Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-07-01 / 5. szám
Már megint „átvertek" engem Mottó: „Akik nem becsülik embertársaikat, azok a legnagyobb nehézségekkel küzdenek az életben". Ezúttal saját mottómat kiegészítem, illetve módosítom. Nem csak embertársainknak, hanem azok idejének, energiájának lebecsüléséről mondanék el néhány történetet. Egy hölgy emlékezetem szerint hatszor hívott fel New Jersey-ből, hogy személyesen bejönne irodánkba, ugyanis leghőbb vágya, hogy frissen szerzett autóvezetői engedélyét megmutassa, amely egy New Jersey-ben történt rendőri igazoltatás során kellemetlenségbe sodorta. Mint mondta, valami „gáz” lehet a kérdéses kis kártyával, és emiatt szeretné megtudni, hogyan juthat hozzá egy igazi „frankó” műanyag lapocskához. Már ez a kis mondatfűzése is nagyon tetszett nekem, és kértem, hívjon fel hetedszer is, de akkor már „frankón” jelezze, hogy mikor is lesz szerencsénk személyesen is találkozni. Néhány nap múlva jött a hetedik telefon, hogy másnap 11 órakor érkezik. Eddig még autóvezetői vizsgáztatással nem foglalkozmit kell tenni ilyen esetben. Egy bizonyos mennyiségű pontszámot kell öszszegyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán be lehessen nyújtani a kérelmet egy érvényes jogosítvány megszerzéséhez. Az már a telefonból is kiderült, hogy a hölgynek nem éppen „frankó” jogosítványa volt. Talán sokan nem is tudják, hogy a jogosítványkérelem beadásához fontos, hogy az illetőnek legyen bankszámlája, igen ám, de ahhoz, hogy ez meglegyen, a bank kéri a jogosítványt, ami nonszensz, hiszen pont azt szeretné megkapni. Erre szoktam mondani, hogy ez esetben egyszerre két ajtón kellene belépni, ez az a tipikus tyúk-tojás eset A Chase Bank egyik alelnöke azonnal segítségemre sietett, hogy orvosolja ezt a lehetetlen helyzetet, vagyis nyithat a hölgy egy bankszámlát, és ha meglesz a jogosítványa, akkor majd beviszi bemutatni neki. A költő szerint „jőni fog, mert jőni kell egy jobb kor...”, vagyis csak megjelenik a hölgy az ígért időpontban 11 órakor. Nem jött, sem napok, sem hetek múlva. Ja és persze nem is telefonált valami nemes hazugságot, hogy el“Nem jött, sem napok, sem hetek múlva, ja és persze nem is telefonált valami nemes hazugságot...” (illusztráció) tam, de Karinthy Frigyesre gondolván, Tanár úr kérem én készültem, vagyis felkészítettem magam olyan profi segítőtársak által, akik pontosan elmondták, ütötte a hajókötél, vagy bedugult valamelyik alagút. Pedig isten úgyse, szerettem volna megtapogatni - na mielőtt nejemet értesítené valaki, hozzáteszem- egy olyan jogosítványnak nevezett valamit, amit kifogásolt a rendőrjárőr. Sajnos nem sikerült, pedig gyűjteményemben megtalálható a „legjobb minőségű”, nem Baltimore-ból postázott Társadalom biztosítási Kártya, adóhivatal által feladott Személyi Azonosító Kártya, igazolványok különböző iskolák, egyetemek részéről, mely igazolványok inkább „találkoztak” egy színes fénymásoló géppel, mint egy iskolaigazgató aláírásával. Szóval van egynéhány „értékes” papírom, egy ilyen nagyon hiányzott a gyűjteményemből, no de sebaj, majd legközelebb. Ami bánt, az nem is az, hogy az illető engem semmibe vett, hanem az, hogy a bank elnökhelyettese nem tudtam, mert all órára ígérkező „antikvitáskirálynőnk'' elfelejtett megérkezni, telefonálni, lemondani, stb. Volt egy film, aminek a címe: Róma 11 óra. Oda bezzeg megérkezett a csinos színésznő, igaz, hogy este 11 órakor, és a főszereplő férfi is sokkal csinosabb volt, mint én. Oda elment a nő, ide viszont nem. Egy másik történet Néhány évvel ezelőtt a Magyar Klub vendége volt többszörös olimpiai és világbajnok sakkozónőnk, akivel egy talkshowt készítettem, ahol ő megígérte, hogy akinek kell segítséget ad, csak hívjam fel. Azóta nem is beszéltem vele, de most a értetlenül kerdezte meg tőlem, miért kértem tőle szívességet, ha nem vettük igénybe. Olyan érzés volt, amikor ezt szóvá tette, mintha nekem kellett volna szégyellnem magam. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többé..., de ez idáig még nem sikerült. Ezt igazolandó írom le a következő történetet Egy másik hölgy már kétszer „átvert”, de ennek ellenére jöveteli szándékát előadván, újra igent mondtam. Közölte velem, hogy fantasztikus, hihetetlen, elképesztő festménykollekcióra tett szert Magyarországon, és azokat ő, csakis ő tudja legálisan behozni Amerikába. Hát márezért is mondtam, hogy jöjjön, talán most majd nem ver át. Ő is tizenegy órára ígérte jövetelét, úgy látszik, ez a 11 óra az EZ VAN magazin 11 órája. Kérte, hogy addig kutassak fel olvasóink közül olyan egyéneket, akik antikvitással, és azon belül főleg képekkel foglalkoznak, jó piaci ismeretekkel, kapcsolatokkal rendelkeznek. Természetesen ismerek néhány személyt, miért ne segítsek, hiszen mint tudjuk, néha még a kapanyél is elsülhet. Előfizetői címlistánkból kiírtam a lehetséges szóba jöhető neveket. Hihetetlennek tűnhet, de jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy cikkeimet néhányan olvassák. Még ugyanaznap telefonhívást kaptam egy olvasónktól, hogy hozzam össze egy korábbi írásomban szereplő, antikvitással foglalkozó „tudákospistánéval”. Gondoltam magamban, „tudákospistáné” eltűnt ugyan a ködben, de jön újabb delikvens 11 órára, aki vérprofi, aki ugyancsak megold minden értékesítéssel, vásárlással kapcsolatos problémát, Picassótól- Chagallig. Jaj de jó, mondta a telefonáló és kérte, hogy hozzam össze a találkozót Én ezt megígértem, de teljesíteni közeli napokban felkeresett egy nagyon kedves fickó, tehetséges sakkozó, aki több ifjúsági versenyt megnyert már Amerikában. A világbajnoknőt több év után hívtam fel megígért segítségét igénybe venni, s ő azonnal igent mondott Ha hiszik, ha nem, másnap 11 órára várta sakkiskolájába hősünket, egy kis beszélgetésre, sakkozásra. Világbajnokunk iskolát vezet, könyvet ír, vagyis nagyon elfoglalt, de mindenkin segít, akin tud, és aki hagyja, hogy segítsenek neki. A fiút reggel 8:30-kor felhívtam, hogy inkább előbb induljon el, minthogy egy percet is késsen, hiszen bajnoknőnk ideje véges, te pedig ráérsz fiacskám - volt az indító mondatom. Egy órakor kaptam - de legalább kaptam - egy telefont, hogy a megadott számú házat barátunk csak most találta meg, de a világbajnoknő már nem várta meg. Tehetetlenségemben csak annyit kérdeztem, hogy megvan-e a tőlem kapott papír, amin az iskola címe és telefonszáma szerepel? Meg - mondta diadalmasan. Hát akkor miért nem telefonált oda, hogy nem találja a címet, hiszen egy ház nem tűnik el a ködben, nem lehet nagy feladat megtalálni azt, különösen egy sakkozónak nem, akinek eredményes játékához egy kis logika is szükségeltetik. A választ meg sem vártam , csak arra kértem, hogy kérjen elnézést, és valahogy hozza rendbe a szénáját Ez meg is történt, de már csak telefonon folytatódott a segítségadás, ami, ahogy Rajkin mondta „válámi ván, de nem áz igázi”. A sakkjáték sajnos elmaradt, pedig egy próbaparti lejátszása után az is lehet, hogy nem csak tanácsot kapott volna, hanem más hathatós segítséget is. Persze, nem tudom mi van vele, mert természetesen elfelejtett felhívni. (H) EZ VAN -1. évfolyam 5. szám, 2004. július HÍ/: 14.oldal JjJ PHÜÜ MRHR
