Fejér megyei eseménynaptár 1944-1948 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 3. (Székesfehérvár, 1969)

Fejér megyei eseménynaptár 1944 – 1948 (összeállították: Kadácsi Tamásné, Vass Józsefné)

Augusztus. Nagyarányú Volksbundista-mozgalom zajlott le Fejér megyében a német nemzetiség lakta községekben. A már koráb­ban kialakult szervezetek számbelileg megerősödtek, és főként kultúrpolitikai követeléseket támasztottak a megyei hatósággal szemben. Szeptember 14. Toldy Árpád főispánt leváltották. Fejér megye új főispánjává Széchenyi Györgyöt nevezte ki a Lakatos kormány belügyminisztere, azzal a feladattal, hogy a kormány politikájának megfelelően a megyében tömörítse a né­metellenes erőket, készítse elő a háborúból való kiugrást. Szeptember 19. Székesfehérvárt első ízben támadták angolszász re­pülőgépek. Szeptember 23. Fejér megyében először az előszállási uradalomba érkeztek Brassóból menekülő katonai alakulatok. Ettől a naptól kezdve a megye országútjain a menekülők tízezreinek kocsikara­vánjai vonultak nyugatra. Október 4—6. Móron 1500 Arad környéki menekült tartózkodott. A nagyméretű menekülés ténye együtt járt a közrend fel­bomlásával, gyakoriak voltak a megyében a lopások és egyéb erőszakos cselekmények. Október 11. Székesfehérvárra megérkeztek az első menekültek. A városban 1300 bejelentett menekült tartózkodott, s ugyanennyire becsülték a be nem jelentettek számát is. Október 13. Székesfehérvárt másodízben érte angolszász légitáma­dás. A nap folyamán három alkalommal bombázták a várost. A támadás középpontjában a vasútállomás és környéke állt. Október 15. Horthy proklamációjának elhangzása után a polgármes­ter a városban fellelhető fegyverekkel ellátta a közművek mun­kásait, hogy a lumpen elemektől megvédjék a gáz-, a villany­os a vízműveket. Késő délután Székesfehérváron a nyilasok átvették a hatal­mat. Vezetőik Pintér József, Ács Ferenc, Dominó József. Német „SS" alakulat szállta meg Bodajkot. A magyar kato­nákat lefegyverezték, a gabonakészletet és az állatok egy részét elvitték. Október 18—19. Székesfehérvárról a nyilasok 17—20 németellenes magatartású közéleti személyt hurcoltak el. Köztük volt Bilkey Ferenc felsővárosi plébános, Széchenyi György főispán., Kalte­necker Viktor ügyvéd, felsőházi tag. A munkásvezetők letartóz­tatására később került sor. Október 22. Székesfehérváron a menekültek száma 5000 főre nőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents