Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. (Székesfehérvár, 1971)

Források - Farkas Gábor: Fejér megyei kézműves árszabás 1746-ból

tájékoztatást nyújt. Ekkor külön magyar és német szíjártókat is megkülönböztetnek. A német vargák mellett magyar és horvát vargákról is említést tesznek. A technikai eljárásmód alapján háromféle fazekas dolgozik Székesfehérvárott: mázas fazekasok, fekete műves fazekasok, és újkeresztény munkákat készítők (habán fazekasok). A fekete edény készítésével a török hódoltság idején — feltehetően török közvetítéssel — ismerkedtek meg fazekasaink. A technikai eljárásmódja igen ősi és Európa szerte ismerték. Magyarországon még az utóbbi időben is készítettek néhány helyen fekete edényt (Mohács, Szentes, Nádudvar, Sümeg, Pápa). Tehát a XVIII. században a fekete edény használata még általános lehetett a városban és környékén, de a mázas edény jelentősége is egyre növekedett. A mázas technika a XV. századtól kezdett elterjedni, először kályhafiókokon használták és sokkal később jutott el az eljárásmód az edényeket előállító fazekas kézművesekhez. Értékes adalék az újkeresztény munkákra való utalás. A habánok a XVI. század végén jelentek meg Nyugat-Dunántúlon és a Felvidéken, majd a XVII. század elején Erdélybe is eljut egy csoportjuk. Ezek szerint Székesfehérváron is dolgoztak még habán, ún. újkeresztény fazekasok a XVIII. század közepén. Egyébként néhány ónmázas technikával készült edénytöredék előkerült a székesfehérvári ásatások során (XVIII. századi rétegből). Feltehetően a hódoltság után jutott el ide egy-két mester. Az egyes kézműves ágak megjelölései meghatározó ruházati darabok készítésére utalnak: pl. „telekes bocskor fűzők" vagy ,,magyar fekete süveg jártok". Az utóbbiak a fejrevalók egy típusát készítették, amely a múlt század közepén ment ki a divatból. A szűcsökkel kapcsolatban említi meg a jegyzék az ún. háti bőrt. Ez egy kezdetleges ruhadarab (kacagány). Szárazon kitört juhbőrt viselője szőrével befelé egyszerűen a hátára vetette, és az első lábszár bőrét a. nyakán, a hátulsóét a derekán összekötötte. A XVIII. században még általánosan elterjedt viseletdarab volt, a XIX. század közepéig főleg pásztorok kedvelték. Egyébként a jegyzék különböző társadalmi rétegek, koiosztályok öltözködésére bőven nyújt felvilágosítást (tiszt, katona, szolga, juhász, gyermek stb.). Az egyes kifejezések a munkaeszközök, ruhadarabok elkészítésének a technikájára utalnak. Egyes munkadarabok részeinek az elnevezése még ma is megtalálható a kismesterségek műszókincsében és a népnyelvben (pl. pintér mesterség, bognár mesterség, a kocsi részei stb.). Az esztergályosok egyik fontos készítménye az ún. kecskerokka, — ugyanezzel az elnevezéssel —, a kendermunkák megszűnéséig Fejér megyében is használatos volt. Az egyes munkaeszközök típusára és eredetére való utalások gyakoriak: pl. a kocsik, taligák különböző típusai (győri kocsi, somorjai kocsi, kordé taliga, ordinari taliga stb.); zabiák típusai (német, magyar, lengyel zabla, fehérvári zabla); nyergek (angol, német, tiszti, fullajtári nyereg). A forrásközlésben a következő kézművesek szerepelnek: mészárosok, tímárok, csizmadiák, német vargák, telkes bocskorfűzők, német szíjártók, magyar szíjártók, nyeregjártók, mézes bábsütők, szűcsök, német szabók, magyar szabók, bognárok, kovácsok, magyar fekete