A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Salamon Konrád: A községi nemzeti tanácsok Fejér megyében

kirabolták a Kálóz községhez tartozó Ödön pusztát. Főként élelmiszert vittek el, de itt-ott pénzt is követeltek. Az ösztönök ilyen mérvű szabadjára engedésében az is szerepet játszott, hogy Kislángon ekkor még nem volt Nemzeti Tanács, s csak az esemény után tíz nappal, november 17-én alakult meg. Ekkor már a karhatalom több mint egy hete nyomozott a községben. A helyi Nemzeti Tanács szerette volna lezárni az ügyet, ezért még a 17-i ülésén határozatot hozott, hogy a nemzetőrség és a csendőrség a házkutatást, „melyet a szomszédos Ödön pusztából a községbe szállított gabona, disznó és birka visszaszerzése miatt tart és nemcsak a jogos gyanúval terhelteknél, hanem kivétel nélkül minden háznál — szüntesse be.' Határozatukat azzal indokolták, hogy már „a legnagyobb részben meg is kerültek a keresett dolgok. A fosztogatást hazatért katonák és egyes meggondolatlan polgárok az első mámorban követték el. Ellenben ha a házkutatásokkal továbbra is zavarják a polgárok nyugalmát, ez okot ad egy újabb zendülésre, zavargásra." A csendőrség és nemzetőrség e határozattal nem értett egyet; jogainak korlátozását látta benn. Ez ellentétet az magyarázza, hogy a nemzetőrség még a Nemzeti Tanács megalakulása előtt létrejött, valószínű a helyi csendőrség keretén belül s innét köztük a teljes egyetértés. Végül is a tervezett határozat végrehajtása nem történt meg. A Nemzeti Tanács józan, forradalmi körülményeket figyelembe vevő érvelése nem talált meghallgatásra. E helyett november 20-án egy Schwartz nevű hadnagy jelent meg Kislángon, s mielőtt bármilyen vizsgálatot tartott volna, feloszlatta a Nemzeti Tanácsot majd kijelentette, hogy tagjait letartóztatja. Feloszlatta a nemzetőrséget is. Három napi működése alatt több ártatlan embert megveretett és lecsukatott majd 24-én hirtelen — miként jött elment. De a megye kapkodó hatalmaskodása csak rövid ideig tartó bizonytalanságot eredményezett. Újra megkezdte munkáját a nemzetőrség és a Nemzeti Tanács is. Legfeljebb annyi változott, hogy az események tanúsága a következőkben jobb együttműködésre serkentette e két szervet. S az első ijedtség elmúltával már elégtételt követeltek a megyétől, mivel többek ártatlanul szenvedtek és voltak „kiket úgy megvertek, hogy hosszan feküdtek utána." De elégtétel helyett állandó gáncsoskodásban részesültek. Így nem kapták meg a hazatért katonák élelmezéséhez szükséges gabonát, zsírt stb. és a község malmaiban lévő készletekhez sem nyúlhattak hozzá mondván: „a kislángiak éljenek meg abból amit fosztogattak", önérzetes válaszukban ismét hangsúlyozták, hogy a kezdeti mámorban elkövetett ballépésüket jóvátették, az elhurcolt javakat visszaszolgáltatták és „Kislángon is vannak szeplőtlen emberek, és a feddhetetlen polgárok is ott voltak a lövészárkokban, mi is szembe néztünk a halállal, nincs okunk lesütni a szemünket senki előtt. Élni is akarunk! Ha nem pusztultunk golyó által, nincs kedvünk éhen halni sem. A község munkásai nem tudnak dolgozni menni, mert nincs ruhájuk és cipőjük. A mezei munkásnak is adjunk módot, hogy ruhaszükségletét megkereshesse, a vagyontalanok pedig ingyen kapjanak." E méreteiben egyedi eset tendenciájában általánosnak tekinthető. Az éhező ember türelme hamar véget ér enni akar, s módszereit nem válogatva onnét vesz, ahol talál. A tömegek e jogos, puszta létfenntartásuk diktálta követelését egyre több Nemzeti Tanács tette magáévá. S ahol a kezdeti idők óvatos körültekintéssel megválasztott lojális szervei akadékoskodtak, ott a szavukat egyre jobban hallató tömegek ezeket újjáválasztották, nekik megfelelő embereket ültetve e pozíciókba. A forradalmi hangulat fokozódását nagy mértékben segítették elő a frontról hazatért katonák, többek közt Inotán is, ahol szintén követelték a Nemzeti Tanács felosztását és új választás elrendelését. „A Helyi Bizottság ugyanis abban az időben alakult meg, amikor mi harctéren küzdő katonák még a harctereken voltunk és így ezt a Helyi Bizottságot nem tartjuk illetékesnek sorsunk intézésére." E levelet 83-an