Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-06-01 / 4. szám
Ruha teszi az embert? Mottó: „Nem csak a ruha teszi az embert, de néha nem irt rendesen feJóttöznl.” Meg vagyok győződve arról, hogy nem egyszerű témáról írok, amikor az öltözködést teszem szóvá. A nyugati világban a lezserség miatt, bizony számtalanszor találkozunk kimondottan rosszul öltözött emberekkel. Mi lehet az oka, hogy a fogyasztói társadalomban élő emberek, akiknek talán az egyik legfontosabb időtöltésük a vásárlás, nem igazán néznek ki jól, elegánsan? Itt mindenki megtalálhatja a számára árban, méretben, ízlésben megfelelő ruhaneműt, és azokat persze meg is vásárolja. Bennem mindig az a kérdés motoszkál, hogy amikor a nap minden szakaszában a legtöbb ember a legkülönbözőbb holmikat vásárolja, hol, és mikor hordja azokat? Nagyon érdekes, hogy az óhazáPANASZGOMB megérkeztem első megdöbbenésemet az váltotta ki, hogy kérdésemre merre van a ruhatár, éktelen nevetés volt a válasz, az okot csak később értettem meg. A különböző nerc, pézsma és egyéb bundákat viselő hölgyek, a teveszőr felöltőket viselő urak kabátjaikat jól öszszegyömöszölték, majd ráültek. így mindenki „kimagaslott” a nézőtéren, előadás kezdete előtt mindenki „megnőtt”. Csodálkozásom ezzel meg is szűnt, és ezek után már a Iondoni, bécsi s egyéb színházi előadásokon nem kerestem többé a ruhatárat. Itt, Amerikában a híres Broadway színházakban felfedeztem egy ici-pici, egy négyzetméteres helyiséget, az volt a ruhatár, ahova csak 10-15 ember kabátja vagy Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki -, a megszokottnál többen voltak az eseményhez méltóan felöltözve. Arról már nem beszélek, hogy a négy művész szmokingban játszott, és az ittlévő diplomaták és családtagjaik, impresszáriók, mind - mind elegánsan jelentek meg. Nem lehetett nem észrevenni néhány UN nagykövet döbbent tekinteban, az átkosban, színház, opera, vagy koncert előadásokra, mindanynyian „ünneplőbe" öltöztünk, legyen ez az érettségire, vagy szakmunkásvizsgára kapott kinőtt, szűk, kék öltönyünk, szilon-ing, nylon-nyakkendő, szürke bokafix zokni, természetesen barna cipő, akkor ezekben „feszítettünk”. Amikor a bezártság már egy kicsit enyhült, utazni lehetett, persze csak „csehbe, lengyelbe, románba, bulgárba”, e kinőtt cuccokat mindig magunkkal vittük. A prágai tavaszon egy Smetana koncert nézőterén ülő magyar turisták úgy néztek ki, mintha a budapesti Vörös Október Ruhagyár megbízásából sötétkék öltöny-, és kosztümbemutatót tartottak volna. Amikor először jutottunk ki az átkos „imprialista” országokba - ahogy a szakszervezeti funkcionáriusok nevezték ezeket az országokat -, akkor is igyekeztünk a lehetőségeinkhez képest rendes ruháinkat magunkkal vinni. Soha nem felejtem el, amikor először kijutottam Párizsba, és egy Yves Montand koncertre volt jegyem, nem hazudok, ha bevallom, hogy már délután próbáltam meglévő olcsó holmijaim közül a legmegfelelőbbet kiválasztani. Mégiscsak a párizsi Olympia Színházba mentem, ha ugyan csak a karzatra is, de mégiscsak oda. Amikor Amióta a világ világ, az erkölcs olyan társasjáték, amelynél mindenki csal, senki se tartja be a szabályokat. (COCTEAU) bundája férhetett el, így aztán maradt tét, amikor mellettük feltűnt egy férfi, itt is a ráülés. kockás ingben, alatta trikó, természe-De azért a kabátunk alatt lévő öl- tesen az ing nem volt nadrágjába betözékről is érdemes lenne néhány szót tűrve, az a térdéig lógott, derekán ejteni. Nincs jobb szó, minthogy iszo- megkötve a pulóverje, és persze az elnyú, az hogy emberek milyen öltözékekben tudnak megjelenni a színházi, operai előadásokon. Nem írnék erről, ha ez tipikus amerikai sajátosság lenne, de sajnos ez a jelenség a magyar rendezvényeken is észlelhető. Mind többen és többen veszik át azt a nem éppen jó szokást, hogy lezser, sportos, nem az alkalomhoz illő öltözetben jelennek meg, tisztelet a kivételnek. És itt a „tisztelet a kivétel” kategória nevében írok. Az ő véleményük az, hogy őket is többek között lebecsülik azok, akik egy koncertre, színházi előadásra pólóban, sportcipőben, még ha márkás is, de kinyúlt, két számmal nagyobb pulóverben jönnek el. Ez lebecsülése azoknak az embertársaiknak, akik velük ellentétben a programhoz méltó öltözetben jelennek meg. Lebecsülése az előadóművészeknek is, akik művészi produkciójukkal joggal elvárják, hogy a nézők öltözékükkel, viselkedésükkel is, megtiszteljék őket. A közelmúltban egy ünnepélyes koncerten - azért írom, hogy ünnepélyes, mert az előadó négy művészt a maradhatatlan sportcipő. Az ifjú titán arcára volt írva; le vagytok ejtve, én ugyan így, lezserül jöttem, de ugyanazt a koncertet hallgatom, mint ti. A legérdekesebb az volt, amikor valaki megjegyezte, úgy érzi magát, hogy még neki van szégyenkezni valója, mivel ő az előbb említett fiú divatját nem preferálta, és öltönyben, nyakkendőben jött el a koncertre. Megnyugtattam, hogy nem neki, hanem az ifjúnak van szégyenkeznivalója, hiszen mi öltöztünk fel az eseményhez méltóan, megbecsülve a művészeket, a vendéglátókat, egyaránt. Egyébként megfigyelhető volt, hogy ezek a lezser ingben-pólóban érkező vendégek az öltözékükhöz is hasonló nívón fogyasztottak. Arra gondolok, hogy a hatalmas büféasztalt el nem engedték, nehogy más is odaférjen, és amikor már igencsak jóllakottnak érezték magukat, szennyes tányérjukat természetesen a büféasztalra tették viszsza, az úgynevezett lerakó üres asztalok helyett. így a meghívott vendégek az ízlésesen feltálalt ételek mellett az asztalon üres, piszkos tányérokkal is találkozhattak. Tudni illik, hogy mi illik! (D) A Vannak körülmények, mikor hazudni a legszentebb kötelesség, (LABICHE) Tudom, hogy miután elhatároztam: csak Igazat mondok, nagyon keveset fogok beszélni. (RENARD) Az én őseim nem a Mayflowerral ékeztek, de itt várták, hogy kikössön a hajó. (ROGERS) r, m: «aMMyy m.. .1 ...aki jó akar lenni, nem mondhat le arról a kiváltságról, hogy igazságtalanság érje. (WELLS) Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen! (SZÉCHENYI ISTVÁN) A szívélyesség éppen olyan adomány, mint a szépség és az értelem. (KACSALOV) 16. oldal KAN EZ VAN -1. évfolyam 4. szám, 2004. június
