A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Móra Magdolna: A szociális helyzet Fejér megyében a Tanácsköztársaság idején

is nehezen élnek. A Székesfehérvári Járás Intézőbizottsága maga ír május 12-én menekültek ellátása ügyében a megyei direktóriumnak, mert az illetékes községi direktórium azzal védekezett, hogy 1918 novembere óta sem gabonát, sem lisztet nem kapott és a község ellátatlanjai is könyöradományból tartották fenn magukat. A közellátási megbízott azonnal kiutalt 2 q 50 kg lisztet Pátkára.

44 A sárbogárdi járás politikai megbízottja egy nagyon elesett öregasszony ügyében száll síkra 1919. június 18-án. Erősen ostorozza a sárbogárdi községi direktórium hanyagságát. A járási politikai megbízottat Székesfehérvárról telefonon értesítette a vádbiztos, „hogy a községi direktórium Reuber Zsófia 88 éves asszonynak menhelyben helyezése iránti még múlt hó 27-én kiadott rendeleteinek máig sem tett eleget. Tudomást szerzett arról, hogy a nevezett, magával teljesen tehetetlen öregasszony a legnagyobb piszokban, ürülékektől körülvéve egy elhagyott helyen van. Készpénzét Nagy Mártonnak adta megőrzésre, ki pénzét valószínűleg elköltötte. A vádbiztos elvtárs utasítja a direktóriumot, hogy a jelzett ügyben 24 óra alatt jelentsen, mert ellenkező esetben a direktórium tagjait le fogja tartóztatni.

4

'

5 1919. júniusában a megyei direktórium értesíti a járási intézőbizottságokat, hogy az egészségügyi bizottság jónak látja az orvosi körök beosztásának revideálását. Tervezet-bemutatást kér a járásoktól, megjegyezve és aláhúzva: „Főszempont a szenvedő betegek minél gyorsabb és minél kevesebb anyagi megterhelés árán segítséghez juttatása legyen."

46 Súlyos kérdés maradt a Tanácsköztársaság idején is — erkölcsi és gazdasági szempontból egyfomán — a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügye. Bár járadékaikat 1919. április 1-től felemelték, még mindig nehéz helyzetben maradtak. Az asszonyok és gyermekek a falusi munkák területén nem tudtak a férfiak helyett helytállni, segélyeikből viszont a pénz csökkent vásárlóértéke miatt megélni nem tudtak. Ök és a komolyan megrokkant férfiak nem a munkaerők, hanem az ellátatlanok számát növelik továbbra is falvainkban. Mivel terhet jelentenek a község számára, hacsak nem közkedvelt régi családokról van szó, akiket a többség részvéte kísér, ezt éreztetik is velük. A legmegdöbbentőbb példát erre két sárkeresztúri rokkant ügyében folytatott hatósági levelezés adja. Pál István és Máté István a Hadirokkantak, Özvegyek és Árvák Fejér megyei Fiókjához fordultak panaszukkal, amely magáévá téve ügyüket, átírt a község intéző bizottságnak. A két panaszos ugyanis a közjegyző és egy intézőbizottsági tag aláírásával hitelesített iratot mutatott, amely az 1886. évi tc. 9. §-ának b. és c. ponjára hivatkozva elrendeli a községből való kilakoltatásukat. A Szövetség nehezményezi, hogy olyan törvénycikk alapján készült a községi határozat, „amely az 1919, évi szociális fejlődésnek minden tekintetben ellentmond". Az intézkedés visszavonását kéri, megjegyezve, hogy „olyan két családapáról van szó, akik négy és fél évi világháborúban megrokkanva ma csak azért küzdenek, hogy nyomorult családjaiknak valamiképpen meleg otthont szerezzenek."