Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-08-15 / 1. szám
Mutatványszám. EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Kiadja a Magyar Evangéliumi Világszolgálat az Evangéliumi és Református Egyház, az Amerikai Független Magyar Református Egyház, az Amerikai Magyar Református Egyesület és a Magyar Evangéliumi Világszolgálat Barátai támogatásával. 1. SZÁM. 1950 AUGUSZTUS 15. 1, ÉVFOLYAM^ ISI ekünk is kell Isten Igéje. Ezt a lapot azért indítjuk meg, hogy a szétszórtságba került testvéreinkhez rajta át minden felmerülő kérdésben a Szentirás tanításai alapján szóljunk, vagy szólhasson közülök bárki ezen az alapon a többi testvéreinkhez. A krisztusi tanítások alapján akarjuk tisztázni a magunk emberi, társadalmi, egyházi, nemzeti és nemzetközi kérdéseit. Mint hazánkból kikényszerült és most részben uj hazát nyert, vagy azt kereső, részben pedig hazakészülő embereknek sajátos kérdéseink és kötelességeink vannak. Ezeket a kérdéseket helyettünk nem oldhatja meg más valaki, sem pedig mi nem oldhatjuk meg azokat helyesen, ha nem Krisztus szemével nézzük magunkat és az emberiséget. Ki kell beszélnünk magunkat és ezt a Krisztus által hirdetett, gyakorolt és parancsolt szeretet evangéliumának megfelelően akarjuk tenni. Erre szolgál az "Evangéliumi Világszolgálat”, mely helyet fog adni az evangélium lelkületét hordozó vagy azt kereső írásnak. Felfogásunk és hitünk szerint az élet minden terén lehet és kell érvényesülniük az evangéliumi szempontoknak és ezért egyaránt közölni fogunk egyházi, általános társadalmi .tudományos és művészeti kérdésekről szóló Írásokat, melyekről úgy láthatjuk, hogy szétszórt testvéreink közé áldást vihetnek. Azért indultunk el e lappal, mert nekünk kell az Isten Igéje. NEM TUDJUK LERÁZNI. Jóakaróink közül sokan mondták vagy írták, hogy a Magyar Evangéliumi Világszolgálat munkájának végzésével nemcsak hálátlan, hanem túlságosan terhes feladatot vettünk magunkra. Emberileg szólva, nem éppen gyönyörűség megkísérelni azt, hogy szétszórtságba került testvéreinket az Ige, hit, szeretet és szolgálat közösségébe hozzuk össze. Mindenki tudja elég sok okát annak, hogy miért van ez igy. Mégsem tudjuk lerázni magunkról azt a belső, jobban mondva felülről jövő indítást, hogy megpróbáljuk szétszórt testvéreink között az igazsáy, a jóság, az irgalom, a béke, a tisztaszivüség és a boldogság szavát, az Igét élő és ható erővé tenni és közöttük a hit, szeretet és cselekvés egybefogó szálait szőni. Éppen elég mindenféle érdekszálakat szövögetnek szerencsétlenül járt menekült népünk tagjai között, amely szálak az önző egyéni érdek, vagy a bosszú, vagy a ferde magyarkodás szálai. Mi olyan közösség szálait akarjuk szőni Észak-Amerikátó! Ausztráliáig, Európától Dél-Amerikáig, Dél-Ázsiától Afrikáig, amely a mi nyelvünkön, a mi fajtánk életében Isten dicsőítése az igazságnak megfelelő művelődési, gazdasági és politikai élet felépítésével, az igazi egyház, az evangéliumi hit és szeretet közösségének létrehozásával. Nem tudjuk elnézni, hogy az egyébként müveit, jól képzett és nagyképesitésü magyarok is, akik a világban szétszóródtak, a legnagyobb, az egyetlen nagy tudomány, az Ige ismeretének hiányában szűkölködjenek, vagy hogy amit az Igéből tudtak, azt a buzdítás hiánya és a nyomorúságok lélekölő őrlése következtében elfelejtsék és gyakorlását elhanyagolják.. Nem azt állítjuk magunkról, hogy mi tökéletesen ismerjük az Igét és igy mindenkinek hallgatnia kell reánk. Egyszerűen csak állandó figyelmeztető, lármafa akarunk lenni önmagunk és szerteszórt testvéreink részére abban, hogy az emberi élet ,a mi életünk, úgy, amint ma van, elkerülhetetlenül egyéni és egyetemes pusztulásba visz minket és embertársainkat és hogy ebből a pusztulásból az egyetlen menekülés a Krisztus tanításainak nem csak ilyen-olyan ismerete, hanem teljes elsajátítása, a Lélek által mind bővebb megismerése és követése. Mindnyájunk lelkiismeretét akarjuk ébrentartani arra, hogy az evangéliumot naponta olvasni, tanulmányozni és fokozottan követni kell az egyéni, családi, egyházi, társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben, — ha valóban élni, és pedig emberhez méltó életet élni akarunk. Ezt a felelőséget nem tudjuk lerázni magunkról és ezért visszük a magyarok között az Ige hirdetését végző Világszolgálatot mindaddig, amíg erőink bírják, vagy míg ezt a feladatot valaki magára át nem vállalja azzal az ígérettel, hogy tartósan végezni fogja. Ez a felelősség mindazoké, akik a magyar népet Isten előtt akarják meghódoltatni. “Aki hü a kevesen, a sokon is hü az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Lukács 16:10.
