Evangéliumi Hírnök, 2004 (96. évfolyam, 1-3. szám)
2004-03-01 / 3. szám
2004. március Krisztus testet öltésének az ünnepe mindig kiváló lehetőség az Evangélium átadására. Karácsonyhoz közeledve, két evangélizációs jellegű szolgálatunk volt. Advent második szombatján az East Chicagói Kossuth Klub meghívásának tettünk eleget. Az ottani magyarságot összefogó szervezet rendezte meg a házi karácsonyát, ahol a mi bibliakörös gyermekeink szolgáltak. Bátor kiállásukkal és a szépen előadott karácsonyi énekeikkel, könnyeket csalogattak a jelenlévő felnőtt hallgatóság szemére. A várva várt ajándékosztás után lehetőség volt értékes kapcsolatépítő beszélgetésekre. Advent negyedik vasárnapján rendeztük meg gyülekezetünkben a már-már hagyománnyá nemesült karácsonyi evangélizációval egybekötött koncertet, amelyre igyekeztünk meghívni a környezetünkben élő magyarokat. Már az is nagy örömöt okozott, hogy az istentiszteleti terem kezdés előtt tele volt igére szomjas emberekkel. Az évek folyamán egy olyan bizalmi kapcsolatot sikerült kialakítani a városban élő magyarsággal, amely ilyen és hasonló alkalmakban gyümölcsözik. Az est folyamán élvezhettük a színvonalasan előadott karácsonyi énekek lélekemelő dallamát és üzenetét. Majd az igehirdetés következett, amely három karácsonyi magatartásformára irányította a figyelmünket. Heródes, aki gyilkos irigységgel fogadta az Úr Jézus születése hírét, mert féltette az egyeduralmát. A főpapok, akik a Bibliát ismerő, de megtérni nem akaró ember közönyével fogadták a Megváltó születését. És a keleti bölcsek, akik minden áldozatot meghoztak, csak hogy találkozhassanak az Úr Jézussal. A koncert-istentisztelet után szeretetvendégségre hívtuk a jelenlévőket, ahol volt alkalom építő, lelki beszélgetéseket folytatni, és a barátságot erősíteni. A Karácsony egyik kedves színfoltja volt a kántálás. Szentestén felkerestük énekeinkkel a betegeinket és az időseket. Voltunk Szűcs Sándor bácsinál a szeretetotthonban, Lörincz testvéreknél és Kovács Irénke testvémőnél, aki éppen az előző napokban került haza a kórházból. Éjféltájt a chicagói magyar római katolikus templomban népes hallgatóság előtt hirdethettük énekeinkkel a Karácsony örömhírét. Mint tősgyökeres erdélyi, nem gondoltam volna, hogy a kántálás Chicagóban is szokás. Bár van némi különbség az itteni és az otthoni kántálás között. Itt Chicagóban nem hallod a frissen esett hó ropogását a talpad alatt, amikor társaiddal gyalogosan igyekszel egyik utcából a másikba. Az Óév estéjét együtt töltöttük az imaházban. Az istentisztelet és a közös vacsora után, volt bibliaismereti vetélkedő, ügyességi sorverseny a gyerekeknek^ tombola és sok jókedv és nevetés. Éjfél előtt pár perccel imára csendesedve az Úr előtt, léptük át az Újév küszöbét. Az év első napján délután gyűltünk istentiszteletre és a 4-ik zsoltár 6-ik versével imádkoztunk Dávid szavaival: Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram! A januári imahét egy lelki felkészítés volt az újévben ránk váró kihívásokra. Az Úrhoz és egymáshoz is közelebb kerülhettünk az imahéten. Az első három imaalkalmat családoknál tartottuk, a hét második felétől a gyülekezetben folytattuk. A szombat esti imaóra után szeretetteljes testvéri légkörben tartottuk meg a gyülekezet éves beszámoló tanácskozását. Január 18-án a chicagói Szabad Magyar Református gyülekezetben szolgáltunk az evangéliummal, eleget téve Nt. Balogh András lelkész egy korábbi meghívásának. Az énekkar szolgálatát élő bizonyságtételek és alkalmi versek tűzdelték. Az igei üzenet a Lukács 19:1-10 alapján hangzott, kiemelve Krisztus szeretetteljes hívását. Az istentisztelet és a szeretetvendégség után, versmondó délután keretében folytatódott együttlétünk a református templomban. Február 14-én, a Valentine’s Day jegyében 17 házaspárral tartottuk meg a chicagói Valentin napot. Volt közös vacsora, ige- és imaközösség, játék és jókedvű beszélgetések. A házastársak egymás kezét megfogva imádságban erősítették meg egymás iránti elkötelezettségüket. A Valentine’s Day résztvevőinek egyik csoportja Isten a szívünkre helyezett egy bátorító mondatot az Ésaiás 2:5-ből még az év elején. Ez a mondat így hangzik: Jöjjetek, járjunk az Úr világosságában! Ebben az évben ez lett gyülekezetünk jeligéje. És nem vágyunk másra, mint hogy maradéktalanul teljesítsük. Erre bátorítunk minden kedves olvasót is! Lukács János 7. oldal SÍ -TALPRA! Január utolsó hétvége sokak által ismert terveknek adott lehetőséget. Öt gyülekezetből 25 fiatal vett részt a hétvégi sítúrán, a New York államban levő Peek’n Peak rezervátumban. Gyönyörű hely, rengeteg hó, síelésre alkalmas idő voit. Szállásra három lakrészt béreltünk 3-3 szobával, konyhával és hangulatos kandallós társalgóval (ahol az áhítatokat tartottuk). A sí-túrán résztvevő' fiatalok Volt aki már péntek délután kipróbálta a sípályát, mások szombat reggel „gyakoroltak”. Többen voltak, akik felbátorodva, először kötöttek sílécet a lábukra. Estére mindannyian profik voltunk saját kategóriánkban, különösebb baleset nélkül. Kicsit szögletesedéit ugyan a fejünk a sok eséstől, de Istennek legyen hála, megőrzött. Szombaton este a kimerültség és az izomláztól ágybazuhanva ringatás nélkül elaludtunk. Vasárnap reggel az áhítat után nem maradt más hátra a búcsúzkodás előtt, csak hogy megünnepeljük a hétvége eredményeit egy közeli étteremben. Külön megemlítem ifi vezetőink szorgalmas munkáját. Kulcsár Zsolti minden lehetőséget megragadott, hogy olcsóbbá és emlékezetesebbé tegye a kirándulást. Gerstner Korry is hűségesen végezte szolgálatát. Ő volt, aki minden reggel és este hóna alatt a táskanagyságú bibliával átballagott a szomszédos lakosztályra, ahol igyekezett figyelmünket az ige felé fordítani A hétvégéről mindannyian elmondhatjuk, hogy jó volt nekünk együtt a hegyen és a sílécen lefelé is vigyázni egymásra. Arra a kérdésre, hogy kinek mi tetszett, a következők hangzottak el:
