A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Farkas Gábor: Politikai küzdelmek Fejér megyében a második világháború idején

lyek a pusztai családoknak többletjövedelmet jelentettek volna. Ezeknél a cselédeknél azután állandó lett az inség, a konvenció gabona kimérése után például mértéktelenül fogyasztottak, sőt sokan el is adták járandóságuk egyrészét, mert ruhát, cipőt kellett vásárolniuk a családnak. Az inség természetesen így csakhamar visszaérkezett, és az elégedetlenség ismét felütötte fejét. Az előszállási uradalomban bevezetett bérezés nem vált általánossá, egyedi jelenségnek számított. A legtöbb gazdaságban a cselédek ügyes-bajos dolgaival egyáltalán nem törődtek. Sok esetben csak az ellenőrzéstől félve fizették ki a megye által megszabott munkabéreket és a konvención felüli járulékokat. Az eladósodott gazdaságokban pedig a bérek rendszeres fizetése is elmaradozott, amely érthetően zúgolódást és nem egy esetben lopásokat vont maga után. A sokgyerekes cselédlakásokban az anyának is dolgoznia keilett, hogy a ruhanemű beszerzését biztosítsák. Nem volt ugyanis olyan családvédelmi rendelkezés, amely a mezőgazdasági dolgozókra érvényes lett volna. Az öt-hat gyermekes családoktól állandóan távollevő anya hiánya súlyos következményekkel járt. A gyerekeket a puszta nevelte, gyengén voltak táplálva, és a betegség úgyszólván állandósult. — A móri és a váli járás területén lévő uradalmak cselédei panaszolták, hogy az ő bérük messze elmarad például a tatabányai bányászok fizetésétől. A bányászok gyermekeik után havonta kapták a családi pótlékot, míg ők semmiféle segélyben sem részesültek. A munkaadók a cselédekkel szemben durván felléptek, ha ellenük a hatóságoknál a legcsekélyebb panaszt is tették. Védelmet a mezőgazdasági cselédek sehol sem kaptak. A járási főszolgabírók is a munkaadók kedvében igyekeztek járni, és nem egyszer megtörtént, hogy a főszolgabíróhoz eljuttatott panaszt a birtokosok visszakapták. Ez esetben természetesen a cselédek húzták a rövidebbet. A megyei munkaügyi felügyelő is. többször tapasztalta, hogy a cselédek panaszukkal nem mertek nyíltan előhozakodni. Arra kérték többször, hogy sérelmeiket a főszolgabíró elé ne vigyék, mert abból nekik csak hátrányuk lehet. Az alispán ezért úgy rendelkezett, hogy évente két alitalommal a hármas bizottság — munkaügyi felügyelő, tisztifőorvos, főszolgabíró — a gazdaságokban váratlan ellenőrzést végezzen. Az elégedetlen cselédség igen sokszor cserélt gazdát. Voltak olyanok, akik minden esztendőben más-más uradalomban szolgáltak. Ugyanakkor kialakult az őscselédtípus is. Néhány jobban fizető uradalomban sikerült évtizedek óta helyhezkötni a cselédeket. Ezek generációról-generációra ugyanazon a helyen szolgáltak, sőt az uradalom falvaiban telepedtek le, mint kegydíjasok, Közülük sokan kisbirtokos szintre vergődtek fel, míg fiaik továbbra is uradalomban maradtak. A háború alatt nemcsak a summások, de a cselédek száma is egyre csökkent. A bevonultak helyét alig tudták a cseléd-fogadások alkalmával feltölteni. 1943. tavaszán az előszállási uradalomban 60 kilépő cseléd helye maradt üres. Ugyanakkor bőviben volt még mezőgazdasági napszámos vagy törpebirtokos, akik közül a cselédjei