Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-12-01 / 9. szám
Az anyós mindig •••© közel van... Ennyi szomorú történetet még nem hallottam, amelyekkel az utóbbi napokban a fiatal srácok elhalmoztak, pedig az új életet kezdők történetei edzetté tettek az elmúlt években. A BNAIZION ügyvédje, akihez a fiúkat is elkísértem, szinte kétségbe vonta, hogy azok a történetek, amelyek rendbehozatalára kérjük őt, egyáltalán előfordulhatnak. A jó nevű és emigrációs kérdésekben elismert szakember magyar származású, bár itt született, de tökéletesen beszél magyarul, édesapja alapítványunk tagja, vagyis nem egy távoli bolygóról jött, hogy úgy mondjam eléggé dörzsölt fickó, tudja mi újság van emigrációs berkekben, ezeket a történeteket mégis nehezen hitte el. Sokszor idézem Adyt, a hozzám forduló szerencsétlen, elkeseredett emberek szomorú történetei hallatán, vagyis „... Sósabbak itt a könnyek s a fájdalmak is mások...", de még a csodálatos költő szavaival sem tudom őket megvigasztalni, hogy a XXI. században a Kárpát-medencéből érkezőkkel ez itt az újvilágban előfordulhat. Egy nagyon helyes, Erdélyből érkezett srác megismerkedett egy amerikai lánynyal, ahogy mondta, nem kamu, nem duma, szerelmesek lettek egymásba. A lány ízlésén nem is csodálkoztam, hiszen, a fiú, jóképű, jól beszél angolul, dolgozik, amolyan álom-párnak indulhattak, gondolom én. A fiú mondta, hogy a lány fantasztikusan csinos, és annak bizonyítására, hogy egyenlő erők küzdelméről van szó, mindketten szeretik egymást, össze is házasodtak. Mivel a fickó csodákat mesélt a lánynak Erdélyről és arról a kis faluról, ahonnan eljött, ott házasodtak össze, a falu kis fagerendás kápolnájában. Ezek után egy kis amerikai államban kaptak szép lakást a lány szüleinek házában, a fiúnak a zöldkártyája sem váratott sokáig. Úgy látszik a kis államokban gyorsabban adják, szóval minden csodálatosnak indult A nem várt mennykő egy délután csapott be, amikor a fiú munkából hazatért - a lánynak nem nagyon akaródzott dolgozni - szóval, mint mondtam hazajött, mint minden nap, de ezen a napon egy kis hiba volt a kréta körül. A nagy családi ágyban egy kicsivel többen voltak, mint amikor reggel elindult. Na nem, ahogy ilyenkor szokott lenni, amire mindannyian gondoltunk volna, beleértve engem is. Egy nem mindennapi szituáció közepébe érkezett A felesége, annak testvérbátyja, és annak barátnője heverésztek a család nagy franciaágyában, mely mellett több injekciós tű, ampulla és egyéb drogozáshoz szükséges kellék landolt Hármasban szívtak, szúrtak és még nem tudni, mi mindent csináltak, de a legszörnyűbb az volt, hogy félájultan arra akarták rávenni a helyes fickót, hogy tartson velük, szálljon be negyediknek, szívjanak együtt négyesben, hiszen hármasban, páratlanul nem az igazi. A fiú képtelen volta tragédia szereplőit jobb belátásra bírni, legalábbis akkor este, hanem szörnyű állapotban virrasztott reggelig, hogy a kitisztulásuk, kijózanodásuk után legalább feleségével tudjon beszélni. Másnap délben még ennél is szörnyűbb dolog történt Felesége, aki még csak a könnyebb drogoknál tartott, megígérte, hogy abbahagyja ezt a szörnyű dolgot, erre még így az elején talán lett is volna ereje és akaratereje, de testvére és annak babája, akik már a nehezebb drogoknál tartottak, egyszerűen nem engedték ki karmaik közül. Az indíték igazán egyszerű és érthető volt, kell egy balek, aki négyük közül az egyedüli pénzkereső, mert a kábítózás itt sem olcsó „mulatság". Amikor ez a tisztalelkű fiú őrületes terveiket, hogy továbbra négyesben csinálják együtt, elutasította, életre-halálra megfenyegették. És hát mivel lehet a legkönynyebben megfenyegetni egy új bevándorlót, persze, hogy a zöldkártya elvételével. Amennyiben pofázol, vagy péntekenként nem hozod haza az utolsó fillérig a fizetésedet, akkor mondjál búcsút Amerikának - rémisztgették. A fiú nem ellenkezhetett, de még aznap éjjel mindenét otthagyva megszökött, meg sem állt New Yorkig, őt és egy másik államban házvezetőnőként dolgozó özvegy édesanyját azzal zsarolták, hogy ha nem válik el azonnal, vagy ha a válóperben egy szót mer említeni, a kábítószerről, vagy elmondja, hogy igazából miért akarnak elválni, akkor nemcsak a zöldkártyáját vetetik vissza, hanem meg is ölik. A fiú beadta a válópert, és most remeg, hogy behivatják a hivatalos szervekhez, ahol