Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-07-01 / 5. szám
s ■ % mkk ■ VOLT Volt nagy piff-puff időnként a Margitsziget északi csücskén, a Sztálin-híd által lemetszett kis háromszögletű térségen: agyaggalamb-lövészet. Polgár a korlátba csimpaszkodva figyelt akár órákon át a lendülő fegyverekre, a hozzá hasonló korú kissrác által felhúzott gépezetből kiszálló korongszerűségre. A szél időnként felé fújta a dörrenést, és a lőporszagot Furcsa, összehasonlíthatatlan, ma úgy mondaná: afféle macsós az illat a hang. Mivel a fegyvertelen ritkán drukkol a puskásnak, Polgár is enyhe kárörömmel figyelte, ha az „agyaggalamb” érintetlenülzuhanta vízbe. Mikor sorozatban lőttek luftot odalenn, mindig akadt egy-kétpuskás, aki a kibiceket, a hídról bámészkodókat okolta kudarcáért, és hangos szóval kergette volna el őket mondván: - Tűnés! Ez itt életveszélyes! A hídi többség meg persze visszaüvöltött - Akkor takarodjatok innét Ti, és ha az a bigyó a fejére esik egy evezősnek, akkor mi van!? Ugyanis rengeteg hajó volt a vízen. Sok-sok kajak, valamivel kevesebb kenu, rengeteg túracsónak, tömve, az orrban és a kormányos mögött is gubbasztott egy-két gyerek, és hasította a vizet megannyi sporthajó, négyesek, nyolcasok, és köztük arisztokraták: az egypárevezős szkiffek, karcsú nyílként Indultak a Szigetről, a Rómairól, a Szúnyogosról. Polgár apja (aki hármas társbérletben tulajdonolt egy ősöreg, évenként kétszer is felújítandó, átlakkozandó túracsónakot) hülyebarmozott az orra alatt, mikor a Szabad Népben sommásan úri sportnak, ezért „visszafejlesztendőnek” minősítették az evezést, a teniszt, a lovaglást, és az agyaggalamblövészetet Bár Polgár apja hithű volt, de azért ez neki is túlzásnak tűnt, és főleg logikátlannak: az evezés mindig is a csórók sportja volt, munkásegyesületeké, és ha az agyaggalamb-lövészet kvázi üldözendő, miért épp a város kellős közepén röpköd a sörét, a tenisz pedig? Hát az meg tényleg vicc. Volt ugyanis teniszpálya, csak a Kresz Géza utcában négy, az egyik telep srégen szemben Polgárék házával, a másik az utca végén, volt háló a Sziget és a Pozsonyi sarkán, mega Szent István park mellett, és meg egy-két grundon, itt, a „klasszikus" Újlipótvárosban. Az kétségtelen, hogy a vörös salakon többnyire idős, és nemcsak Polgár gyerekszemével mérten koros urak és hölgyek játszottak, elegáns fehér ruhákban, és még elegánsabb, mert mindig csendes, a vitákat is halkan intéző stílusban. Meglehet, ők voltak az urak? Vékony apanázsát némi labdaszedési honoráriummal kiegészítendő, Polgár szívesen kódorgóit a pályák környékén, titkon remélve, hogy talán játszani is meginvitálják, de hát kicsi volt, alig nagyobb az ütőnél, azaz rakettnél, mert csak így hívták a sporteszközt ezek a fehérbe vetkőzött bácsik és nénik, míg el nem tűntek, labdáikkal, a hálókkal, a kis öltözőbódékkal egyetemben. Mindezt itt lakóépület, ott hatalmas trafóház, másutt is<ola fedte el, de volt, ahol az ideológiai larc abszolút győzelmet aratott: se pálya, se semmi - a mai napig grund, azaz mostanában őrzött (? ez kérdéses) és fizető (ez viszont tuti) parkoló. Volt itt játékosnak és labdaszedőnek mindenféle csemege. Az idő múlásával forradalmi változások rengették meg a gömbfagylalt egyeduralmat, a Jégbüfében megjelent egy csodamasina: Olasz krémfagylalt! - hirdette a felirat. A százméteres sorban türelmesen várakozók mannaként fogadták a kisasszony fogantyúrántása nyomán a gépből előtekergő, a tölcsérbe olyan ék alakú barázdákkal belecsurgó csokoládé-vaníliát Hát persze, ez olasz, ha nem mondanák, akkor is érezhető lenne, már a színe is más! Meglehet, tényleg más volt bár az akkoriban már úgy-ahogy megindult turistaforgalom kiválasztottjai szerint Olaszországban a fagylaltot éppenhogy nem géppel, nem is adagolókanállal, hanem kis falapocskákkal kenik a tölcsérbe - ki hitte? Olaszországból jött ember azt mond, amitakar, különben is gyanús, hogy’ jutott ki Olaszországba, he? Miből? Vagy milyen érdemek okán? Ebben az országban még a fagylaltot is agyonpolitizálták, még jó, hogy nem minősítették stratégiai termékké. Volta hedonistáknak Meggyvér, meg Utasüdítő. A gyümölcslének valóban meggyíze volt, Polgár nagyon szerette, csak sok évtizeddel később ébredt fel benne a gyanú, hogy talán valami mesterséges izétől lett valódi ízű az a lötty. Az Utasüdítőt restikben, meg vonatok büfékocsijaiban itta ki-ki, főleg a kamaszok, mert bár üdítőnek árulták a löttyöt, de a fáma és egyes jólértesültek szerint némi alkohol is szorult belé, így hát a tizennyolc éven aluliak e hazában mégsem Coca-Cola, hanem Utasüdítő-mámorban fetrengtek. Volt más „begyűrűződése” is a „kapitalista fertőnek”; a „tartalmatlan látványosság”. Legszebb, mára klasszikussá legendásodott példájaként egy kitömött bálna vándorolt körbe ezen a kilenvenhárom-ezer négyzetkilométeren. Nemzeti ügy volt, a rádió (a Kossuth!) naponta jelezte, merre járaz a böhöm nagy dög. Felnőtt és gyerek egyaránt rohant megbámulni. Évtizedek múlva állítólag kiderült, hogy az az állat kémeszköz volt: hossza, súlya megegyezett valamely e tájon telepíthető, változtatható kilövőállású rakétáéval. A CIA-nak vagy más nyugati titkosszolgálat ügynökének különösebbet már nem is kellett tennie, hogy felderítse, mely magyarországi utak, hidak, átjárók bírják el a hadigépezetet. Egyszerűen meghallgatta reggelente az állami magyar főrádiót, karosszékben, fűtött szobában, laza kényelemben, és bejelölhette a térképen a lehetséges felvonulási útvonalat A történet még igaz is lehet, de ha nem - jól van kitalálva. Volt megannyi új rádiótípus - keresőlapjukon a legszebb állomásnév: Hilversum - amelyből nemcsak a bálna útját lehetett követni, de megfelelő antennával, különösen téli tiszta éjszakákon, az erős sercegés mögül is elősejlett a tizenkilenc, negyvenegy stb. hullámhosszokon Soroksár - a Szabad Európa magyar adásának összes hullámsávszámát mindenki betéve tudta. A Luxi, a Rádió Luxembourg zenéjét állandóan öntötték sok család megannyi kamaszának a Diadalok, Pacsirták, Budapestek - e többnyire bolgár koprodukcióban készült világvevők. Sőt többfunkciós készülékek. Merthogy a hatalmas dobozok (a világvétel mellet és túl) erősítőként valamint hangfalként funkcionáltak a jószerivel minden középiskola minden osztályában megalakult beatzenekarok gitárjaihoz. A sulik eldugott szertárai, pincéi próbatermekké váltak, órarenddel szabályozva, mikor melyik osztály bandája játszhat, és nem volt olyan család, családfő, amely, vagy aki megakadályozhatta volna csemetéjét a világvevő lefoglalásában, elszállításában, rendeltetésellenes használatában. Az osztályzenekarok házi versenyen vetélkedtek, Polgár iskolájának bajnokságára a Nemzeti Bank kultúrtermében adódott hely és lehetőség, “Volt itt játékosnak és labdaszedőnek mindenféle csemege. Az idő múlásával forradalmi változások rengették meg a gömbfagylalt egyeduralmat, a Jégbüfében megjelent egy csodamasina: Olasz krémfagylalt! - hirdette a felirat. “ valami szalagavató előtt, mely szalagavatón az Omega játszott Az Omega tagjai nemcsak a zsűrit adták, hanem még a szerelésüket is, sajnos! A Pacsirtához szokott, amúgy sem éppen biztos kezű amatőrök egyetlen jó akkordot sem tudtak lejátszani a vécédeszkából készült lapgitárjukhoz szokott ujjaikkal eme csodálatos technikán. Volt mindenféle díj is az ilyen versenyeken, meg ajándékok, például az érettségire. Évekig a díjak, ajándékok közül nem hiányozhatott valamilyen formában a subaszőnyeg. (Folytatása kőv. oldalon) 8. oldal EZ VAN -1. évfolyam 5. szám, 2004. június “olyan tiszta boldogságot szerzett Polgárnak és kortársai javának, aipilyet akkor alig, sőt azóta is csaRgen ritkán élvezhettek”
