A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Tóth György István: Fejér megye sajtója a Tanácsköztársaság idején

munkásságának áldozatkészségéből és támogatásával dr. Steiner Jákó, a haladásnak és demokráciának évtizedek óta ismert, kipró­bált harcosa megszerzett és akinek felelős szerkesztése alatt a ••Szé­kesfehérvár és Vidéke« új útjára indul, hogy hirdetője legyen kö­zöttünk a szabad szellemnek, jogegyenlőségnek és tiszta demokrá­ciának. ... A lap tulajdonosa és felelős szerkesztője a lap jövedel­mében, fizetésben vagy díjazásban sem most, sem a jövőben nem részesülhet." A város legrégebbi alapítású, ekkor 46. évfolyamában megjelenő lapjának megszerzésével lehetőség nyílt arra, hogy a szociáldemokrata párt minden korábbinál hatásosabban és széle­sebb körben terjessze az átvételkor kitűzötteket: ,,A mi progra­munk: a munka, a tett. Célunk: a haladás és jogegyenlőség. Éltető levegőnk: a szabadság. Eszményünk: a demokratikus, független Magyarország." A lap 1918. november 23-án' 5 új címmel: „Székes­fehérvár és Vidéke A Nép Szava" jelent meg. Az első lapon, a hí­rek rovatának élén jelentették be a címváltozást és magyarázták azt. „Bizonyságát akarjuk szolgáltatni evvel is annak a szellem­nek, — a népakarat demokratikus szellemének, — amelynek tiszta, komoly és becsületes irányába állítottuk munkánkat." A cím máso­dik része 1919. május 17-ével megváltozott: „A Népszava" lett. (A lap, múltjára való tekintettel, megtartotta eredeti címét is, de való­jában címének a Népszava címet tekintette. Ezt bizonyítja az is, hogy az élőfejben, az 1918. november 23 — december 14 közötti időszakban a lap címének első része csak zárójelben került közlésre, a második rész pedig a felvétel napján: „Népszava", a továbbiak­ban: ,A Nép Szava' formában található. Az Elvtársak! Lapotok a helybeli »Népszava« és hasonló felhívások, közlések is ennek bizo­nyítókai.) 1918. december 8-án 1G ismét közlemény jelenik meg: „Dr. Steiner Jákó, lapunk eddigi felelős szerkesztője helyét a mai nap­pal Velinszky Lászlónak adja át. Dr. Steiner Jákó megtartja a lap tulajdonjogát." Azzal, hogy a lap felelős szerkesztője Velinszky László lett, —• ki előtt az újságírás és a lapszerkesztés korábban sem veit ismeretlen — a lap a legjobb kezekbe került. Az 1919. március 2-i 17 számban közlik a lap olvasóival: „A szociáldemokrata pártvezetőség pénteken tartott ülésén elhatározta, hogy lapunkat, amely rövid négy hónap alatt proletár érdekek és a szocialista esz­mék zászlajával városunkban az első helyre szökött, dr. Steiner Jákó laptulajdonostól márc. 1-ével átveszi." E naptól a lap tulajdo­nosa a Székesfehérvári és Fejér megyei Szociáldemokrata Párt. Az előzmények ismeretében válik érthetővé az, hogy e lap megjelenésében, irányvonalában nem következett be fennakadás, il­letve változás a Tanácsköztársaság kikiáltása után, hiszen a Fejér megyei és székesfehérvári eseményeknek nemcsak krónikása, ha­nem agitatív irányítója is volt. Az 1919. március 23—25-i számon a lap tulajdonosaként a Szé­kesfehérvári és Fejér megyei Szocialista Párt van feltüntetve, de a március 27-i számon már nem találhatók névjegyzések. Ennek ma­gyarázatát az „Elmaradnak a lapokról a névjegyzések" című hírben közlik: „A sajtódirektórium intézkedésére a mai naptól kezdve minden névjegyzés nélkül jelennek meg a lapok. Tehát a lapon sem a főszerkesztő, sem a felelős, sem a kiadó, vagy a nyomda,

Next

/
Thumbnails
Contents