természetesen az első kérdés az lesz, amire válaszolnia is kell, hogy nem kötött-e „zöldkártyáért házasságot". A kábítós trió tagjai, volt felesége, annak testvére és barátnője gyakorta üzengetnek, hogy ne merjen beszélni, mert kitoloncoltatyák őt A nem mindennapi történet nem hagyott nyugodni, nagy nehezen sikerült rábeszélnem őt arra, hogy a jóságáról és emberségéről, nem kevésbé elkeseredéséről jellemzett anyósát hívja fel, arra kérve, hogy az általunk készített néhány soros nyilatkozatot aláírva, közjegyzővel hitelesítve küldje vissza neki. És Isten segített, ugyanis nem kértünk mi semmi különleges dolgot, csupán annyit, hogy se nem a lány, se nem a fiú hibájából, hanem közös megegyezéssel szeretnének elválni, és ezt a lány édesanyja igazolja. A levél aláírva visszajött. A híres anyósokat gúnyoló szlogen, vagyis az anyós akármilyen messze lakik, akkor is közel van, a mi esetünkben nem érvényesült. Anyósa maga is belátta, és pontosan tudta, hogy lánya a saját életén kívül az övét, de még ennek a helyes, tisztalelkű fiúnak az életét is megkeserítette. Talán a jóérzés diktálta neki, hogy ha a jelenét tönkre is tette a lánya, de a fiú jövőjét legalább ne tegye tönkre, hadd maradjon itt és dolgozhasson, élhessen, s talán e szörnyűséget hamarabb sikerül elfelejtenie, és egy jobb, boldog élete lesz majd. Másik történetem, pontosabban drogos történetem szereplője ugyancsak egy fiatal jóképű srác. Nagyszerű munkahelye volt, egy ciánozással és féregirtással foglalkozó vállalatnál dolgozott. Munkáját megbecsülték, talán egy kicsit jobban is, mint kellett volna, hiszen abból lett a baj. Értem ezalatt, hogy főnöke gyakrabban emelte fizetését, mint a vele egy munkabrigádban dolgozó Puerto Rico-iakét. Rengeteg munkájuk adódott, mely valószínű annak volt köszönhető, hogy a főnökük Olaszországból, egész pontosan Rómából emigrált, mint tudjuk iskolai tanulmányainkból a rómaiak és punok háborús történeteiből, hogy a pun ciánozásnál a római, vagyis az olasz a jobb minőségű, eredményesebb. Az olasz- Puerto-Rico-i-magyar barátság megbonthatatlanabbnak tűnt, mint a magyarszovjet, de ahogy az is felbomlott, ez is, ami egy viccesnek szánt grafikával kezdődött, majd véresen komollyá vált. A fiatalember öltözőszekrényének ajtaján egyik este egy halálfej virított. Nem értette, de később egy kedves kis üzenettel is bővüli a grafika, vagyis, hogy a pénteki figyelmeztetés után minden cuccát csomagolja öszsze, és a jövő héten ne merjen bejönni. Először nem értette, bement a főnökéhez, hiszen nem lopott egyetlen megöltférgel sem, a mérgezőanyagokból sem ivott, nem utolsósorban az elmúlt héten kapott újabb fizetésemelést, bizonyára nem rossz munkája elismeréseként Olasz főnöke remegve bevallotta, hogy őt is megfenyegették a Puerto-Rico-iak, ha nem válik meg ettől a magyar sráctól, akkorő is bajba kerül, vége lesz, minta botnak, ahogy mondták. Ezek után főnöke valóban berezelt, és elküdte - szavai szerint - a legértelmesebb, legmegbízhatóbb munkaerejét. Amire összecsomagolta holmiját, a halálfej is eltűnt a szekrényéről, az akkor mát kábult Puerto Rico-iak csak röhögcséltek, vihorásztak szívták a marihuánát, sől még barátunkat is meghívták egy menetre, amitő nem fogadott el, de azért kíváncsi volt, mi is az igazi indítéka a felmondásnak. Egy félig kótyagos „idegen” fiú jelenléte adta meg a választ, akit mint új kollégát, barátunk utódát mutatták be neki a volt „kollégái”. Kiderült, hogy a banda egyik tagjának a bátyja volt az illető, akit előző munkahelyéről éppen kirúgtak. Vajh miért, talán nem eleget szívott, szállított „anyagot”, de valószínű nem azért, mert eldobott egy kólás dobozt.. Jobb a békesség, barátunk nem akart ugyanolyan eltaposott féreggé válni, mini amiket reggeltől-estig irtott, szóban ugyanis egyszerűen csak azt ígérték neki kedves munkatársai, ha nem megy el, úgy fog járni, mint azok a csótányok, meg férgek, amiket lépten-nyomon munkájuk után hagytak. Az új életet kezdőkre sok veszély leselkedik, az elmúlt évek során már sokat írtam ezekről az esetekről, de a legfontosabb talán, hogy a kábítószerrel kapcsolatos veszélyforrást még jobban kerüljük el, mivel az azzal járó következmények beláthatatlanok. Mottó: É terméssel jutásának legszebb gyümölcse az ember.” 14. oldal SS EZ VAN -1. évfolyam 9. szám, 2004. december mmmmm
