A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Farkas Gábor: Az agrárátalakulás néhány kérdése Fejér megyében

de ezt ekkor az ország állapota nem tette lehetővé. A Parasztpárt helyi exponensei latolgatták a helyzetet, hogy talán a terhek bizonyos fokú enyhítése lenne az egyedül járható út a parasztság életnívójának emelésére. Ez a megállapítás természetesen nemcsak az adonyi járásra vonatkozott, hanem az egész megyére. Az anyagi regenerálódásnak egyik legnagyobb akadálya a mezőgazdasági lakosság soraiban az volt, hogy nem tudott a természetbeniekből annyit felhalmozni, hogy azt értékesítve, lesüllyedt sorsán fordítani tudjon. Űj viszonyok közepette kísértett a szegényparaszt és birtokosparaszt ellentéte is. Mint feljebb láttuk, a falu két pólusa már 1945 tavaszán összecsapott az igásállatok elosztása és a gépi munkaerő igénybevételének sorrendisége miatt. Ezek a súrlódások azután tovább folytatódtak, és az őszi választások után a birtokos-parasztság egyéni kapitalista törekvései még támogatásra is találtak egyes állami szervek részéről. Mindezeknek csak egyetlen vetülete az, amit a megyei Földbirtokrendező Tanács vitt végbe a földművesszövetkezetek egységes irányításának kialakítása során. Álláspontja szerint, egy közigazgatási területen belül nem lehet a szövetkezetek számtalanjait létrehozni, hanem csak egyetlen földművesszövetkezet lehetséges, amelybe a puszták lakói és a régi birtokosoknak legalább a töredéke tartozik. Való igaz, hogy a nagyobb létszámú szövetkezetek fejlődése gyorsabb, életképességüket össze sem lehet hasonlítani a pusztai településeken kialakított szövetkezetekével. Utóbbiaknak anyagi ereje alig volt, és támogatást sem kaptak, mivel a rájuk fordított összeg megtérítését senki sem találta volna biztosítottnak. Az egységes szövetkezeteknek nagyobb- az erkölcsi hitele, nagyobb a tagság anyagi ereje is. Mégis el kell marasztalni ezt a felfogást, sőt egy esztendő alatti gyakorlati végrehajtását is. A cselédek bizalmatlanságát sikerült újra felkelteni, és a mindenáron való egybetartás csak élezte a viszonyt a parasztok és a cselédek között. A pusztai újgazdák úgy érezték, hogy ezzel ki akarják venni kezükből az általuk megmentett uradalmi vagyont, és a falusi szövetkezetekbe való beerőszakolásukat azért kívánják, hogy ezáltal a birtokos parasztoknak szolgáltassák ki őket. Ezekben a megnyilvánulásokban sok volt az egykori cselédgőgből is, amellyel elkülönülésüket a paraszti lakosságtól mindig is hangsúlyozták, de nem szűntek meg kinyilatkoztatni azt a felszabadulás utáni időkben sem. A pusztai és a falusi földművesszövetkezetek keretei 1946 tavaszára kialakultak, de természetesen korántsem a kormányzat által várt mértékben. A szövetkezetek magját most is, éppen úgy, mint a felszabadulást követő hónapokban, a szegényparasztokból újgazdákká váltak képviselték. A szövetkezetek általában is szegények voltak, de különösen a telepesek által létesítettek. Ennek ellenére a pusztai szövetkezetek és a telepesek által létrehozottak nem voltak hajlandók arra, hogy a falusi, viszonylag jobb körülmények között lévő földművesszövetkezetekhez csatlakozzanak. Ezt pedig a megyei Földbirtokrendező Tanácsban egyre jobban szorgalmazták. Mivel a szövetkezetek nagyobb része a pusztákon volt, és ezek tar-