Evangéliumi Hírnök, 2004 (96. évfolyam, 1-3. szám)

2004-03-01 / 3. szám

1 2004. március produkcióra. A Golgota gyülekezetek egyik vezető lelkipásztora (Greg Laurie) máris századunk leghatásosabb evangé­­lizációs eszközének tartja. Hosszú sort kerülni, négy nappal a nyitó előtt, elmentem hát én is, hogy jegyet vásároljak. Húszat kértem, és a jegyárus olyan természetességgel kérte a hitelkártyámat, mintha régi barátok lennénk. Ki is derült hamar, hogy így fogynak a helyek; gyülekezetek vásá­rolnak, sokat, egyszerre, és ő „ilyent még nem látott”. Jó is ez így, ha minél többen elme­gyünk és megnézzük ezt a legmoder­nebb passió-játékot. Elégszer sopán­kodtunk meg tiltakoztunk már a filmgyárak lélekszennyező termékei miatt; most beszéljen a pénzünk! Nyúljunk tömegével korunk virtuális élménye után, most nem mocskot kínál a vászon! Hollywoodnak ezt a csodásán beharangozott alkotását a béreaiak nemesebb lelkűségével fogadva, talán egyedülálló lehetőség adatott a hívő tömegeknek ez új század kezdetén a kultúra alakítására. Mivel a pénzünknek nincs szaga, ahol kell, jól értik, amit mondunk... A Téma úgy követeli viszont, hogy a cél nem lehet egy újabb élmény. A filmtechnika vívmányai, a trükkös ka­meraállások, az animáció olyan élményt nyújtanak mindenkinek, amilyenben a parancsokat osztogató századosnak sem lehetett része, ott, akkor. Közelebbről látni a test vonaglását, belelátni a seb nyílásába - ilyent még a tanítványok sem láttak, ha a bátorságuk, vagy a katonai kordon meg is engedték volna. Modem világunkban élményből nincs hiány, és tán nem is kellene már több. Csend szükséges, hogy az akár vászon­közeiben átéltek jelentősége a szívünkig leérjen. Mindegy, hogy halljuk, olvas­suk, vagy éppen látjuk, csak befogad­nánk - az Igét! Vagyis, a leghitelesebb fordítás, az aranyszájú prédikátor és a legművészibb alkotás, ezek a legjobb lehetőségét kínálják arra, hogy a legfon­tosabbat megtegyük: megnyíljunk az Igének. Ez viszont már a mi dolgunk. Akik a mi oldalunkról támadják ezt a filmet, Gibson katolikus hitére, meg apja bigottságára hivatkoznak leginkább. Én a már említettek mellett, azért szeretném megnézni, mert egy olyan művész al­kotása, aki a pénzével vehetett volna bármi mást, de úgy döntött, hogy ebben az eget rázó eposzban megkeresi és vállalja önmagát, hogy megvallhassa a Krisztusát. Mel Gibson, a katona üti az első szöget Jézus tenyerébe. Ezt látni akarom, mert ehhez már nekem is van közöm... Novák József CÉLTUDATOS ÉLETVITEL * (3) ÖRÖK ÉLETRE HÍVOTT Es a világ elmúlik, és annak kíván­sága is; de a ki az Isten akaratát cse­­lekszi, megmarad örökké. (ÍJn 2:17) Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. (2Kor 5:1) A Teremtő az örökkévalóság számára teremtette az embert Az élet több, mint a mostani, földi életünk. Sokkal több időt fogunk tölteni a halál másik oldalán - az örökkévaló­ságban -, mint itt. Ez az élet felkészülés a következőre. A látható világ olyan, mint a jéghegy csúcsa. Míg ezen a földön sokféle lehetőség közül választhatunk, az örökkévaló­ságban csak kettő van: mennyország, vagy pokol. Istennel való mostani kapcsolatunk határozza meg, hogy milyen kapcsolatunk lesz vele majd az örökkévalóságban. Egészen máshogy él az az ember, aki csak e földi élet határáig lát, mint az, aki tudja, hogy az élete örök. Megváltozik az értékrendünk - például máshogy bánunk az időnkkel, pénzünkkel. Divat, gaz­dagság, hímév nem számít már annyit. Fii 3:7. De a melyek nékem egykor nyereségek valónak, azokat a Krisz­tusért kárnak ítéltem. A halál nem végállomás, hanem átmenet az örökkévalóságba. Az örökkévalóságot, a menyországot nem tudjuk elképzelni sem: 1 Kor 2:9. A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az öt szeretőknek. Vagy mégis? Az ige segítségével valamennyit mégis látunk. Nem kevesebbet, hanem többet kell gondolnunk az odafelvalókra! Zsid 13:14. Mert nincsen itt mara­dandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Kol 3:2. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mt 25: Jértek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely szá­motokra készíttetett a világ megalapítása óta. * Rick Warren: The Purpose Driven Life című könyvének bibliaórákra alkalmazott változata. Mozaikok az óhazából (folytatás a 3. oldalról) vér a jelmondatot megfogalmazó J. G. Oncken életéről tart előadást (talán a következő számunkban közölni fogjuk), a fiatal igehirdető, Lórik Levente, Ézsaiás elhívását hozza egészen közel hozzánk. A felkért bizonyságtevők tovább viszik a megkezdett gondolatot. Az istentisztelet fegyelmezett, s mégis könnyed menetére a műsorvezető Laka ti Péter ügyel. Aztán még sokáig tart a beszélgetés a szeretet­­vendégség terített asztalai körül. Herjeczki Géza LAPOZGASSUK A BIBLIÁT! MIÉRT SZENVEDETT? P És ő megsebesíttetett bűneinkért, meg­­rontatott a mi vétkeinkért, békes­ségünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. > És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és meg­vettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmad­napra feltámadni. r> Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból, r Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. > Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek. > Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. > Mert atra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagy­ván, hogy az ő nyomdokait kövessétek: > Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölet­­tetvén ugyan test szerint, de megele­­veníttetvén lélek szerint; F És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. > És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen. A megfejtésekre május végéig várunk. December - Győzhetünk Megtalálták: Mezei Ilona, dr. Haraszti Sándorné, Jakab Magda, Csompó And­rás, Gerstner Károly, Szász Géza, Mikló János, Horváth Mária, dr. Haraszti Le­­land (USA), Podobni Erzsiké, Kuti József, Jenei Miklós (Kanada), Nagy Zoltánná, Mártonná SzlepákMargit, id. Guti Miklós, Hufnägel Zsolt (Magyarország), Tóth Rozália (Románia) _______________________________5. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents