelyik pék kemencéje rossz volt, nem tudott kenyeret sütni, egy nappal előbb jelentenie kellett a má­sik két péknek, hogy azok több kenyeret süssenek. A tanács határo­zata már 1739-ben előírta, hogy a molnárok ne őröljenek feleslegesen a pékeknek, a fehér lisztet pedig csak városiaknak adhatták el. 1749-

Next

/
Thumbnails
Contents