A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Nagy Gábor: Fejér megye felszabadítása, 1944. december 2 – 1945. március 23. II.

A 4. gárda-hadsereg 20. és 21. lövészhadtestei is megkezdték támadásukat Gyula-major — Kisfalud között. A hadsereg komoly segítséget kapott a 17. légihadseregtől. A 20. hadtest 4 km-t, míg a 21. hadtest, északról és délről megkerülve Székesfehérvárt 2—3 km-t tört előre. Betörtek Kiskecskemét peremvárosba. Tolbuhin marsall parancsot adott a 9. gárda-hadseregnek, hogy az éjszaka folytassa támadását, keljen át a Sárvizén, és biztosítsa az átkelőhelyek építését, továbbá semmisítse meg Magyaralmás körzetében a német páncélosokat. Feladata sikeres megoldásához vonja előre összes tüzérségét és a 39. hadtestet.

63 A 4. gárda hadsereg parancsnoka parancsot kapott, hogy vágja el a Fehérvárra vezető utakat és kezdje meg a város ostromát. A „Dél Hadseregcsoport" parancsnoksága 16-án azonnal jelentette, hogy megindult a várt szovjet támadás és az helyi betöréseket ért el. Egyelőre csak a gyalogság tömegeiről beszélt, amelyet egyes szakaszokon páncélosok támogatnak. Balek tábornokot azonban már ekkor nyugtalanította, hogy a 2. magyar páncélos és az 1. magyar huszár hadosztály védelme megingott. Azonnal ide irányította a menetben lévő tartalékokat. Március 16-án a hadtestparancsnokoktól egészen Hitlerig mindenki értékelte a szovjet csapatok megindult támadását. Rengeteg javaslat és terv alapján végül Hitler úgy döntött, hogy helyi tartalékokkal vissza kell vetni a támadó szovjet csapatokat kiindulási állásaikba, a két tó között lévő páncélos hadosztályokat összefogva pedig egy ponton ki kell törni éjszaka a Dunához.

64 A Sió és Sárvíz csatorna szakaszain lényeges változás nem történt, a 26., 27. hadsereg állandó harcokkal lekötötte az ott lévő német erőket. Á 4. gárda- és 9. gárdahadsereg harckocsik és rohamlövegek hiányában nem tudta kihasználni az elért sikereket, nem volt képes felgyorsítani a támadás ütemét. A németek a közelben lévő tartalékaikat igénybe véve, a régóta berendezett védelemben szilárd ellenállást fejtettek ki, sőt a Magyaralmás—Székesfehérvár szakaszon egymásután indították ellenlökéseiket. Ezt látva, a szovjet főparancsnokság veszélyeztetettnek érezte a tervek végrehajtását. Az volt a véleménye, ha nem sikerül fokozni a támadás ütemét, lehetetlen lesz bekeríteni a németek balatoni csoportosítását. Ehhez a ,,3. Ukrán Front" minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Saját erejéből képtelen volt növelni támadásának ütemét. Szükségessé vált friss erők ütközetbevetése. A 26. és 27. hadseregek arcvonaláról azonban a harckocsi és gépesített hadtesteket nem lehetett elvonni, mert a Sárvíz és Örs puszta körzetében a a 23. német páncélos hadosztály hídfőt akart foglalni, a Velencei-tótól délre pedig a II. SS páncélos hadtest rohamokat indított, hogy Pusztaszabolcsot elérje. Ezért a főparancsnokság úgy döntött, hogy kivonja a „2. Ukrán Front" állományából a 6. gárda harckocsi hadsereget és átadja a ,,3. Ukrán Frontnak" azzal, hogy a főcsapás irányában a németek balatoni csoportosításának a bekerítésére alkalmazza. A főparancsnokság azért döntött így, mert a bécsi támadó hadművelet sikeres végrehajtása elképzelhetetlen volt a Székesfehérvártól délkeletre