A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)
Farkas Gábor – Kállay István: Fejér megye az első világháború idején
A háborús nehézségek közé tartozott a járványos betegségek elleni küzdelem is. 1915-ben, 1916-ban kolerajárvány lépett fel elszórtan a megyében, amelyet minden valószínűség szerint az orosz hadifoglyok terjesztettek. (Ezek között lépett fel ugyanis először.) Kálóz—Hatvan pusztán 90 hadifoglyot zár alatt tartottak, majd Alsócikolán 200 hadifogoly munkást tartottak kolerával fertőzöttnek, akik közül néhányan meghaltak. Hasonló járvány eset fordult elő Sárosdon, Érden, Polgárdiban és Százhalombattán. 1914 őszén felállították a megyében is a sebesült katonák kórházait. Lényegében az eddigi községi járványkórházak és egészségügyi elkülönítŐk alakultak át sebesültkötöző helyekké. Ezek kezdetben majdnem minden településen voltak, később azonban az eltartási nehézségek miatt számuk egyre csökkent és járási székhelyekre összpontosították a segélyhelyeket. 1914 őszén azonban iskolákat alakítottak át, majd egyes birtokosok kastélyaikat, vagy azok egy részét átengedték. A hadikórházak fenntartása a lakosságot terhelte; az élelmiszereket, a ruházatot, a felszerelést társadalmi úton gyűjtötték össze. Két intézmény; a Hadisegélyező Hivatal és a Vöröskereszt Egylet fogta végül is össze megyei szinten. Adonyban Zichy Lívia a kas-kastély épületet rendezte be kórháznak; ő vezette az ellátást, míg az ápolást a községben működő apácák látták el. Csákváron az Esterházy-féle uradalmi kórházat adták át a 'katonáknak. Móron kettő is volt: egyiket Luzsénszky Henrikné tartotta fenn, a másakat pedig a Vöröskereszt Egylet. A falvakban azonban kevesebb létszámú sebesültet ápoltak: pl. Nádasdladányban 39, Polgárdiban 38, Lovasberényben 78, Velencén 21, Nagylángon 42, Csórón 21, Seregélyesen 62 főt. A székesfehérvári Szent György kórházban a járványban megbetegedett és a súlyos sebesült katonákat ápolták. 1915-ben 825 katona részesült betegellátásban. A kormánypárt megyei exponense, a főispán heves csatározásokat vívott az ellenzéki pártok képviselőivel a törvényhatósági bizottságban. Ezért a közgyűlések majdnem mindig heves politikai feszültséggel voltaik terhesek. Az ellenzéki pártok képviselői ugyanis az egyes kérdések kapcsán a főispáni állásponttól eltérően nyilatkoztak. Széchenyi Viktornak a kormánypárt programját kellett képviselnie, míg az ellenzék alkalmat keresett a kormányellenes támadásokra a nagyobb horderejű kérdések tárgyalása kapcsán. Pl. a megyei ellenzék 19113 júniusában Lukács László miniszterelnök lemondásával reményeket táplált abban az irányban, hogy a főispánt leváltják. Széchenyi azonban maradt. Az ellenzék amellett, hogy igen bátortalan politikai koncepcióval lépett fel a kormánypárt megyei képviselői ellen, még egymás között is állandó torzsalkodásban álltak. Erejét rendkívül gyengítette ez, de érthető, hiszen különböző társadalmi összetételű elemekből állott. A mágnásoktól kezdve képviselve volt az ellenzékben a gazdagparasztokig egy elég széles réteg, amelynek zömét persze a megyei, községi tisztviselők, katolikus papok és középbirtókosok alkották. Az ellenzék vezéregyéniségei: Grieger Miklós keresztényszocialista párti országgyűlési képviselő, Kenessey Gyula szolgabíró, továbbá Károlyi József, Zichy Nándor, Zichy Ráfáel, Zichy Aladár, Manndorf Géza, Mattá Árpád, Szluha Pál, Szluha Imre, h^ánka László, Batthyány Lajos nagybirtokosok, Klautz György prépost és még többen a bizottságból: (50 fő) szembekerültek a főispánnal. Kenessey Gyula az állandó 'választmány javaslatával szemben — amelyet Esterházy László terjesztett elő — azt indítványozta, hogy a Tisza-kormány megalakulását egyszerűen vegyék tudomásul és kizárólag csak ezt közöljék a miniszterelnökkel, valamint a belügyminiszterrel is. Az ellenzéki bizottsági tagok között foglaltak helyet Horváth Gyula, Koller Tivadar.
