Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-08-15 / 1. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 15. oldal MA KELL ÉLNI! Kedves Testvérem! Lassan másfél esztendeje, hogy a Rio-i Cukorsüveg és a Dél-Keresztje nétköznapi megszokottsággá váltak életemben. Lassan másfél éve, hogy hányatott “DP”-életem újra békés hétköznapok többé-kevésbé szabályozott medrében folyik. De nem erről a másfél évről akarok írni, hiszen az első reménységek, csüggedések, küzdelmek és kis óriás-sikerek ma minden kivándorlóit magyarnak valóban a hétköznapjához tartoznak. Sem a hirtelen társtalanná válásról, az első iránytkereső tapogatózásokról, az újonnan érkező bátortanai "átállás”-kisérleteiről, mert mindezen majdnem mindenki éppen úgy átesett, mint én. Hanem arról, hogy ezután a másfél nehéz év után kaptam valamit, váratlanul és kéretlenül, tehát ajándékként: az “írott Istentiszteleteket” és a “Reformátusok Lapját”, És bennük kaptam végre feleletet két kérdésre, amire eddig itt hiába kerestem választ. Az ajándékot akarom megköszönni és megköszönni a választ a két kérdésre. A ma kivándorolt magyar elsb évei két jól határolt részre oszlanak: ezek között az első az anyagi megalapozottság utáni harc. Egyedül, társtalanul, segítő kéz nélkül végigverekszi mindenki a maga harcát, mig álláshoz, jövedelemhez jut. Hasztalan kopog régebb ittélő honfitársai, vagy azok egyesületei ajtaján. Csak — a legjobb esetben — lassan már közhellyé váló atyaivállveregető tanácsokat kaphat, vagy egy kitöltendő “Belépési nyilatkozat” űrlapot (melyben a legfeltűnőbb rovat a “havi tagsági dij’—). így — tanácsa sok, pénze viszont tagsági díjra nem lévén — tovább harcol, verekszik, esik és felkel egyedül, mig végre elérkezik abba az állapotba, amit “szürke hétköznapoknak” hívnak, a maga kis, de már mégis öntudatos, biztonságot jelentő házbér-cseléd-konyha gondjaival. És ha ezeknek ujdonság-ize lassan ízetlenné válik, a “hétköznap” teljes és ez elől most már ő is bemenekül uj életének második szakaszába: valamelyik egyesületbe és ott (kitöltve a “havi tagsági dij” rovatot) hozzákezd tervezni és építeni “a magyar holnapot”. így mondja, sőt büszkén, öntudatosan hirdeti, mint valami nagy pozitívumot s ha véletlenül ő nyit ajtót egy most érkezett “uj magyar”-nak, a már beavatottak biztos mosolyával osztogat csalhatatlan tanácsokat és két látogató között — megrészegedve a most felfedezett szervező és segítőkészsége érzetétől — kiosztja magának a “majd viszszatérünk és rendet csinálunk” időre — valamelyik miniszteri tárcát. De ha baráti körben jöttem össze magyarokkal, ott is csak ezt láttam, sokszor a legjobb akaratú emberektől: nem a ma segítés, de a holnap segíteni akarás a cél. Nem a ma megoldatlan, sürgős, égető problémáira, hanem a holnap kérdéseire keresnek választ: “Minek neveljem a gyermekem, brazilnak-e, vagy magyarnak?”.... "Vegyek-e telket, ha lesz megtakarított pénzem, vagy ne, mert hátha tovább kell vándorolni, ha jön az uj háború?”.... “Ki fog győzni ebben a háborúban: Amerika vagy Moszkva?....” Kérdések, kérdések és mindig egy körön: a holnap problémái örök magyar karusszelén. És ilyenkor tettem fel magamnak és másoknak a kérdést: Hát ez a mi pozitívumunk? Hogy ma mi történik a ma éhező, küzdő, koplalva tapogatózó magyarokkal, ez nem kérdés? De nem jött válasz sem belőlem, sem másokból. És ekkor érkezett az "Evangéliumi Világszolgálat” a "Reformátusok Lapjában”. Nem kaptam előre előfizetési felhívást, nem kérdezte senki, hogy ezelőtt ki és mi voltam, de jött kérés és hivalkodás nélkül, hozva a választ: ma kell megtartanunk magunkat és egymást, hogy legyenek magyarok holnap és a holnap problémáihoz. És ezt a holnapot pedig bízzuk egyedül az Ur Istenre, mert ő tudni fogja, hogy ki legyen a győztes és ki üljön a “miniszteri bársonyszékbe”. Köszönöm, hogy megkerestek, megtaláltak és segítő magyar kézzel mellénk álltak ma, mikor valóban nagyon egyedül vagyunk. És köszönöm az egyetlen, pozitív magyar programot a holnapra: Urunk Evangéliumát! Testvéri köszöntéssel: Iklódy Ervin. Brazília. NB. Kérem alkalmilag közölni, hogy csekély hozzájárulásomat a “Magyar Evandéliumi Világszolgálat” céljaira hogyan és hova juttathatom el. GYOMLÁLVA ÉLEK Nem áldozat ez, csak mesterség: lemondani és nem követelni; nem tanultam, hát nem is mernék a gazdával bérért perelni. Ne bért, mit a béres is gyéren kap a gazdától, ne azt adjon: én megélek holmi gyökéren, az én aratásom a vad gyom. Hisz neki vetek, nem magamnak; részemmel növelem egészét; de mit mások parlagon hagytak, a tunyaságnak gaz vetését hagyja nekem: Gyomlálva élek; hogy élek, az is neki haszna. Gyomot irtok; mikor henyélek, akkor is gazdagul a gazda. Nem áldozat, ha nem is áldás, sorsom, hogy e sorban maradjak; igy élnek az atyai szállás körül a fél-fiak, a fattyak; se nem örökös, se nem béres, nincsen jussom, nincs szerződésem enyém mindörökre a parlag, kivül falon és kerítésen. (Páris, 1950 junius) Székely András. “A hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és békességem szövetsége meg nem rendül, igy szól könyörülő Urad.” Ézsaiás 54:10.
