Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

2 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT munizmus igaz célok ruhájában hamis remény­ségeket kínál fel s hogy mennyire hamisak a reménységei, azt leginkább azok bizonyítják, skik kénytelenek voltak kommunista uralom alatt élni. De: Ha igaz reménységet nem kap­hatnak, a hamis felé is kinyújtják kezüket az emberek, mig fájdalmasan meg nem tapasztal­ják annak romboló erejét. A nem-keresztyén vallások is megpróbál­nak reménységet adni hatalmas tömegeiknek. A mohammedánizmus, a buddhizmus és a hin­duizmus hatalmas megújulását éli és igénye van arra, hogy világvallássá terjeszkedjék szét. Sem az iszlám fatalizmusa és érzékies tulvilági élet-tana, sem a hinduizmus lélekvándorlás hite nem képezi az igaz reménységet. , De nem ad megnyugtató reménységet a modern tudomány sem, mely minden erőfeszí­tésével hiába ígéri, hogy kutatásai nyomán fel fogja tárni és teljesen uralmába fogja venni az élet minden titkát. Az Egyesült Államokban élő ember lépten­­nyomon találkozik azzal a reménységgel, mely azt állítja, hogy a népből, a nép által és a népért felépített demokráciának minden nem­zetre való kiterjesztése fogja a földre felderí­teni az igazi boldog jövőt. De mikor belené­zünk a népnek tévedések által befolyásolható véleményébe, akkor meg kell állapitanunk, hogy bármily hatalmas és nagyszerű erőfeszítése és eredménye ez országnak mai demokráciája, en­nek a demokráciának valami maradandó, örök­kévaló tartalommal kell tele lennie ahoz, hogy az igazság utján vezesse emberek sorsát; tehát a nép önmagában nem biztosítéka a helyes ki­bontakozásnak. Az egyetlen reménység Az előbb említett négy “reménységet” és még más gondolatokat, mozgalmakat és meg­oldásokat, illetve megoldási kísérleteket érde­mes lenne nem csak igy utalólag, hanem rész­letesebben is tárgyalni, hogy ne csupán oda­vetett rövid megállapításokkal, hanem alaposan feltárt tényekkel bizonyítsuk annak a szüksé­gességét, hogy maradandó, örökkévaló remény­ség és igaz reménység után kell néznünk. Ez azonban most nem feladatunk. Most csupán rá akarjuk irányítani a figyelmet a tényre, hogy az Egyházak Világtanácsa határozottan a világ elé lép a keresztyén reménységről való bizonyságtétellel, mely szerint “Krisztus a vi­lág reménysége”. Mikor ezt a mondatot kimondjuk, ennek tartalmát abban látjuk, amit Jézus Krisztus imádságában igy fogalmazott meg: “Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Mi tehát elő­ször is úgy tekintünk Jézus Krisztusra, a vi­lág reménységére, mint akinek Ige-volta a Szent­lélek munkájával áthatja, megváltja, újjá teszi az emberi világot és igy az Isten országának eljövetelét, az Ó akaratának e földön is — mint ahogy az a mennyben van — megléteiét vég­rehajtja. Mi valljuk, hogy Istennek Krisztus­ban van ereje és akarata is ráirányul arra, hogy ezt az emberi világot is teljességgel meg­váltsa és munkatársává tegye. Amint azonban az evanstoni világgyülést előkészítő bizottság munkálatai mutatják, a konferencia vezérgondolatának teljes feltárása nem csupán ennyiből áll és nem ilyen egy­szerű. Mikor a torontoi megbeszéléseken meg­állapították a “Krisztus a világ reménysége” vezérgondolatot, akkor nem gondoltak arra, hogy a tanácsadó bizottság huszonöt theologusa a kérdést nagyrészt Krisztus második eljöve­tele hangsúlyozásának a terére fogja áttolni. Különösen az európai theologusok (de mások is) azt hangsúlyozták, hogy a keresztyén re­ménység egésze Krisztus visszatérésében van. Ezt a felfogást mások oda igyekeznek módosí­tani, hogy bár Krisztus egyszer valóban vissza fog térni, hogy befejezze e földi világ mai éle­tét és elhozza a teljességet, van emellett még másik keresztyén reménység is. Az ugyanis, hogy Szentleikével most is munkálkodik a vi­lágban, tehát igénye van már most a világra. E két felfogással szemben egy harmadik azt állítja, hogy bár lehetséges Krisztus vissza­térése, ez azonban a keresztyén reménységet illetőleg nem lényeges kérdés, mivel Istennek a történelemben való hatalmát nem kell át­helyezni a jövőben bekövetkező eseményre. Szerintük a keresztyén reménység tartalmát a jelenre kell kimeríteni és érvényesíteni. Krisztus a magyarság reménysége Ezek a sorok azt a célt szolgálják, hogy felhívják a figyelmet az evanstoni világgyülésre és annak tárgyára. Bizonyára számosán lesz­nek magyar körökben is, akik e kérdésben ki fogják fejezni véleményüket, gondolkozásuk vagy kutatásaik eredményét. A lap terjedelméhez mérten szívesen fogjuk közölni az Evangéliumi Világszolgálatban a vonatkozó megnyilatkozá­sokat. Lapunk ötödik évfolyamának ez első száma kihozásakor, menekültekként és emigránsokként írva, mint megtépett, meggyötört nép tagjai, a reménység eltölti szivünket magyar népünk jö­vőjére vonatkozólag is. De magyar népünk számára is csak egyetlen reménységet látunk, ami egyben az egész emberi világ reménysége, melyet magunknak igy írhatunk át: “Krisztus a magyarság reménysége”. Ebben a vonatkozásban érdemes és szük­séges az evanstoni világgyülés vezérgondolata alatt tárgyalt fejezet-kérdéseket is figyelembe vennünk. A “Krisztus a világ reménysége” főtéma alatt ilyen részlet-témák vannak: “Hit

Next

/
Thumbnails
Contents