Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
2 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT munizmus igaz célok ruhájában hamis reménységeket kínál fel s hogy mennyire hamisak a reménységei, azt leginkább azok bizonyítják, skik kénytelenek voltak kommunista uralom alatt élni. De: Ha igaz reménységet nem kaphatnak, a hamis felé is kinyújtják kezüket az emberek, mig fájdalmasan meg nem tapasztalják annak romboló erejét. A nem-keresztyén vallások is megpróbálnak reménységet adni hatalmas tömegeiknek. A mohammedánizmus, a buddhizmus és a hinduizmus hatalmas megújulását éli és igénye van arra, hogy világvallássá terjeszkedjék szét. Sem az iszlám fatalizmusa és érzékies tulvilági élet-tana, sem a hinduizmus lélekvándorlás hite nem képezi az igaz reménységet. , De nem ad megnyugtató reménységet a modern tudomány sem, mely minden erőfeszítésével hiába ígéri, hogy kutatásai nyomán fel fogja tárni és teljesen uralmába fogja venni az élet minden titkát. Az Egyesült Államokban élő ember léptennyomon találkozik azzal a reménységgel, mely azt állítja, hogy a népből, a nép által és a népért felépített demokráciának minden nemzetre való kiterjesztése fogja a földre felderíteni az igazi boldog jövőt. De mikor belenézünk a népnek tévedések által befolyásolható véleményébe, akkor meg kell állapitanunk, hogy bármily hatalmas és nagyszerű erőfeszítése és eredménye ez országnak mai demokráciája, ennek a demokráciának valami maradandó, örökkévaló tartalommal kell tele lennie ahoz, hogy az igazság utján vezesse emberek sorsát; tehát a nép önmagában nem biztosítéka a helyes kibontakozásnak. Az egyetlen reménység Az előbb említett négy “reménységet” és még más gondolatokat, mozgalmakat és megoldásokat, illetve megoldási kísérleteket érdemes lenne nem csak igy utalólag, hanem részletesebben is tárgyalni, hogy ne csupán odavetett rövid megállapításokkal, hanem alaposan feltárt tényekkel bizonyítsuk annak a szükségességét, hogy maradandó, örökkévaló reménység és igaz reménység után kell néznünk. Ez azonban most nem feladatunk. Most csupán rá akarjuk irányítani a figyelmet a tényre, hogy az Egyházak Világtanácsa határozottan a világ elé lép a keresztyén reménységről való bizonyságtétellel, mely szerint “Krisztus a világ reménysége”. Mikor ezt a mondatot kimondjuk, ennek tartalmát abban látjuk, amit Jézus Krisztus imádságában igy fogalmazott meg: “Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Mi tehát először is úgy tekintünk Jézus Krisztusra, a világ reménységére, mint akinek Ige-volta a Szentlélek munkájával áthatja, megváltja, újjá teszi az emberi világot és igy az Isten országának eljövetelét, az Ó akaratának e földön is — mint ahogy az a mennyben van — megléteiét végrehajtja. Mi valljuk, hogy Istennek Krisztusban van ereje és akarata is ráirányul arra, hogy ezt az emberi világot is teljességgel megváltsa és munkatársává tegye. Amint azonban az evanstoni világgyülést előkészítő bizottság munkálatai mutatják, a konferencia vezérgondolatának teljes feltárása nem csupán ennyiből áll és nem ilyen egyszerű. Mikor a torontoi megbeszéléseken megállapították a “Krisztus a világ reménysége” vezérgondolatot, akkor nem gondoltak arra, hogy a tanácsadó bizottság huszonöt theologusa a kérdést nagyrészt Krisztus második eljövetele hangsúlyozásának a terére fogja áttolni. Különösen az európai theologusok (de mások is) azt hangsúlyozták, hogy a keresztyén reménység egésze Krisztus visszatérésében van. Ezt a felfogást mások oda igyekeznek módosítani, hogy bár Krisztus egyszer valóban vissza fog térni, hogy befejezze e földi világ mai életét és elhozza a teljességet, van emellett még másik keresztyén reménység is. Az ugyanis, hogy Szentleikével most is munkálkodik a világban, tehát igénye van már most a világra. E két felfogással szemben egy harmadik azt állítja, hogy bár lehetséges Krisztus visszatérése, ez azonban a keresztyén reménységet illetőleg nem lényeges kérdés, mivel Istennek a történelemben való hatalmát nem kell áthelyezni a jövőben bekövetkező eseményre. Szerintük a keresztyén reménység tartalmát a jelenre kell kimeríteni és érvényesíteni. Krisztus a magyarság reménysége Ezek a sorok azt a célt szolgálják, hogy felhívják a figyelmet az evanstoni világgyülésre és annak tárgyára. Bizonyára számosán lesznek magyar körökben is, akik e kérdésben ki fogják fejezni véleményüket, gondolkozásuk vagy kutatásaik eredményét. A lap terjedelméhez mérten szívesen fogjuk közölni az Evangéliumi Világszolgálatban a vonatkozó megnyilatkozásokat. Lapunk ötödik évfolyamának ez első száma kihozásakor, menekültekként és emigránsokként írva, mint megtépett, meggyötört nép tagjai, a reménység eltölti szivünket magyar népünk jövőjére vonatkozólag is. De magyar népünk számára is csak egyetlen reménységet látunk, ami egyben az egész emberi világ reménysége, melyet magunknak igy írhatunk át: “Krisztus a magyarság reménysége”. Ebben a vonatkozásban érdemes és szükséges az evanstoni világgyülés vezérgondolata alatt tárgyalt fejezet-kérdéseket is figyelembe vennünk. A “Krisztus a világ reménysége” főtéma alatt ilyen részlet-témák vannak: “Hit