Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)

2004-09-01 / 6. szám

dúlhat, hogy vissza sem engedik őket A „cucilista reklámvilágban” a „Cipőt a Ci­pőboltból” förmedvény mellett a másik az „Útban van jövet-menet a Takarékszövet­kezet’ szlogen dívott Na, de ez a jelen esetben itt nem működik, most nincs jö­vet-menet, kimenet, bemenet, főleg azok­nak, akik nem teljesen legálisan tartóz­kodnak itt Az eddigi hathónapos vízumok harminc napra zsugorodtak, de hallottam már21, sőt 14 napos fehérkártya engedé­lyekről is. Most ne beszéljünk az Emigráci­­ós Hivatal kettéválasztásáról, tanulóvízu­mok szigorításáról, sőt kitoloncolásokról, számtalan esetet az Interneten is olvasha­tunk. Tudjuk, hogy ezek a szigorítások a terrorizmuselleni harc szerves részei, va­gyis minél kevesebben jöjjenek olyanok, akikről feltételezik, hogy illegálisan szán­dékoznak itt maradni, még akkor is, ha semmi közük sincs a terroristákhoz. Emlékszünk a Kohn bácsi aranyköpé­sére, hogy szerinte legjobb útközben, de ily módon igencsak nehéz élni, legalábbis hosszú távon. A kedves párnak csak azt mondhattam, hogy fontolják meg, Ma­gyarország, Amerika, Kanada közül melyi­ket választják végcélul, és minden energi­­ájukatarra összpontosítsák, hogy ott sike­rüljön gyökeret verniük. Egy újabb levél ezzel kezdődik. „Má­sodszor vagyok itt Amerikában, most hal­lottam először az Önök magyar nyelvű új­ságjáról. Meg kell mondanom, sajnos, mert ha ismerem a magazint, hamarabb megrendelem. Nem is gondolja, hogy a cikkei, milyen eleven sebeket érintenek. Továbbiakban leírja, 22 évig főápolónő­ként dolgozott, mivel félje alkoholista volt elváltak, és három gyerekét egyedül ne­velte fel. A legnehezebb a gyerekek isko­láztatása volt mert a tankönyveket is alig tudta megvenni nekik. Most nyugdíjas­ként, 58 éves korában nekivágott a nagy­világnak. Gyerekeire otthon a rokonság vi­gyáz, ő itt elment cselédnek. Mint írja, reg­gel nyolctól este tízig robotol, egy mozgás­sérült hölgy a munkaadója, aki időnként még vacsorát is elfelejt neki adni. A nő fia nem engedi ki anyját a tolószékéből csak este 10 után, és a fárasztó nap után addig neki kell dominóznia a nénivel. Nem bírta, hazament Otthoni még kilátástalanabb helyzete miatt ő is visszajött, és munka­­közvetítő révén 1300 dollár közvetítési dí­jért kapott egy „fantasztikus" állást A ház hét szobából, négy fürdőszobából és két konyhából áll. Háromszintes, mellette a ház urának ugyanekkora területen iroda­épülete van, amit háromszor egy héten kell takarítania. Mint írja, van egy családi és egy irodaházam, vagyis még volt kedve nehéz helyzetét viccesen felfogni. A közve­títő újra felbukkant, és még vasárnapra is ajánlott neki „egy jó kis munkahelyet”, egy 88 éves szenilis néninél. Ezért persze a közvetítő újabb 600 dollárt kért, így hete­kig 50 dollárokat vitt haza. A közvetítői dí­jat előre kellett fizetni, bizony előre, ne­hogy valaki elszaladjon fizetés nélkül. Hosszasan sorolta még a nem éppen szív­derítő történetét, de ehhez hasonlókat sajnos nap mint nap olvasok. Hogy miért éppen ezt ragadtam ki a sok közül? A levél vége miatt. Azt írta, ne válaszoljak levelé­re, mert mire az eljuthozzám,őmárvégleg hazamegy Magyarországra. Mindezt meg­írja az otthoni újságokban is, hogy sorstár­sai ne csak már ideérkezésük után tudják meg azt, hogy mi is itt a helyzet, és a szo­morú szituációkat ne éljék át, mint ami­lyen vele is megtörtént Határozott célja, hogy minél több Magyarországon élő le­gyen tisztában azzal, hogy mi vár rá, mi­lyen kiszolgáltatott helyzetekbe kerülhet az, aki munkaközvetítőn keresztül próbál kijönni. Másik célja pedig az, hogy tudják meg ezek a lányok, asszonyok, hogyan él­nek vissza a munkaadók helyzetükkel, hogy elfelejtik, ők sem voltam mindig amerikai állampolgárok. Itt leírja az a köz­mondást, hogy „Minél magasabbra má­szik a majom a fán, annál jobban látszik a feneke.” A letargikus levelét így fejezte be: „Mindig voltak, vannak, lesznek elnyomók és kiszolgáltatottak. Köszönöm, hogy le­velemet elolvasta, nem várok Öntől vá­laszt, mert mit is tudna írni.” És én mit tehetek hozzá? Igen asszo­nyom, valóban igaza van, nem tudok mit válaszolni Önnek. Béreljen lakást Kaliforniában! Az Ontarlol Független Magyar Református Egyház Négyessy-lakótelepén nyugalmas, csendes, parkosított környezet magyarok között, közel a freeway-hez és bevásárlóközponthoz Kis lakás - studio apartment $400 (Nappali szoba, airconditioner, konyha, gáztűzhely, fürdőszoba, gardrób, nyitott terasz, virágos kert a lakás előtt, ingyenes vízhasználat) Nagy lakás -1 bedroom apartment $500 ■=■ (Nappali szoba étkezővel, airconditioner, konyha, gáztűzhely, 1 háló­szoba, fürdőszoba, gardrób, nyitott terasz, virágos kert a lakás előtt, ingyenes vízhasználat) The Free Magyar Reformed Church of Ontario 1053 East Sixt Street #, Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 * (909) 946-1430 Fax: (909) 946-3713 * Email: revsand@aol.com - Bevándorlás és Állampolgársági ügyek -Cégalapítás- Büntető és Polgári magánjogi általános jogi ügyek- Balesetek, Kárrendezés- Real Estate d -Jogi tanácsadás^ * - Üzleti szerződések- Végrendelet, Zálog \ Ügyvédi irodánk minden egyéb problémát is orvosol! E5 21. oldal EZ VAN -1.évfolyam 6. szám, 2004. szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents