Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1-2. szám

EVANGÉ1IUMI VILÁGSZOLGÁLAT Kiadja a Magyar Evangéliumi Világszolgálat 1-2. SZÁM 1953 JANUÁR-FEBRUÁR IV. ÉVFOLYAM Családmisszió házi Áhítat Mit jelent számunkra, a XX. század nagyvi­lágban szétszórt, Krisztus nevére keresztelt ma­gyarjai számára “megmaradni” a Krisztus be­szédeiben és megismerni az igazságot? (Ján. 8:31-36.) Nekünk az átlagosnál jóval több a ne­hézségünk és akadályunk, hogy Krisztus beszé­dét újból és újból élményszerűleg befogadhassuk. Ha van is új települési helyünkön evangéliumi egyház, ahol az Igét tisztán hirdetik — nyelvi nehézségek sokszor megzavarják vagy egészen el­zárják a missziói üzenetet. És ha meg is értjük az idegen nyelvet, sokkal nehezebben hatol szí­vünkig az Ige, mintha azon a nyelven szólna, melyben őseink évszázadokon, mi évtizedeken át a lelki nevelést kaptuk. Igen, de hogyan lehet a feltornyosúló nehéz­ségeket legyőzni? Annak a 35-40.000 hittestvérnek, akiket a má­sodik világháború és következményei szórtak szét a világba, csak elenyésző kis százaléka talált olyan új otthont, ahol elérhető közelben magyar nyelvű gyülekezet van vagy magyar nyelvű ige­hirdetés folyik. Számosán laknak teljesen elszige­telve úgy, hogy magyarul beszélő család egy sincs elérhető távolban. Legtöbbször már azalatt is, mig az új nyelvet annyira megértik, hogy nagyjából tudhatnák, miről szól az igehirdetés, — nagymértékben elszáradnak lelki hajszálgyö­kereik, hiszen nem vagy alig kapnak erőtadó táplálékot. Becslésünk szerint 40-50%-a testvé­reinknek olyan helyen telepedett le, ahol még idegen nyelven sincs evangéliumi igehirdetés. Eme súlyos problémák megoldására, a Krisz­tushoz és ősi hitünkhöz való hűségűnk megtar­tásának lehetővé illetve könnyebbé tételére jött létre több mint 3 éve az Evangéliumi Világszol­gálat és küldte rendszeresen az ígehirdetési és vasárnapi iskolai anyagot. így a legelszigeteltebb szórványokban is akár egy, akár több család ösz­­szejöhetett és időnként felcsendülhetett az íge azon a nyelven, melyen az a legmélyebben ha­tolhat a lelkűnkbe és kötözhet a szabadítás és boldogság Urához: Krisztushoz. De úgy érezzük, hogy ez egymagában — nem elég. Ennél, nekünk egyes híveknek, többet kell vállalnunk, hogy a hűség követelményeinek és magunk lelki békéje biztosításának eleget te­hessünk. Mikor több, mint egy éve ide érkeztünk Mon­­treatba, az Egyesült Államok keleti részének egyik különlegesen szép, kis településére, ahol egyedüli magyar család vagyunk mind máig, el­határoztuk, hogy lehetőleg naponta családi áhí­tatot tartunk. Az amerikai élet napközben széj­jelszórja a családot. Gyermekeink is csak dél­után jönnek meg a távoli iskolából. így az esti étkezés után jöttünk össze. Elkezdtük sorra ta­nulni a zsoltárokat, hetenként átlag 1-2 újat vettünk. Naponta olvastunk az Igéből: előbb a zsidók történetét (mert Mózest és a Birákat már ismerték), a Királyok, Ezsdrás, Nehemiás, Dániel könyvéből, majd Márk Evangéliuma után az Apostolok Cselekedeteit vettük. A felolvasott részt sorban visszamondta a három iskolás, aztán közösen megbeszéltük a “tanulságokat” és vá­lasztottunk egy “aranymondást”. Imádság után még egy-két egyházi éneket énekeltünk, s aztán a kisebbek ágyba mentek. Először főként a Krisz­tushoz és hitünkhöz való hűség ápolása, a Krisz­tus beszédeiben való növekedés volt az indítóok és a cél. Aztán rá kellett döbbenünk, hogy ennek az együttlétnek különleges gyümölcsei is támad­tak. Egyrészt a család élő egységgé lett és min­den külső, széthúzó erő ellenére is élménysze­­rüen összetartozott. Mi szülők sokkal jobban megismertük gyermekeinket, ők jobban minket és egymást. Az eredendő bűn így is hatalmasan megmutatja a maga erejét: mennyi a civakodás, irigység, szeretetlenség az “ártatlannak” hazu­dott gyermeki lélekben... Az íge nap-mint-nap újabb nehézségekre világít rá, de ugyanakkor a megoldást is mutatja. Minden nehézség ellenére hisszük, hogy Jézus szavai nyilvánvaló igazsá­gokká lesznek: megmaradva az ő beszédeiben, mi is, gyermekeink is mindjobban megismerjük az Igazságot és az Igazság szabadságban tart, il­letve megszabadít minket. Soha nem volt családi áhítatokra akkora szükség, mint itt, ahol minden szabadság és nagy­­szerűség mellett — az ifjúság nevelése a leg­gyengébb pont...

Next

/
Thumbnails
Contents