A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Farkas Gábor: Politikai küzdelmek Fejér megyében a második világháború idején

ígéretére pedig megjegyezte: „azok mindent ígérnek, de nem tartanak be semmit." Az alelnök ezek után Székesfehérvárra utazott. December 8-án érkezett a városba, de a front ekkor már oly közel volt a Budapest—Székesfehérvár útvonalhoz, hogy az egyes csapatmozdulatokat is látta. Székesfehérváron a kerületi parancsnok, de a városparancsnok sem tudott neki felvilágosítást adni, sem a hadihelyzet, sem pedig a gyár sorsát illetően. A harci helyzetről a gyár előtt álló és bevetésre induló egység parancsnokától tudott információt szerezni. December 7—8-án egyébként is már valóságos hadiállapot volt Székesfehérváron. 7-én még rendes időben, de meglehetősen ideges hangulatban kezdődött a munka, de senki nem gondolta, hogy e napon dolgoznak utoljára. Délután 3 órakor Padányi hadnagy a székesfehérvári katonai kerülettől szóbeli utasítást adott át Balogh Kovács főmérnöknek. Eszerint a gyár kiürítését azonnal meg kell kezdeni. A munkát így leállították, és a munkások bérét a 48. bérhéttel bezárólag kifizették. A bénításra Székely ezredes 6-án az üzembe érkezett; ő 7-én már részletesen meg is beszélte a bénítás végrehajtását. Este 7 óráig az indexparkot valóban bénították is, de a gépekre sor nem került. Egy december 9-i iratjegyzék szerint a gyárból „a kivonulás oly hirtelen történt, hogy semmiféle bénítást keresztülvinni nem tudtak". A gyár tehát olyan állapotban maradt, hogy azt néhány nap alatt újra üzemképes állapotba lehetett volna hozni. A németek, ezt látva, hozzáláttak a gyár felrobbantásához; bár a gyárban visszamaradt személyzet arra kérte őket, hogy erre csak utolsó pillanatban kerüljön sor, hiszen a kiürítés Mosonmagyaróvárra folyik, de a hatóságok által ígért járműveket nem kapták meg, s így a gyár csak a saját tulajdonában lévő szállító eszközökkel tudja a kiürítést végezni. A járművek azonban nem tértek vissza Mosonmagyaróvárról. A gyárban december 13-án délután 4 órakor megjelent Roland német százados, és bejelentette az ideiglenesen megbízott gyári vezetőknek, hogy neki 200 vagon áll rendelkezésére, és a gépeket ezekkel elszállítja Németországba. Másnap, 14-én reggel a gyári készárut, és gépeket vagonírozták be. Karancsi Béla a részvénytársaságot Budapesten értesíti erről. Onnan olyan értelmű utasítást adtak, hogy a szerelvényeket Mosonmagyaróvárra irányítsák, és akadályozzák meg azok Németországba való szállítását, illetve azt is, hogy mozgóműhelyeket létesítsenek a részvénytársaság gépeiből. Azzal érveltek, — s ez egyébként igaz is volt, — hogy a mosonmagyaróvári és a székesfehérvári üzemek egymásra vannak utalva, és az egyesített gyárak gyorsabban tudnak termelni. Mint ismeretes, a gépek elszállítását megakadályozni nem sikerült. A részvénytársaság még ekkor sem hitte el, hogy vagyonát a németek elrabolják. Amikor a legértékesebb gépek elszállítását már megkezdték, és elvitték a készárut, a nyersanyagot, akkor még mindig a bénítást erőltették. Ügy vélték, hogy ezáltal a robbantástól védik meg vagyonát. Ezért olyan .részletes utasítást adtak meg, hogy a bénított gépekről leszerelt részeket ne hagyják a gyárban, hanem azokat rejtsék el, vagy Mosonmagyaróvárra szállítsák. A bénított gépekre