Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-12-01 / 9. szám
Ha ezt a meaboldoault hallaná------------------ --------------------- — -----------------------mß-------------------------------------------m#------------------- —————— Mottó: „A krokodilkönnyek legtöbbször képmutatásból hullanak. Kíméld az elhunytakat, ne bántsd, de ne is dicsérd az egekig őket, mert már nem tudnak egyikkel szemben sem védekezni". Élessel lőnek, jegyezte meg egy rendkívül nagytekintélyű személyiség, amikor már vagy negyedszer találkoztunk össze rövid időn belül temetési szertartásokon. Az utóbbi időben sajnos sokan „dőltek” ki a magyar közélet résztvevői közül. A temetéseken többnyire mindenki megjelenik végső tiszteletet adni az elhunytnak. Az ilyen, nem éppen vidám találkozókon résztvevő gyászoló tömeget elnézve jelen sorok írója gyakran elgondolkodik. Az elhunytak családtagjain és valóban őszinte barátain kívüli sok résztvevő láttán Moliére Tartuffe színműve jut eszébe, ami, mint tudjuk, a képmutatásról szól. Már a szertartásokra érkezvén nem egy közülük egymást kikerüli, fejüket elfordítják, nehogy köszönniük kelljen egymásnak. Ennél már csak az a kínosabb, amikor az elhunyt családtagjainak kénytelenek kondoleálni, amit kizárólag csak azért tesznek, hogy lássák, hogy ott voltak. Ehhez még hatalmas betűkkel vésik be nevüket a megemlékezés könyvébe. Az elhunytnak bizonyára jól esett volna, ha látja, hogy mennyien jöttek el úgy a Montague, mint a Capulet családokból, hogy Shakespearet hívjam segítségül. De azt hiszem közelebb járok az igazsághoz, ha visszatérek Moliére Tartuffejához, aki „kismiska” ahhoz képest, amit ilyen helyzetekben tapasztalhatunk. Ennek igazolására néhány példa: Legjobb barátom halála előtti napokban, órákban éjjel-nappal vele voltam. A szerény és csöndes, valóban csak néhány családtag és ismerős jelenlétében történt temetési szertartás résztvevői közül egy ilyen Tartuffe úgy viselkedett, mintha ő halt volna meg. ő volt a rendező, a főszereplő, már az Amsterdam Avenue-i Funeral Home bejárata előtt fél órával korábban „nyomult’, fogadta a vendégeket Engem is megszólított imigyen: honnan tudtam, hogy az ő barátja meghalt, és ma van a temetése. Egyáltalán honnan tudtam, hogy hol és mikortemeti el barátját, röviden, hogyan is kerültem oda? Azt nem mondhattam, hogy éppen arra jártam, és beugrottam egy kis temetésre, hanem azt mondtam, hogy egyLasVegas-i közös barátunk hívott fel, hogy a legjobb barátom meghalt, és ma lesz a temetése. Ez a Tartuffe kicsit meglepődött, amikora temetésre általam korábban felkért rabbi hozzám jött egy kis tájékozódó beszélgetésre, amitől viszont az én gyomrom kezdett forgolódni. Kértem, hogy elhunyt barátom kívánsága szerint nem kezdjen el beszélni az elmúlt hat évtizedről, ne ríkasson, és főleg ne beszéljen arról, amiről halvány fogalma sem lehet, hiszen nem is ismerte az elhunytál Megígérte, hogy csak néhány tényt fog elmondani, azt is röviden. Egy dologra nem gondoltam ezekben a nem könnyű percekben, vagyis, hogy tisztázni kellett volna barátom utónevét Az történt ugyanis, hogy a valóban rövid, veretes angolsággal előadott búcsúztató szövegében nem egyszer öszszekeverte a George-t a Joe-val. Hangzásban nem nagy a különbség, Dzsó, vagy Dzsordzs, de azért talán mégiscsak „mecsoda” különbség. Egy korábbi időben, de ugyancsak az Amsterdam Avenue-i Funeral Home hatalmas termében búcsúztattuk a magyar származású közösség egy köztiszteletben álló tagját Ennyi Tartuffe-t még