A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Gévay Ágnes: Az Eszme. ”Szociális kultúrlap” Székesfehérvárott 1919-ben
AZ ESZME. „SZOCIÁLIS KULTÜRLAP" SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1919-BEN A Tanácsköztársaság kulturális eredményeiben Székesfehérvárott nagy szerepe volt annak, hogy a politikai és kulturális események legradikálisabb irányítója éppen Velinszky László tanító volt. Nemcsak Fejér megye és Székesfehérvár oktatás- és művelődésügyét irányította, hanem tagja volt a megyei direktóriumnak, és mint ilyen, elsősorban következetes forradalmiságával hívta fel magára a figyelmet. 1 Ö volt az, aki 1919. február 4-én a munkásság előtt tartott lelkesítő beszédével életre hívta az ún. Hatos bizottságot, válaszul a megyei törvényhatósági bizottság közgyűlésében lezajlott ellenforradalmi puccskísérletre. Az ő tevékenységének köszönhető, hogy Fejér megyében az országban elsőnek készültek el — már 1919. májusában — új szellemű olvasókönyvek az elemi iskolák I—VI. osztályai számára. Oktatásügyi intézkedései ugyancsak példamutatóak voltak. A sajtó szerepét különösen nagyra értékelte Velinszky a szocialista forradalomban. Amikor 1918-ban ,,A Jövő Nője" címmel feminista lapot indított Székesfehérváron, már jelentős forradalmi publicisztikai múlttal rendelkezett. 1919 tavaszán ő lett a Szocialista Párt székesfehérvári lapjának felelős szerkesztője. Ügy látjuk, hogy Velinszky ilyen egyéniségének (a mellette felsorakozott lelkes fiatal értelmiségiek támogatásával együtt) döntő szerepe volt abban is, hogy 1919. tavaszán megjelent Fehérváron AZ ESZME című „szociális kultúrlap" három száma. 2 Tekintettel arra, hogy Az Eszme keletkezésére vonatkozó forrásaink mindmáig feltáratlanok és hiányosak, magának a megjelent három számnak az elemzéséből kiindulva kell megvizsgálnunk szerkesztőjének és íróinak arculatát és munkáját, a folyóirat célkitűzéseit és szerepét. Hiszen a folyóirat cikkei tömören, de igen jól tükrözik azt a kulturális életet, amely e rövid korszakban Székesfehérvárott oly sokat ígérően indult meg. A lap leírása A Fejér megyei sajtó bibliográfiájának 42. tételében a következőket olvashatjuk: „Az Eszme. Szociális kultúrlap. Székesfehérvár. 1919. máj. 1—máj. 18. Megj. hetenként. Szerk. Pór Nándor. Ny. Deutsch. 8 r." Megjegyzésként: „A proletárdiktatúra alatt megjelenő irodalmi és társadalmi folyóirat színvonalát nagyban emelte Kelemen Béla nyelvész, főreáliskolai igazgató, Tóth Aladár'