A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Farkas Gábor: Források. A Székesfehérvári Munkás-, Katona-, és Földmívestanács, a Forradalmi Néptanács, a Városi Intéző Bizottság és a Városi Tanács üléseinek jegyzőkönyvei

Rózsa Lajos, a 17-es Fejér—Tolnai Vörösdandár székesfehérvári vöröskatonája Többek hozzászólása után két indítványra tette föl a kérdést az elnök és pedig Horváth Imre indítványára az ötdekás megszorítás tárgyában és Kling elvtárs indítványára, amely szerint erélyes rekvirálás történjék zsír tekinte­tében parasztoknál és burzsoáknál. — Ezenfelül az elnök felszólítandónak tartja a termelő szövetkezeteket, hogy zsírfölöslegüket szolgáltassák be a közélelmezéshez. — ö maga meg­keresi őket, illetve a központot, hogy a közélelmezés részére sertéseket szál­lítsanak. — A tanács elhatározta, hogy elrendeli a szigorú zsírrekvirálást parasztoknál és burzsoáknál és felhatalmazza erre a közélelmezési hivatalt. Egyéb tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. — Komjáthy Dezső Körösi Aladár Steiner Géza Sütő Ferenc jegyzőkönyvvezető hitelesítők elnök 38 Horváth János 1919. július 31-én kelt lemondólevele TISZTELT ELVTÁRSAK! A munkástanács összessége által a reám ruházott megbízatást ezennel tisztelettel vissza származtatom. Elvtársak! Előre kell bocsátanom, hogy megbízásomnál nem egyéni nézeteltérések, egyes elvtársak meggondolat(lan) intrikája miatt mondok le, mert meggyő­ződésemmel jönnék ellentétbe, hanem összetört idegrendszerem tovább nem bírja azt a munkát, mire vállalkoztam. Szükségem van néhány heti pihe­nésre, ha továbbra is a proletárság ügyét akarom szolgálni. A munkástanács

Next

/
Thumbnails
Contents