A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Csongor Rózsa: A Tanácsköztársaság művelődéspolitikája Fejér megyében

megyeházán zajlott le (később ugyanitt ülésezett a megyei direk­tórium) s már ekkor hoztak fontos döntéseket. Velinszky itt ter­jesztette elő javaslatát az egyházi nyomda bezárására vonatkozóan, mert ott a közelmúltban jobboldali sajtóterméket állítottak elő szervezetlen nyomdászok. A munkásokat elhelyezték más nyomda­üzemekbe, azok nem maradtak állás nélkül. A következő napok­ban újabb fontos és az oktatásügyek szempontjából döntő rende­letek jelentek meg, amely szerint az iskolákban eltörölték a val­lásoktatást, a templomi prédikációkat ideiglenesen betiltották, a vallási szertartások azonban zavartalanok maradtak. Prohászka szer­vezés alatt álló kongregációját sem engedélyezték megtartani. Hatá­rozatot hoztak az elmúlt napokban egyre erőteljesebb jobboldali erők megfékezésére. A polgári lapok, melyek még megjelentek — ezen az ülésen mondják ki — cenzúrára kötelezettek. Az első hetekben Prohászka megyei püspököt házi őrizetbe vették, palotáját nem hagyhatta el, s a kaput fegyveres őrök vi­gyázták. A Forradalmi Tanács kiterjeszti az egész megyére az al­kohol tilalmat, kihirdeti a statáriumot, s bevezetik a fegyvervise­lési engedélyt. Fegyvert csak katona, védőrségek, munkásőr gár­dák tagjai viselhettek. A Forradalmi Tanács, vagy ahogy akkor ne­vezték, direktórium, április 7-én, a választásokkal erősítették meg hatalmukat, (ekkor ejtették meg a községi választásokat is), s né­hány személyi változást kivéve, ugyanazon személyek kezébe össz­pontosult a hatalom. A Közoktatásügyi Népbiztosság Velinszky pozícióját megerősítette, s az alábbi szövegű táviratot küldte: ,,A Fejérvármegyei Munkás Katona és Földmíves Tanács mű­velődésügyi osztályba s egyúttal annak intéző bizottságába, meg­bízottjukul Dunay Zoltán középiskolai és Velinszky László elemi iskolai tanító elvtársat küldtük ki, a szükséges instrukciókat ké­sőbb küldjük ki, kérünk távirati értesítést a távirat átvételéről. Közoktatásügyi Népbiztosság, Kunfi, Lukács." 1 A távirat keltének időpontja megállapíthatatlan, feltevés szerint március 23-án ér­kezhetett. Március 24-én, valamennyi tanító részére napiparancs jelenik meg, Velinszky közoktatásügyi megbízott aláírásával, s itt kell megjegyezni, hogy minden napiparancs fenti aláírással jelenik meg. (Dunay László májusban ugyan megérkezik Székesfehérvárra, s erről hírt is ad a napisajtó, azonban itteni tevékenységét, s hu­zamosabb ittlétét, semmi nem dokumentálja.) A fenti napiparancs értelmében, minden iskola állami kezelésbe kerül, s az iskolákban be kell szüntetni a vallásoktatást. A hittan órák helyett erkölcstan órákat kell bevezetni, s ezeken a Tanácsköztársaság szellemében kell tananyagot nyújtani a gyermekek részére. A történelem taní­tás eddigi gyakorlatával alapvetően szakítani kell a vezérek és ki­rályok helyett, a Dózsa forradalom történetét, az 1848-as szabad­ságharc nagy hagyományait, 1918. októberének jelentőségét kell kiemelni, s különös tekintettel kell hangsúlyozni a március 21-én bekövetkezett nagy történelmi fordulatot. Általában forradalmi­sággal, szocialista tartalommal kell áthatni a tanórákat, s hogy ezt jól tudják elvégezni a tanítók, szerezzenek be könyveket, melyek­ből a szükséges segítséget megszerezhetik. Ezeket a könyveket kö-

Next

/
Thumbnails
Contents