Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-06-01 / 4. szám
FNE A csodálatos magyar nyelvben a rokonhangzású szavak nem egyszer okoznak gondot mindnyájunknak, akik akár írunk, akár olvasunk anyanyelvűnkön. A mottóban leírt rokonhangzású szójátékot csak viccnek szántam, gondolom, nem keverjük össze értelmét. Az étel fő a villany, vagy gáztűzhelyen, és fő dolog, talán a legfőbb dolog, az egészség. Nem mellékes, hogy hogyan őrizzük meg egészségünket, illetve - ha az valamilyen oknál fogva megromlott - hogyan szerezzük azt vissza? Mi, akik itt élünk Amerikában, ebben a csodálatos optimista világban, tudjuk és tapasztaljuk, hogy ha egészségünk megromlik, mind munkahelyünkön, mind a magánéletben, az emberek elpártolnak tőlünk. Ekkor találkozunk a nem éppen igaz párbeszédekkel, nehogy kiderüljön, hogy nem vagyunk makkegészségesek. A tipikus amerikai, lényegében köszönésnek számító How are you? kérdésre kitaláltam egy választ, valahogy így: Tessék mondani magyarul tetszik érteni a kérdést, vagy „amerikaiul”? Ugyanis, ha „amerikaiul” kapja valaki a kérdést, akkor természetesen egy, azaz egyetlen szó a válasz: FINE. Ezt a fine szócskát válaszolják akkor is. ha az illető háza az előző napon leégett, benne égett mindkét nagyszülője, feleségét emberrablók vitték el, természetesen hatalmas váltságdíjat követelve érte, lányát megerőszakolták, fia drogambulancián várja a „kijózanodását", ő maga pedig másnap kórházba megy egy igen komoly műtétre. Fine, mondja a kérdezett a rövid választ, és közben optimistán mosolyog. A nem olyan régen itt élők között még dívik a nem tipikusan amerikai szokás, hogy meg is várják, sőt mitöbb meg is hallgatják a feltett kérdésre adott választ, horribile dictu, még segíteni is szándékoznak a szomorú válaszadónak, hiszen akkor van inkább szükség segítségre, amikor baj van, akkor nem igazán rendes dolog elpártolni azoktól, akik valamilyen betegséggel küszködnek. A közelmúltban megjelent írásomban a lelki problémákról ejtettem szót, most a betegségekről, az egészség megromlásáról, és annak okairól szólnék. Néhány közeli barátomnak a hogy vagy kérdésemre adott válaszára tréfásan próbálok reagálni, például: Öreg, ameddig nem jön el az orvosi appointment ideje, addig igencsak fontos, hogy ne hagyjad abba a folyamatos lélegzést Vagy például, ha már túl van a műtéten és meglátogatom a kórházban, azt mondom neki: Te haver, te teljesen jól vagy, szerintem te átverted a biztosítót, hiszen már a saját lábadon jársz a kórház folyosóján, ha nem is tudsz futni, siessél haza és vedd fel a munkát. Igaz, hogy súlyos láboperációja volt, járógéppel próbál egy-két lépést tenni, de sikerül megnevettetnem, ez is fontos a mielőbbi gyógyulása szempontjából. Ugyancsak nagyon lényeges szándék, hogy a beteg akarjon mielőbb meggyógyulni. Ilyenkor irigylem a fine választ adó amerikait, aki nagyon beteg, de nem a külvilág felé, hanem ahogy ő mondja: magának beteg, másoknak százszázalékosan egészséges. Majd minden este a TV-ben bemutatott filmekben, ahol valakit a 49. emeletről lelöknek és fennakad egy fán, vagy majd szitává lövik, de életben marad, az Are you OK? kérdésre természetesen egy szó a válasza: fine. Nevetséges, de jó tapasztalni, hogy Amerikában mindenki, minden esetben, mindenkor jól van. Ezt a hatalmas optimizmust mindenképpen át kellene vennünk, hiszen a világ több közvélemény-kutató intézetének felmérése szerint a magyar egyike a legpesszimistább népeknek. Egészségünkkel