A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Csongor Rózsa: A Tanácsköztársaság művelődéspolitikája Fejér megyében

gát a Tanácsköztársaság eszméinek, és már a polgári demokratikus i'orradalcm megelőző időszakában is, rokonszenvvel figyelt rá a megye tanítósága. 1918-ban megalakítja a Fej érmegyei Tanítók Szervezetét, melynek vezetője is lesz. 1918 végén, mikor a polgári érdekek teljes jogot nyernek, nem tévesztik meg a demokratikus jelszavak.

1 Velinszky nyíltan hirdeti a gyűléseken, hogy Oroszország után, Magyarországon kell győznie a forradalomnak. A népgyűlések langyos polgári szónokaival szembeszáll, s arról beszél, készülni kell erre a forradalomra, s hogy a munkások egyetlen szövetségese a parasztság lehet. A parasztság azonban elmaradottabb a munkásságnál, meg kell őket nyerni, elsősorban földosztással. Akkor majd milliók fognak a forradalom ügye mellé állni.

2 Mikor február 3-án a megye jobboldali erői akciót indítanak az egyre inkább balra tolódó események korrekciójaként, és Károlyi József földbirtokos vállalkozik a puccskísérlet megindítására, Velinszky akkor is tisztán és élesen látja az eseményeket. Követelte Köves kormánybiztos azonnali leváltását/

1 Március 2l-e után pedig Székesfehérváron és Fejér megyében is kezdetét veszi egy hősi küzdelem, mely nemcsak a munkások hatalmának megszilárdítását tűzi célul, hanem felveszi a harcot a háborúból, s évszázadokból visszamaradt nyomorúság leküzdéséért, az anarchiával szemben. Velinszky László mintegy négyszáz „művelődési napiparancsot" ad ki, melyeket párhuzamosan a sajtó is nyilvánosságra hoz. Ezek a művelődési napiparancsok adják tudtul a Tanácsköztársaság rendeleteit az iskolák államosításáról, a hitoktatás eltörléséről, amiért Velinszky már évekkel előbb síkraszállt. A művelődésügy területén több történt ezekben a napokban, mint évtizedekkel azokat megelőzően. 1. Az iskolapolitika Székesfehérvár régi iskolaváros, a népiskolák helyzetére mégis elszomorító tények világítanak rá. A Tanácsköztársaság ideje alatt Velinszky, Kohányi és Pór Nándor maguk járják az iskolákat, és olyan addig is ugyan ismert, de mélységében és egészében föl nem tárt, emberhez nem méltó körülmények kerültek napvilágra, melyek nem egyszer a tehetetlenség határához sodorták a megye kulturális vezetőit. A néptanítók alacsony fizetése, rossz lakásviszonyaik, szellemi és fizikai elmaradásuk a követelményekhez képest, melyeket velük szembe támasztani kellett volna, ahhoz, hogy a nép gyermekeinek oktatóivá legyenek, a túlzsúfolt külterületi és falusi iskolák, az iskolákba s onnan vissza, órákig tartó gyaloglás a gyermekek részéről, a korai gyerek munka, mely öt éves kortól bevett szokás a nincstelenek családjában, s emiatt az iskolai tanulás elmaradása, a 60—70 fős, osztatlan tanuló csoportok, a düledező, romos iskolaépületek, melyekbe a birtokos még kutyáját, lovát sem engedte volna be •— csak igazolták a korábbi tényeket: a népiskola csak papírra írott szó volt. Az elmúlt háború négy éve, a frontokról visszaáramlók serege, a járvány