Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
12 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT mai embert a gond, mint az árnyék. Tépi és marcangolja őt, nem tud szabadulni tőle. Olyan a gond, mint a mondabeli Nessus ing, amelyet nem tud levetni. Az ember természetszerűen menekülni próbál a gondok elől, a holnapok ijesztő kérdései elől. Italban, szórakozásban, egyéb más módon igyekszik túladni az aggodalmaskodásnak őt emésztő gondjain. Mindez azonban keveset segit. A szanatóriumok, az idegbeteg emberek és öngyilkosok száma mutatja, hogy ezek az utak zsákutcába vezetnek. — A keresztyén ember számára azonban biztos menedéket készített az Ur. Megszólalt a Hegyi Beszédben és igy szól ma is hozzánk: “Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől ... Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől.” Akik kétezer év óta meghallották ezt az Igét és komolyan vették, azok megtapasztalták, hogy elszállt szivükből az aggodalom, ahogy elszáll a köd, amint a nap sugarai beragyogják a földet. A keresztyén embernek különösképen három oka van arra, hogy elűzzön szivéből minden aggodalmaskodást. Az első ok ez: neki élő Istene van. Hiába tagadja az istentelen világ a Teremtő létezését, minden Róla beszél. A természet, “a nagy minden”, az 0 létezésének bizonysága. Létezésének nem volt kezdete és nem lesz vége soha. Istenünk öröktől fogva van és örökkévaló. Isten létezésének boldog megtapasztalása máris kezdi elűzni az aggodalmaskodást a keresztyén ember szivéből; az Ige biztatása azonban szól tovább: Istenünk mindent látó Isten. Ahogy átvilágítja a Röntgen sugár az emberi testet és rámutat benne minden gócra és bajra, ugyanúgy látja minden nyomorúságunkat az élő és mindent látó Isten. Látja nemcsak egyéni dolgainkat, de látja ennek a világnak minden vesződését és törődését is. — Nappal és éjjel egyaránt rajtunk, világunkon tartja szemeit és “nem alszik a mi őrizőnk”. A harmadik jó hir, amely eloszlatja szivünkből az aggodalmaskodást, az, hogy ez az élő és mindent látó Isten nekünk javunkat akarja. Szüntelenül előmenetelünket munkálja. A Heidelbergi Káté szavai szerint reánk úgy vigyáz, hogy életünkben semmi se történetesen, véletlenül, hanem az Ő tudtával és beleegyezésével történik. Még fejünk hajszálait is számon tartja. Ez a hármas meggyőződés: Isten él, mindent lát és javunkat akarja, oszlatja el a keresztyén ember életének az egéről az aggodalmaskodás felhőit. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a keresztyén ember valami szent bohémmá válik, aki az élet gondjait semmibe se veszi és a holnap szemébe nevet. Isten komolyan véteti velünk az életet. Egyetlen szóval se mondja sehol, hogy az övéi számára a holnap nem jelent majd gondokat. Nem jelenti a mi alapigénk azt, hogy az ég napsugarassá válik és utunk simává lesz. Lesznek továbbra is gondjaink. Az Ige azonban arra biztat, hogy egyszerre csak egy nap gondját vegyük fel. Aki többet vesz magára, összeroppan. Gondoljunk a folyó vizén úszó kiránduló hajóra, amely csendesen és biztosan halad előre a sima víztükrön, vagy a haragos hullámok fölött, fedélzetén az utasokkal. Ha azonban mindazok, akik egész nyáron át utaznak a hajón, egyszerre szállanának annak fedélzetére, a hajó menthetetlenül elsüllyedne a túlterhelés alatt. Vagy gondoljunk a folyókat átszelő hidakra. Emberek, kocsik, villamosok, vasutak közlekednek rajtuk. A hid nem roppant össze az állandó megterhelés alatt. De ha egy egész heti forgalom összetorlódnék a hídon, ez a túlzott teher biztosan megroppantaná azt. Ugyanígy van az ember is. Isten úgy alkotta meg őt, hogy gondjait napról napra a tőle kapott erővel elhordozhassa. De ha egyszerre veszi magára a ma és a holnap, a jelen és a jövő tengersok gondját, összeroppan a teher alatt. Ezért mondja az Ige: “Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől. Elég minden napnak a maga baja.” Képes hasonlattal is tanitgatta Isten az Ő népét erre az igazságra. Az ószövetség vándorló, hazátlan népének mindig csak egy napra elegendő mannát szórt. Aki többet szedett belőle, úgyse ehette meg, mert másnapra megromlott. Jézus is arra tanította övéit, hogy naponként imádkozzanak a mindennapi kenyérért, az arra a napra való szükségeik betöltéséért. A többit pedig hagyják az Urra. Minden nap megújulnak a gondok, de naponként ujul meg Isten kegyelme is életünkben, úgy ahogy egyik szép evangéliumi énekünkben gyakran énekeljük is: “meg-megujul minden reggel a Te nagy irgalmad.” Ezért nem fél és ezért nem aggódik fölöttébb a keresztyén ember. Tudja, hogy Isten szeretetétől senki és semmi el nem szakíthatja őt. Tudja, hogy “azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Ámen. 10. Imádkozzunk: Istenünk! Ennek a csendes órának a végén különösen azt szeretnők megköszönni Néked, hogy a Krisztusban atyánkká lettél és mi úgy közelíthetünk Hozzád mindenkor, mint gyermek édesatyjához. Köszönjük azt, hogy Te atyai szeretettel szeretsz bennünket és naponként a Te gondviselésednek karjain hordozol minket. Köszönjük, hogy nem hagytad ma sem felelet nélkül a mi Téged kereső szavunkat, hanem lehajoltál hozzánk és az életnek beszédét hirdettetted számunkra. Légy áldott azért, hogy Igédnek szavával elűzted életünk egéről az aggodalmaskodás felhőit és megtanítottál minket töretlenül bízni Benned. Add, hogy a reánk bizottakban hűséggel forgolódjunk, a holnapok gondjait pedig atyai kezedre bízzuk. Áldd meg a betegeket, a szenvedőket. Töröld le a sirók könnyeit. Légy pásztora szétszórt hiveid seregének és hallgass meg minden imádságot, amely vasfüggönyön innen és túl Benned bizó szivek-
