Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
14 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT a vadnyugat határozta meg. Az amerikai szabadságharc után az egész, gyakorlatilag üres és hihetetlenül gazdag kontinens megnyílt. Megindult a nyugatra vándorlás a keleti tengerpart volt gyarmatairól. Az élet azonban itt, a nyugati területeken, valóban kalandos, nehéz, a fizikai, szellemi és lelki erőket próbára tevő volt. Csak az tudott megmaradni, aki rugalmas volt; aki képes volt kockázatot vállalni; aki mint egyén meg tudta állani a helyét, anélkül, hogy segítséget várt volna mástól; akinek volt képzelőereje és aki a kigondolt terveket meg is tudta valósítani. Az új, nehéz, de ugyanakkor korlátlan lehetőséget nyújtó környezet az emberekből új képességeket váltott ki, olyan képességeket, amelyek egy nagyszerű gazdasági rend alapjainak megvetésére kiválóan alkalmassá tették őket. E- zeket a képességeket tudatosan, vagy öntudatlanul átadták a következő nemzedéknek és azok tovább élnek a mai amerikai emberben is. A nyugatalanság, a könyörtelen előretörési vágy, a kemény munkára való képesség, az alkotásra való törekvés tulajdonságai a mai amerikai emberben a vadnyugati ősök öröksége. Még az amerikai idegesség is részben innen magyarázható, amennyiben mindennek a dinamikus vágynak a modern élet által való elnyomásából érthető meg. Ezzel szemben a kommunizmust hordozó mai orosz ember őse jobbágy volt, nem pedig vadnyugati :— vagy vad-keleti — ember. Ezért képtelen olyan gazdasági élet kialakítására, amelyre az amerikai ember képes. Az első amerikai bevándorlók azonban hoztak valami olyasmit is a lelkűkben, ami az akkori Európa szempontjából negatívum volt, de amely itt, a vadnyugat világában hatalmas pozitív erőnek bizonyult. Ez a vallási forradalmiság volt. Tudjuk, hogy az amerikai ősök hitük szerint az u. n. puritánok közül kerültek ki. Ezek a reformáció egyházainak a szakadárjai voltak, akik fellázadtak az európai anglikán, lutheránus, vagy református egyházak tanításai és gyakorlata ellen. Hosszú volna elsorolni minden jellemző vonásukat, — közöttük kétségtelenül sok túlzott és rajongó gondolat is volt, — egy azonban kétségtelenül igaz és helyes volt: az az elv, amely a világhoz, az élethez, a gazdasági, politikai és társadalmi rendhez való viszonyukat meghatározta. Ez Istenhez, illetve az Igéhez, a Bibliához való viszonyukból származott. A puritánok úgy hitték, hogy az ember számára egyetlen döntő tekintély van, aki kezében tartja minden szempontból az életet és azt vezeti és ez Isten, illetve a Bibliában megnyilatkozó isteni szó, az Ige. Ez a tekintély magasabb, mint az állam, mint a társadalom, mint az Egyház. Isten hatalma az, amely az ember mögött áll, amely vezeti és védi az embert. Ha ez így van, ha csak Isten rabságában — és semmi más rabságban — van és lehet az ember, akkor teljesen szabad a világgal szemben. Sem az állam, sem a társadalom, sem az Egyház, de még a gazdasági szükség sem parancsol neki. A lelki békesség szempontjából a legrongyosabb és legpiszkosabb hívő vadnyugati ember is gazdag és független volt, mert maga mögött érezte Isten gazdagságát és hatalmát. Ennek a hitnek, tudatnak a birtokában könnyű volt a legnagyobb veszedelemben is megmaradni. Éppen ezért azonban, mert a vadnyugati ember lelkében független, hatalmas és gazdag volt a világgal szemben, forradalmi is volt. Emberi tekintélyt, parancsot, hagyományt bírálattal nézett, mindig kész volt az újra, kész volt az újat kigondolni és megvalósítani, ha pedig emberi akadályokba ütközött, mindig kész volt ellenük fellázadni. Ennek a forradalmiságnak az eredménye az amerikai társadalom alapvető elveit lefektető törvény, az amerikai alkotmány is. Ez az alkotmány másolata a kálvini — református — egyházi alkotmánynak. Egész elgondolása szerint arra szolgál, hogy az amerikai lélekben mindig jelenlévő forradalmiságot olyan módon szabályozza és használja fel, hogy a forradalmiság feszítő erőit az egész nemzeti társadalom előhaladására használja fel. Azért olyan amilyen,, mert olyan emberek alkották, akik csak az Igétől függöttek, maguk is forradalmiak voltak, a forradalmiságot senkiből kiölni nem akarták, hanem ezt az erőt mintegy hámba fogva hasznosítani akarták a politikai, gazdasági és társadalmi életben. Keretek között ugyan, de lehetőséget ad mindenki számára az új kezdésre, a hámba fogott forradalomra, az emberi élet bármilyen irányú előbbrevitelére. Ez a lelkűiét és ennek alkotása, az amerikai alkotmány, magyarázza meg az amerikai ember titkát. Amerika azért tudott két nemzedék alatt vezető hatalommá lenni, azért legfejlettebb a gazdasági élete, legnagyobb a produktivitást, azért jobb emberanyag, mint az orosz, mert a lelke más. A kérdés ma ez: megmarad-e ez a lelkűiét? Mert az írott alkotmány, a szokássá vált “amerikaiaskodás”, az “amerikai” szó ismételgetése semmit sem ér, ha az alkotmányt létrehozó lelkűiét — az Isten rabságában és a világtól való szabadságban való élet — nincs mögötte. Csaknem bizonyosnak látszik, hogy a kommunizmus és a nyugati világ közötti nagy leszámolást nem a fegyverek, hanem a lélek fogja eldönteni. Az orosz ember a világ rabságában él. A kérdés az, hogy az amerikai ember is meg fogja-e hajtani a fejét a világ előtt, vagy megmarad Isten rabságában és a világtól való szabadságban, ellene való forradalmiságban,? Ha behódol a világnak — és vannak jelek, hogy hajlandó erre, —úgy félős, hogy vele együtt a nyugati világ is lelkületében, ha nem is gyakorlatában, hasonlóvá lesz a keletihez. Természetesen Isten akkor sem hal meg, az Ige akkor is megmarad és fog embereket rabságába hajtani. Ez azonban új kín, új vér lesz, mert új kezdés lesz. Hogy pedig milyen lesz, azt most megmondani nem tudjuk. Mindenesetre ma az Ige hirdetésének — és