kapcsolatban ez a kincstári optimizmus, ami az amerikaiakra jellemző jó példával szolgálhat, hiszen ha meg akarunk minél előbb gyógyulni, ez az akarati tényező nagyban elősegítheti gyógyulásunkat. Ezen kívül nem elhanyagolható a megelőzés, amivel bizony nagyon hadilábon állunk. Az alábbi példa fényesen bizonyítja, hogy a betegség, amitől nagyon és jogosan félünk, egészséges életmóddal megelőzhető. A közelmúltban egy idős asszony panaszait hallgattam meg. Elmondta, hogy hetente hat napot dolgozik, este nagyon fáradt, a család által adott pincelakásba elvonul, és korán lefekszik, hiszen a kis városkában nincs hova elmenni, így begubózik saját kis zugába. Nem vitás, hogy a több kiskorú gyermek ellátása, főzés, takarítás kiveszi erejét. Azt mondtam a hölgynek: „A láb mindig kéznél van”, esténként egy kis séta nagyon jót tenne neki. Arra a kérdésemre, hogy miért nem jön el soha vasárnapi teadélutánjainkra, azt válaszolta, hogy minden vasárnapra helyettesítési munkát vállal egy másik családnál. Mondtam neki, hogy egy perccel ezelőtt panaszkodott, hogy a hatnapi munkától is nagyon fáradt, akkor mikor pihen, és miért kell még vasárnap is dolgoznia. Azt válaszolta, hogy Pesten élő kisfiacskája (37 éves a kicsike) autót akar cserélni, és ahhoz küld neki hetenként hozzájárulást. Nem vitatom, hogy minden szülő ezt tenné, de egy kicsit érdemes lenne elgondolkodni, hogy megéri-e az itt eltöltött egy-két évet heti hét nap munkával ledolgozni. Anyagilag valószínűleg, de egészségünk szempontjából aligha. Mikor regenerálódik, hiszen mint elmondta az éjszaka folyamán nem tud aludni a fáradságtól, vagyis gyakorlatilag nem is pihen. Az általam tiltott dollárforint szorzással adott nem éppen elfogadható választ. Én pedig a kapott jövedelmének közlése után csak annyit mondtam, nem hiszem, hogy ez a valóban szép fizetés arányban lenne az egészségének romlásával, egészen biztos, hogy nemcsak egészségügyi problémái lesznek, de lelki problémákkal is szembekerül majd. A társaság hiánya, az egyedüllét, a bántó magány, elkerülhetetlen, hogy egy idő után ne kerítse őt is hatalmába, mint hasonló helyzetben lévő kolléganőit, a depresszió. Mint tudjuk ez is betegség, méghozzá nem is enyhe betegség. A mindenáron való pénzszerzés, gyűjtés, félretevés, hazaküldés öröme nincs arányban a kimaradt helyzetekkel, hogy csak néhányat említsek: szociális-, kulturális-, társadalmi élet, barátság, szerelem, kapcsolatépítés, és még egy sor olyan dolog, ami az élet szépségeihez hozzátartozik. Nem beszélhet boldogságról az, aki valóban szép összegeket gyűjtött össze, de évekkel később, amikor visszatér az óhazába ahelyett, hogy lazítana, megtakarított pénzének eredményeit élvezné, keserű, letargikus depressziós emberré válik, tetézve valami szervi bajjal, ami viszont nehezen gyógyítható. Ezek az emberek korukhoz képest idősebbeknek látszanak, és ha meg is tanulták itt Amerikában, hogy hogyan is kell válaszolni, a hogy vagy kérdésre, hiába is mondják azt, hogy fine, vagyis hogy kitűnően érzem magam, senki nem fogja nekik elhinni, így nem csak a kérdezőt csapják be válaszukkal, hanem saját magukat is. HP “Nem beszélhet boldogságról az, aki valóban szép összegeket gyűjtött össze, de évekkel később, amikor visszatér az óhazába ahelyett, hogy lazítana, megtakarított pénzének eredményeit élvezné, keserű, letargikus depressziós emberré válik.” ”1 regeszseg, ha alágyújtanak.' J EZ VAN -1. évfolyam 4. szám, 2004. június 20. oldal gg