keresni sem lehetett volna, mint amennyi ott volt összegyűlt, de rengeteg ,„Tartuffe-né” is megjelent, a szerintük eseménynek számító temetésen. Nem hiszem, hogy a világ legelegánsabb, legdrágább, legfényűzőbb divatbemutatóján láthatunk annyi bundát, annyi elegánsestélyi ruhát - bár nappal volt - mint ott Vonultak, természetesen késleltetve, vagyis mindegyikük utolsóként szándékozott bevonulni a terembe, azt már meg sem említem, hogy a hátsó ajtón belépve, hogy így „kénytelenek” legyenek végigvonulni a hosszú termen, hogy mindenki láthassa ruhakölteményeiket, karjukon nerc, vagy egyéb „olcsó” szőrmekeppekkel. És csak ezután kezdődött el a dumarész, vagyis nem beszédek, hanem üres, hazug dumák. Először a gyászoló családtagok, őszinte, rövid megemlékezései, de azután az ilyen-olyan szervezetek neves képviselői mondták a magukét Ekkor jutott eszembe Carducci híres mondása: „Aki 28 szóban nem tudja elmondani mondanivalóját, az nagyobb dőreségekre is képes!” Tisztelt Carducci úr! Én bátortalanul szeretnék ellentmondani önnek, mert például ezen a temetésen volt, aki 28 szónál kevesebbel adta elő mondanivalóját, de bizony még így is óriási badarságokra volt képes. Volt aki azt „bírta” mondani, hogy az előtte lévő koporsóban nyugszik legjobb barátja, példaképe, eszményképe, tanítómestere, mentora, atyai jó barátja, tanácsadója, nevelője és... és neki most már nincs is értelme élni, hiszen a jelzők tulajdonosa meghalt Erre olyan morajlás futott végig a termen, hogy félő volt, hogy balhé lesz. De nem lett, mert egy nagyon helyes, nem éppen elegáns, egyszerű néni a harmadik sorban elkezdett tüsszenteni, de nagyon és nem ám egyet, hanem nyolcat Erre én a gyászoló tömeg utolsó sorából megszólaltam. Drága N. néni! Hol tetszett így megfázni? Ó, édes fiam, nem vagyok én megfázva, csak hát tudja, az allergiám kiújult Hát, volt sikerünk, nem mondom. Itt, Amerikában tapasztaltam először, hogy gyászszertartáson gyakran hangzik el olyan szöveg, ami halk, visszafogott őszinte nevetésbe torkollik, amikor az elhunyttal kapcsolatban valamilyen kedves korábbi történetet mesélnek el. A nénivel előadott intermezzónkról nem lehetett elmondani, hogy halk nevetést váltott ki, ugyanis, amikor „allergiás tüszszentő rohama” elmúlt, félhangosan megjegyezte a némán az emelvényen ragadt Tartuffe-nek. Miről beszél itt maga? Hiszen maga az elhunyttal egy kártyapartin 30 évvel ezelőtt összeveszett, azóta nemhogy nem beszéltek, nem is köszöntek egymásnak. Ezután a jópofa közjáték után folytatódott a szertartás. Néhány blokkal feljebb, ugyancsak az Amsterdam Avenue-n van egy másik Funeral Home, ahol főnököm idős édesapját temette el. Sokan voltunk, de már odaérkezésünk első perceiben érezhető volt, hogy ez egy jó értelemben vett rendhagyó temetés lesz. Hallottuk, hogy főnökünk határozottan arra kérte a papot, hogy öt percig beszéljen, de csak azokról a momentumokról, amelyekről maga is 20. oldal §£ The closest you can get to Hungary without leaving town. Hours Tuesday - Thursday 4:00 p.m. - Midnight Friday - Sunday 1 1:00 a.m. - Midnight Closed Monday 5210 W. Diversey Ave. (at Laramie) Chicago, IL 60639 Phone: (773)736-4949 Fax: (773)736-4982 E-mail: Contact@PaprikashRestaurant.com tíöífc. <0 ...... ^ Visit us on the web to view our menu and more www.PaprikashRestaurant.comj EZ VAN -1. évfolyam 9. szám, 2004. december “Lehetne a gyászonjnyhíteni, ha az elhunyt csalidtagjait, barátait mejÉpiélnék attoHiogy jól w ríkatják őket képmutató szövegekkel”
